Az igazság pártján

2020. március 10. 06:13

Nagyon itt lenne az ideje egy valódi eljárásnak, amely feltárná és nyilvánosságra hozná, hogy volt-e köze az akkori kormánynak a romagyilkosságokhoz.

2020. március 10. 06:13
Gajdics Ottó
Gajdics Ottó
Magyar Nemzet

„Ne feledjük, ezek a gaztettek olyan időszakban borzolták az idegein­ket, amikor naponta húzta elő a balliberális kormány a cigánykártyát, hogy végzetesen megrendült hatalmát a jobboldali rasszizmus és gyűlölet rémének félelemkeltő felemlegetésével dúcolja alá. Olyan megmondóemberek vizionáltak cigány–magyar polgárháborút az akkori kormánylapok hasábjain, mint Popper Péter, Spiró György pedig regényt szentelt érzékenyítésképpen a témának Feleségverseny címmel.

A falra festett ördög pedig megelevenedett a gyilkosságok képé­ben, és valóságossá vált a veszélye annak, hogy a kieresztett szellemet már nem lehet visszatuszkolni a palackba. De a józan többség akkor is feltette magának a kérdést: Kinek az érdeke az, hogy elharapózzon az erőszak az országban? Kinek az érdeke, hogy egymásnak ugrasszon társadalmi csoportokat, hogy utána a rendteremtő képében tetszeleghessen, és a cigányellenesség felkorbácsolásának vádjával mély­ütést vigyen be éppen fölébe kerekedő ellenfelének? A válasz pedig kimondatlanul is egyértelmű volt.

A mostanában új erőre kapó Gyurcsány pedig ismét arra vetemedik, hogy rendszeresen a nemzeti oldalt és kormányát vádolja rasszizmussal, kirekesztéssel, a cigányok elleni gyűlöletkeltéssel. Külön pikantériája az ügynek, hogy az a Jobbik, amelyik akkoriban Gyurcsányék másik céltáblája volt – tulajdonképpen rájuk akarták lőcsölni a gyilkosságok ideológiai megalapozását, miközben próbálták összemosni őket a Fidesszel –, most a bukott miniszterelnök pártjával menetel egy sorban. Szóval nagyon itt lenne az ideje egy valódi, komoly eljárásnak, amely feltárná és nyilvánosságra hozná, hogy volt-e bármilyen szerepe az akkori kormánynak a gyilkosságok kitervelésében és végrehajtásában. Kíváncsi vagyok, a független magyar bíróságnak mire lesz elég a bátorsága ebben a kérdésben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2020. március 11. 09:06
Mindenekelőtt nem ártana egy részletes feltárás a sajtóban, akár folytatásokban, de a lényeget pár sorban összefoglalva mindenekelőtt, hogy az újszülöttek tudást kapjanak, egyáltalán, miről is volt szó...
tevevanegypupu
2020. március 10. 22:22
Hogy volt közük az biztos, nem véletlenül jelent meg Gyurcsány egy döntő tárgyaláson és nem véletlenül szaladt Mohácsi Viktória Kanadáig félelmében..
VakzKommondor
2020. március 10. 21:40
A kommunista pártra gondol? Vagy már nem nekik dolgozik?
Marcus Crassus
2020. március 10. 19:37
Bírom, amikor Ottó ostorozza a ballib csótányokat! :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!