A vétó uniós alapjog és alapérték

2020. november 24. 07:05

Az alapítók úgy gondolták, hogy a szervezet tagországai egyenlők, alapvető érdekeikben nem sérülhetnek.

2020. november 24. 07:05
Boros Imre
Magyar Hírlap

„Néhány napja a magyar és a lengyel kormány jelezte, hogy jelenlegi állapotában nem áll módjában elfogadni a 2021-től induló hétéves költségvetést és az azt kiegészítő 750 milliárd eurós tervezett hitelfelvételt sem.

A vétó okát abban jelölték meg, hogy az előterjesztés alapvető ponton tér el attól a megállapodástól, amit a tagországok kormányai korábban rendkívül hosszú vita után egyhangúlag elfogadtak. A két kormány akkor sem volt és most sem hajlandó elfogadni egy olyan költségvetést, amelyből az unió megtárgyalt és egyhangúlag elfogadott alapdokumentumai szerint a tagországoknak alanyi jogon, minden megszorítás nélkül jár a folyósítás, de a folyósításokhoz utólag, az érintetteket jóváhagyása nélkül nem definiált jogállamisági krité­riumokat illesztenek.

A hazai közvélemény úgy van orien­tálva, hogy a vétó valami szörnyűség, értékrombolás. Erről azonban szó nincs. A tagállami vétó intézménye az uniós együttműködés jogi alapköve, amit egy állam akkor alkalmazhat, ha valamilyen intézkedés súlyosan sérti nemzeti érdekeit. Azt is mondhatjuk a vétójog igazi európai demokratikus érték, biztosíték arra, hogy a kisebbség alapvető érdekeit erőből ne lehessen soha megsérteni. Az alapítók ugyanis úgy gondolták, hogy a szervezet tagországai egyenlők, alapvető érdekeikben nem sérülhetnek, nem kötelesek akár a többségtől sem elfogadni nekik sérelmes intézkedéseket. A vétó az egyenlőek Európájának legdemokratikusabb biztosítéka, míg a vétójog tagadása vagy törlésének kísérlete igazi birodalmi szemléletet és törekvést tükröz.

Vétóra az EU történetében eddig is jó néhány esetben sor került, bár a hazai média ezekről rendre elfelejtett hitelesen tájékoztatni.(Emiatt van most a szörnyülködés.)

De Gaulle az alapítók szellemiségét követve a minden tagországra kötelező döntések egyhangú elfogadása érdekében ragaszkodott a vétójoghoz. Margaret Thatcher így szerzett vissza egy csomó pénzt. Annak idején a britek azt is eleve kijelentették, hogy ők nem kérnek az euróból, nekik ehhez még formálisan vétóz­niuk sem kellett. (Nagy tagország volt! Vétó nélkül is mindenki tudomásul vette a britek konokságát.)”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2020. november 24. 12:18
Ez az "Uniós alapérték" rossz a liberálbolsi fasisztáknak mert szerintük MINDENEK FELETTI A LIBERÁLBOLSI JOGÁLLAMISÁG!!! "ALLES ALLES ÜBER ALLES!"
Hétszűnyű Kapanyányi Monyók
2020. november 24. 11:03
Boros Imre D-8-as ügynök az úniós jogot is keni-vágja: http://szigoruantitkos.hu/szt-tisztek/boros-imre-dr-138.html
Akitlosz
2020. november 24. 10:53
Magyarországon még az elnöknek sincsen vétójoga. Na ennyire alapjog!
jóember
2020. november 24. 10:48
Nagyon jól rávilágít a lényegre az egész cikket elolvasva, erre a sunyi nyomúlós sumákolásra, amivel meg akarna etetni bennünket. Ezek simán hülyének néznek minket. Egy tapodtat se a vétóval! Viszont valaki hozzáértő elmagyarázhatná, hogy miért és hogyan alakul ki az az állapot, amit a cikkben is említ Boros. Amikoris az északiaknak gyenge az euró, a délieknek erős az euró és ez jövedelem áramlást indukál délről meg mostmár keletről északra. Tehát, hogy hogyan jön létre ez a jövedelem áramlás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!