Miért hiánycikk az emberekről szóló politikai elmélet?

2020. október 09. 15:20

Sok száz történetet kellene elmesélnünk, feldolgoznunk, integrálnunk a jelenbe.

2020. október 09. 15:20
Csizmadia Ervin
Vendégszerző

Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának írása

 

A kiváló német tudós, Norbert Elias főművének sok mélyenszántó gondolata között van egy evidenciának tűnő, ám mégis teljesen elsikkadó felvetése, amikor arról beszél, hogy olyan elméletekre van szükségünk, amelyek emberekről és embereknek szólnak.  Elias szociológusként arról beszél, hogy a szociológiai elméleteknek kell szólniuk az emberekről. Evidenciának tűnik, de úgy látszik (s könyvében bőségesen alátámasztja ezt), hogy az ő korában (a könyvet az 1930-as években írta) a szociológia főiránya nem feltétlen ilyen volt.

A politikatudomány számára az ember a politikai folyamatok természetes tartozéka, azazhogy mégsem. Mert bár az 1990-ben létrejövő demokráciák esetében is szokás megemlíteni, hogy az emberek elégedetlenek voltak a puha diktatúrákkal, s ez fontos faktora volt az átmeneteknek, ám az „emberek” máig sem nyerték el méltó helyüket az új demokráciákban.

Az történt ugyanis, hogy a demokrácia emberi és intézményi dimenziója nem kiegészíti egymást, hanem szembekerült egymással, és az emberi oldal valamiféle „káros” vagy „fölösleges” ballasztként jelenik meg. Az intézményes (liberális) demokrácia mellett ott „éktelenkedik” a populista” demokrácia, az intézmények uralma mellett a démosz uralma. Az emberek, a nép fogalmánál nincs megfoghatatlanabb, s ami ezzel összetartozik: elutasítottabb fogalma ma a demokráciának, s halvágy gőzünk nincs, hogyan lehetne ezen a helyzeten változtatni, s elkezdeni olyan elméleteket gyártani, amelyekben az elmélet – mint kezdtem ezt a cikket – az embereknek és az emberekről szól.

De most nem is arról szeretnék írni, hogy a mai időket illetően miért hiányoznak az ilyen elméletek. Hanem arról, hogy 1. Miképpen „készítette elő” mindezt a múlttal kapcsolatos maninstream vélekedés; 2. Mi mindennek a végső oka?

A vékony és „embermentes” múlt

Akármennyire azt gondoljuk, hogy a mai Magyarországon a múlt – a kormányzati jobboldal történelmi érdeklődése okán – benne van a köztudatban, ez csak féligazság. Ugyanis a hazai jobboldal a múltból egy mitikus kánont képez, és azt mutatja fel közönségének. A másik oldal még eddig sem jut el, mert ő nemes egyszerűséggel kijelenti, hogy voltaképpen „nem érdekli” a múlt, annál inkább a jelen és a jövő. Minkét álláspont téves, éspedig azért, mert a múltat nem megfelelőképpen kezeli. A jobboldal politikai narratívát próbál képzeni belőle; a bal- és a liberális oldal pedig legfeljebb mint a mai intézményes politika előképét kezeli a történelmet.

Vegyük csak Magyarország két 20. századi rendszerét: a Horthy- és a Kádár-rendszert. Van egy pont, amelyben nagyjából mindenki egyetért, hogy t. ez a két korszak beleillik azon hazai korszakok sorába, amelyek „törvényszerűnek” tűnnek, és élükön valamiféle karizmatikus apafigura áll. Az apafigurák vastagon emberek, s éppenséggel lehetne ezen a szálon tovább haladva rávilágítani e két rendszer közös jellemzőire, ami – ezen az elemi szinten – meg is szokott történni.

Ám emberekről szóló elméleteket egy ilyen összevetésből bajosan lehet nyerni. Merthogy mind a Horthy-, mind a Kádár-rendszer megkövült és statikus mivoltában áll előttünk. Az előbbiről alkotott véleményünket nagyjából a bal-liberális oldal alakította ki, és a lényege röviden az, hogy a Horthy-rendszer egy szörnyű és elnyomó rendszer volt, amely még a fasizmussal is szoros kapcsolatban állott. A Kádár-rendszerről pedig a mai jobboldal mond hasonlót, hogy ti. hiába vált puhává a végére a rendszer, kutyából akkor se vált szalonnává, tehát diktatúra maradt az a végsőkig.

Mintha egyik rendszerben sem éltek volna emberek. Mintha ne lettek volna egyikben s a másikban is rendkívül érdekes történetek, emberi és politikai konfliktusok. Néha az az ember érzése, hogy ezekre a kilúgozott rendszerképekre „kényelmi” okokból van szükségünk, s voltaképpen arról van szó, hogy zavar minket a múltunk.

Ily módon esélyünk sincs azonban arra, hogy valamit is kamatoztassunk elődeink történeteiből. Pedig ha van értelme társadalomról beszélni, az sosem csak a jelen társadalmát jelenti, hanem generációk egymásutánját, s ebben azt, ahogyan különböző korokban e generációk problémákat oldottak meg. Emberi történeteket is kellene tehát a múltban látnunk, s nem pedig megkövesedett és ilyen vagy olyan ideológiai szempontok alapján elutasított múltakat. Ma a 20. századi múltjaink – két ideológiai doktrína mentén – elutasítottak. Nagy vonásokban elmondhatjuk, hogy el se tudjuk képzelni, mit jelentett a mindennapi élet a Horthy- és a Kádár-rendszerben.

Az emberi dimenzió, mint „fölösleges” ballaszt

De valami oka csak van ennek az elutasításnak? Valóban van, és nem árt, ha ezzel is tisztában vagyunk. Emberekről és embereknek szóló elméletek megalkotásához ugyanis nagyon mélyreható ismeretek, és nem utolsósorban rengeteg társtudomány vagy művészeti ág szükséges. A politikatudomány például önmagában kevés, még ha akarna is ilyen elméleteket. A filmművészet például mindehhez nélkülözhetetlen, de ez most másodlagos.

Azzal kell számot vetnünk, hogy emberről szóló elméletek alkotása nehezebb, mint intézményekről szóló elméleteké. Az intézményes elméletek ugyanis azzal kecsegtetnek, hogy felülemelkednek az emberi dimenzión, s meg sem próbálják leírni a lehetséges egyéni iniciatívákat. E helyett megfogalmazzák a valamennyi egyén számára követendő normákat, illetve körvonalazzák azokat az értékeket, amelyek az éppen aktuális intézményi rend tartópillérei. Egy ilyen „intézmények és értékek” kombinációhoz egyáltalán nincs szükség arra, hogy a múlt emberi dimenzió elevenek legyenek, és itt kavarogjanak körülöttünk. Sőt. Ezek az emberi vonatkozások ebben az összefüggésben inkább zavarók. A jelen akkor működik igazán, akkor tudja kifutni a formáját, ha minél inkább kiszorítja magából ezeket a „haszontalan” múltbéli történéseket és a jelenben csak egy kilúgozott és megkövült múlttal számol.

Ha nem így tenne, állandó harcok kellős közepén találná magát, és esetleg elmondhatná, hogy jobban érti a múltbéli elődök motivációit, de a sok értés nyomán semmivel sincs közelebb ahhoz, hogy működőképes intézményes rendet teremtsen.

Mindezek ellenére Norbert Eliasnak mégis igaza van. Mert politikát csinálni a nélkül, hogy ne lennének – mondjuk így – emberi elméleteink, lehet, de kétséges, hogy érdemes-e. A civilizáció folyamata megtanít minket arra, hogy soha, semminek a száz százalékos üdvözítő voltáról se legyünk meggyőződve. A Horthy- és a Kádár-korszakot mindenestül kidobhatjuk, vagy csupán ideológiai díszletnek tekinthetjük, de akkor is ott kell motoszkáljon bennünk, hogy biztosan igazunk van-e, amikor így teszünk.

Sok száz történetet kellene elmesélnünk, feldolgoznunk, integrálnunk a jelenbe. Ez pedig előbb-utóbb talán oda is elvezetne, hogy emberekről és embereknek szóló elméleteket is írjunk.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2020. október 09. 23:15
Például Szilvay önmeghatározása szerint népi... és a vidéki életről, a helyhez kötődésről szóló elmélkedését amerikai kisvárosok fotóival támasztja alá. A paraszti életet egy újságolvasó férfi fotójával reklámozza. A kereszténység örve alatt a szexnél köt ki. Ha felteszem, hogy nem direkt cinikus, akkor csak szimplán ő is abba a hibába esik, mint amit Csizmadia is észrevett - ha vannak elvont fogalmaid, akkor meglehet, hogy az abból felépített valóságkép jobban tetszik, mint a tényleges valóság, és a konkrét valóság nem is igazán érdekel, mert jobban tetszik az elvont elmélet. Például, hogy a huszonéves nők pörögnek a faszkörhintán, az valahogy sokkal jobban hangzik, mint azon rágódni, hogy anyám mit csinált huszonévesen. Mert az anyám az nem nő, az anyám az anyám. Külön kategória. Az anyák nem nők, hanem istennők. Ugyanez duzurnál - az ő "zsidó" fogalmának nem sok köze van a valóságban létező zsidókhoz, akik mindig másmilyenek, de duzur "zsidó"-ja az mindig ugyanolyan, elvont, éteri, és biztosan sokkal jobb, mint a valóság. Nem is kell rajta gondolkozni, mi köze van a valósághoz, mert ez a beszéd kiindulópontja, egy "axióma". De ugyanez van az oroszokkal, a kínaiakkal stb kapcsolatban is. Például, hogy a kínaiak nagyon jól teszik, ha üldözik a kereszténységet, mert az számukra "idegen civilizációs behatás". Csakhogy a kommunizmus is az. És a nyugati kapitalista termelés átvétele, az abba való beleugrás is az. Sőt a buddhizmus is az, mert azt Indiából vették át, tehát "nyugatról". Akkor ezek miért nem problémák, a kereszténység miért az? Mert az angolok, meg az ópium... csakhogy nem ebbe rokkantak bele, abba már sokkal inkább, hogy az összes nő lábát elkötötték, azok csak a földön csúsztak-másztak, járni sem tudtak, nemhogy bármit is csinálni. Ezt kitől vették át? Senkitől, ez a saját ostoba baromságuk volt, de azért a kereszténységet kell véresen üldözni, mert "idegen kulturális behatás". Akik folyamatosan efféle "axiómák"-ból indulnak ki és mindenre így gondolnak, mint abszolute elvont, elképesztően elmosódott, egyáltalán nem konkrétan létező fogalomra, azoknak a gondolkodása nem tud sehová sem jutni, mert a szarból nem lehet várat építeni.
zakar zoltán béla
2020. október 09. 20:02
a semmi kód embör
Takita
2020. október 09. 19:01
Sokszori átolvasás után is vannak aggályaim,hogy vajon jól értem e a szerző gondolatait? Lehet,hogy bennem van a hiba, lehet,hogy a fogalmazásban... Az alapvetéssel mindjárt gondom van. A szerző szerint jobboldal a múltba réved, a baloldal meg tesz rá és jövőbe tekint. Később viszont az szerepel,hogy ki, hogyan értékeli a XX.század két nagy magyarországi rendszerét-a Horthy korszakot és a Kádár rendszert. Szerintem a baloldal még ma is a Kádár korszak eszméit folytatja. Pl. Kádár János 1957-ben a kolozsvári gyűlésen megtagadta a külhoni magyarokat. Gyurcsány Ferenc a 2004 december 5-i népszavazással pedig kitagadta. A baloldal szemlélete mit se változott. A jobboldal pedig a nemzeti hagyományok kiemelésével nem is igazán a Horthy korszakra épít- hanem az 1848-as reform korszakra.
Kup Lung
2020. október 09. 16:50
Csizmadia több írásában feszegeti több szemszögből azt a kérdést miért is nem túl szilárd alapú a demokráciánk 30 év elteltével. Egy biztos. Készen csak úgy átvenni nem lehet másoktól semmit. ----- Lehetséges hogy több film, regény , színház kéne hogy szóljon emberi sorsokról ,a mindennapi közösségi életről ,kapcsolatainkról jó és rossz szokásainkról-ahogy ő gondolja. És nem nagy világmegváltó összefüggések és aktuálpolitikai fejtésekre kéne koncentrálni bennük. Ez utóbbi dívik ma. (egész unalmas pár alkotás után) ---- Van egy amerikai film egyébként ,régi már. De éppen arról szól hogy rádöbbenti az egyént az egész fonákságára : hogy nincs Amerika, nincs demokrácia csak dehumanizált egyedek akik a világcégek érdekeit szolgálják. Hálózat (Sidney Lumet) . Erősen ajánlott megnézésre. És mindezt 1976-ban! ----
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!