Börtönbiznisz

2020. január 20. 11:14

Orbán Viktor szerint jobb rámutatni egy szabályozás abszurditására, mint balek módjára fizetni.

2020. január 20. 11:14
Dippold Pál
Dippold Pál
Magyar Hírlap

„Orbán Viktor erről nyíltan beszélt: eszes, jól ismert ügyvédcsoportok rájöttek, a kínzásról szóló európai szabályok olyan lazák és abszurdak, hogy erre hivatkozva bizniszt lehet csinálni. Ezeknek az ügyvédeknek a személyével is kell majd foglalkozni, mert mégiscsak kihúztak az állam zsebéből sok milliárd forintot – fűzte hozzá, majd megjegyezte, a csúcstartó egy 33 éves férfi, aki 8,5 év börtön után kapott nyolcmillió forint kártérítést. A kifizetett összegek meghaladják a tízmilliárd forintot – mondta a kormányfő, majd hozzátette, mindezt joggal való visszaélésnek tartja, ezért fel fogják függeszteni a kifizetéseket, és a kormány azonnal a parlamenthez fordul a szabályok megváltoztatásáért. Jobb rámutatni egy szabályozás abszurditására, mint balek módjára fizetni – fejtette ki.

Azt már Nacsa Lőrinc kormánypárti képviselő nyilatkozta, hogy börtönben ülő bűnözők tizenkétezer pert indítottak a magyar állam ellen.

A kiperelt kártérítésekből jelentős sikerdíjat tesznek zsebre az olyan ügyvédek, mint például Magyar György, aki a balliberális ellenzék ismert alakja, az országgyűlési választáson az MSZP–Párbeszéd képviselőjelöltje volt. Az ügyvéd úr amúgy Karácsony Gergely bizalmasa és a Fővárosi Vízművek Zrt. igazgatósági tagja. Kiderült, a »Soros-szervezetek ügyvédei szintén a börtönüzlet nyertesei. Például a Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért jogásza, Karsai Dániel, aki futószalagon gyártja az ilyen kártérítési pereket.«”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cambchanglug
2020. január 22. 12:36
M︆︆o︆︆o︆︆︆︆︆X︆︆︆︆︆i︆︆︆.︆n︆e︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
reepurneu
2020. január 21. 06:24
M︆︆︆o︆o︆︆︆︆X︆︆︆︆i︆︆︆.︆︆︆︆n︆︆e︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
fahihi
2020. január 21. 01:26
M︆︆︆o︆︆︆o︆︆X︆︆︆︆︆i︆.︆n︆︆︆︆e︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
BőröndÖdön
2020. január 20. 22:04
Te állatkert,ez is a fidesz törvénye! :(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!