Bernard Guetta: Negyven évvel később

2020. június 11. 12:38

Donald Trump, Vlagyimir Putyin, Jaroslaw Kaczynski és Orbán Viktor kifulladása adhat nekünk reményt.

2020. június 11. 12:38
Bernard Guetta
Magyar Narancs

„Ez már a második ütés, amit bevisznek a konzervatív forradalomnak, és ez az ütés valószínűleg végzetes lesz. Amekkora erővel a világjárvány megkérdőjelezte a Margaret Thatcherrel induló négy évtized gazdasági hitvallását, úgy bontotta le a George Floyd meggyilkolását követő nemzetközi felháborodás azt a politikai szövetséget, amelyen ez a negyven év nyugodott. Lehet, hogy egy nap meg fogjuk bánni, de ami most a szemünk előtt zajlik, az bizony egy korszakváltás. A Vaslady ugyanis nemcsak annyit tett, hogy eltemette Keynes-t, majd visszaállította a középpontba Adam Smith-t. Választási győzelme (amelyet követett Ronald Reagan sikere az Egyesült Államokban) legalább ennyire jelentett szakítást a hatvanas évekkel is: a nők emancipációjával és a homoszexuális szabadságmozgalom megerősödésével. Valamint szakított azzak az erővel, amellyel az amerikai feketék hirtelen polgárjogokat követeltek maguknak – illetve valódi egyenlőséget a fehér többséggel.

Az egykori rabszolgák társadalmi törekvései megrémítették a legszegényebb fehéreket, akik innentől kezdve attól tartottak, nem marad alattuk senki a társadalmi ranglétrán. Minél nagyobb volt a szexuális forradalom okozta riadalmuk, annál közelebb sodródtak a vallásos jobboldalhoz, akikkel együtt immár politikai többséget alkottak. Közben a demokraták a munkás- és a középosztály tömegeit veszítették el. A pénz rátalált arra a politikai bázisra, amelyre szüksége volt ahhoz, hogy felléphessen a közvélemény hatalma és a háború utáni konszenzus ellen.

Úgy tűnik, mintha 2020 éppen eltörölte volna 1980-at, csak az a kérdés, hogy ki jár ezzel jól. Minden arra enged következtetni, hogy az új multilaterális, keynesiánus, európai, környezetvédő, és természetesen demokratikus központok járnak jól vele. Ez logikus lenne, és Donald Trump, Vlagyimir Putyin, Jaroslaw Kaczynski, sőt még Orbán Viktor kifulladása is erősíti bennünk ezt a reményt – azonban nem lehet kizárni egy másik lehetőséget sem. A konzervatív forradalom romjain a nemzeti konzervatívok, akik már nem thatcheristák és nem szabadpiacpártiak, hanem nacionalisták, protekcionisták és idegengyűlölők, még learathatják a győzelem babérjait, és felszíthatják a nemzetközi szembenállást. Minden az új központok éleslátásán fog múlni, azon, hogy a zöldek bizonyítják-e politikai érettségüket – és persze három kulcsfontosságú személyiségen, akik ebben a döntő pillanatban nem mások, mint Joe Biden, Angela Merkel és Emmanuel Macron.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pneumaticus
2020. június 11. 22:12
Guetta úr a spanyol Kéri László. Semmit nem számít a teljesen téves helyzetelemzése.
Ernie Pantuso
2020. június 11. 19:25
Kifulladás? Először nyeld be tövig ami a szádban van... :)
balbako_
2020. június 11. 18:33
Kibökte ki az ellenség! A fehér heteroszexuális, keresztyén ember, akinek még hazája is van! Ezt kell megsemmisíteni. A 40 évet én már biztosan nem élem meg, de Soros sem! És akkor nem tudni, hogy a felsorolt politikusok (Donald Trump, Vlagyimir Putyin, Jaroslaw Kaczynski és Orbán Viktor ) szellemi örökösei milyen erőt képviselnek majd a világban. Remélem sokat! (Soros meg a pokolban egyezkedhet Luciferrel mocskos bűneinek büntetése ügyében, de - bár az összes jogvédői odakerülnek - de a főördög elég autoriter személyiség és a jogi hablatyot leszarja)
tango47
2020. június 11. 17:19
A Narancs csak idiótákat képes megszólaltatni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!