Míg a nyugat bénázik, Kína letapossa a koronavírust

2020. november 17. 20:26

Már nem az a kérdés, hogy a kínaiak kordában tudják-e tartani a vírust, hanem az, hogy ők látják-e el vakcinával a fejlődő világot.

2020. november 17. 20:26
Salát Gergely
Index

„Az új koronavírus Kínában jelent meg, s először a szomszédos kelet-ázsiai országokba terjedt át. A nyugatitól eltérő megközelítésnek köszönhetően azonban a térségben a járvány messze kevesebb gondot okoz, mint a világ többi részében, a kiindulópontján pedig gyakorlatilag megszűnt. Már nem az a kérdés, hogy a kínaiak kordában tudják-e tartani a vírust, hanem az, hogy hogy ők látják-e el vakcinával a fejlődő világot.

Az új koronavírus-járvány kapcsán az országok előtt három választási lehetőség áll: vagy megpróbálják nullára szorítani a fertőzések számát, ezzel védve állampolgáraik életét, kerül, amibe kerül (sokba); vagy elengedik a vírust – esetleg a látszat kedvéért minimális óvintézkedéseket bevezetve –, hogy a pusztuljon a férgese alapon mielőbb kialakuljon a nyájimmunitás (svéd modell); vagy pedig szigorú, de nem totális leállást hozó korlátozásokkal igyekeznek ellaposítani a járványgörbét, elkerülendő, hogy zsúfolt kórházi folyosókon haldokló tömegek képeivel legyenek tele a híradók. Mindhárom megoldás mellett és ellen is lehet érveket hozni. A nyugati országok többsége a két utóbbi opció valamelyikét választotta, több esetben olyan ügyesen kombinálva vagy váltogatva azokat, hogy a gazdaság is megfeküdt, a gyengék is meghaltak és a nyájimmunitás se alakult ki.

Tisztelet társasága

A kelet-ázsiai országokban viszont nem Sánta Ferenc Sokan voltunkján szocializálódtak a döntéshozók, ott az általános értékrend szerint a szépkorúak nem a liability, hanem az asset rovatban szerepelnek a családi főkönyvekben, így az első megoldás mellett tették le a jüant, a jent meg a vont, elsősorban a konfuciánus kultúrában nagyon tisztelt időseket védve. Ennek megfelelően az elején máshol is meglévő célt, hogy teljesen megszüntessék a fertőzést, Kínában, Japánban, Dél-Koreában és Tajvanon máig nem engedték el, vagyis nem valamiféle modus vivendi kialakítása a cél a vírussal, hanem a kiirtása. E törekvések viszonylag sikeresek:

az elmúlt 24 órában a 126 milliós lakosságú Japánban 2-en haltak meg, a járvány kitörése óta összesen 1883-an; az 51 milliós Dél-Koreában a tegnapi halottak száma 1, az összesített adat 493; a 23 milliós Tajvanon pedig május óta senki nem vesztette életét a vírus miatt, s addig is csak 7 áldozata volt a járványnak.

Ez különösen figyelemreméltó, mivel e rendkívül sűrűn lakott területek mindenki másnál szorosabb kapcsolatban állnak Kínával, a járvány kiindulópontjával, ugyanakkor elkerülték a drasztikus lezárásokat. Ráadásul demokratikus rendszerűek, tehát azt sem lehet mondani, hogy nem kellett nyűglődniük mindenféle emberi jogokkal és hasonlókkal. De úgy tűnik, a politikai rendszer jellege nem döntő: a nem annyira demokratikus Kína, amelynek egyáltalán nem volt ideje készülni a járványra, megúszta összesen 4748 halottal, s itt sincs áldozata a Covid–19-nek május óta.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2020. november 18. 11:02
"Már nem az a kérdés, hogy a kínaiak kordában tudják-e tartani a vírust, hanem az, hogy ők látják-e el vakcinával a fejlődő világot." Ez mitől kérdés? Ugyan ki más?
panyigai péter
2020. november 18. 06:04
"A kelet-ázsiai országokban viszont nem Sánta Ferenc Sokan voltunkján szocializálódtak a döntéshozók" - hanem Fukadzava Hicsiró Zarándokénekén.
Tehetős Totó
2020. november 17. 21:37
Fűszálon lógáz a pici hangya. Bambuszlevélt rág hatalmas panda. Denevéren csöpp vírus útra kél... Kell-e mennyeibb békés kép ennél?
packó_
2020. november 17. 21:16
Lehet, hogy inkább az a kérdés, hogy ez a vakcina már a vírus elterjedése előtt rendelkezésére állt Kínának?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!