Nagyot fordult a színházi világ

2019. december 14. 17:27

Diktatúrától pénzt kuncsorogni a diktatúra megdöntésére: ez valami liberális hungarikum.

2019. december 14. 17:27
Apáti Bence
Magyar Nemzet

„Szóval azért ez nem így szokott menni. Diktatúrától pénzt kuncsorogni a diktatúra megdöntésére: ez valami liberális hungarikum. Ahogyan az is, hogy egy színház, amely elsőként dolgozta ki a saját belső szabályzatát a sze­xuális zaklatások kezelésére, elsőként haknizta körbe a baráti sajtót azzal kapcsolatban, hogy hurrá, nekik már van chartájuk, aközben majdnem egy éven keresztül eltitkolta az intézmény falain belül történt súlyos esetet.

Az esetet pedig olyan ügyesen hallgatta el a Katona és Máté Gábor, hogy lényegében a mai napig nem tudjuk biztosan, pontosan mit is csinált Gothár Péter a meg nem nevezett színésznővel. Illetve a sajtóban megjelent egyik írás miatt annyit mégis tudhatunk, hogy Go­thár hátulról megölelte, lefogta az áldozatát, majd benyúlt a bugyijába. Ami azért tényleg elég súlyos dolognak tűnik, és ha valóban ez és így történt, akkor bizony nem túlzás kijelenteni, hogy Máté Gábor egy bűncselekményt próbált eltussolni.

Ezért volt legalábbis furcsa hallani a nők ellen elkövetett erőszakos esetekre máskor oly érzékenyen reagáló felszólalók felháborodását, hogy egy fideszes politikus zaklatószínháznak nevezte a Katonát. Pedig nem olyan bonyolult dolog ez. Ha a színházunkban nem történik szexuális zaklatás és/vagy hatalommal való visszaélés, és a színházunk igazgatója nem próbálja meg tizenegy hosszú hónapon keresztül elhallgatni a színházunkban történt szexuális zaklatást, akkor szinte biztosan el tudjuk kerülni az olyan kellemetlen helyzeteket, hogy a színházunkat holmi politikusok zaklatószínháznak nevezzék.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 159 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2019. december 16. 11:56
Diktatúrától pénzt kuncsorogni a diktatúra megdöntésére: ez valami liberális hungarikum." nem hungarikum az, hanem libsikum.. Láttam az ATV-ben az egzaltált Pintér Bélát hőbörögni, miközben Róna Egon eljátszva az "objektivat" rendesen fűtötte...
Karácsony Szilvi
2019. december 15. 11:55
Nem is értem, hogy a fenébe nem volt - lehet, hogy volt, de én nem tudok róla vagy nem hozták nyilvánosságra- olyan nyilvántartás, hogy ennyit kaptam (forrásonként) ennyit adtam ki, ennyibe kerül egy színházi szék és evvel az adózóknak /mivel tőlük kaptam a pénzt/ kell elszámolni. . Nem a mérlegről beszélek, hanem egy egyszerű mérleg adatait tartalmazó kis összesítés. Én csak egy kis egyszerű családi kiadásról beszélek: kaptam a családomtól ennyi pénzt, erre költöttem. Ugyanis az amit a színházak kapnak az adózók pénze. Kötelességük lenne az országtól kapott pénzzel /a mérlegen kívül/ elszámolni. Evvel szerintem tisztába lehetne tenni a dolgot.
Rocktoberi
2019. december 15. 11:35
A 3.8 milliós Berlinben még feleannyi színház sincsen, mint az alig 2 milliós Budapesten és nagyrészük önfinanszírozó. Hasonló a helyzet majd minden európai fővárosban.
Karácsony Szilvi
2019. december 15. 11:07
Ugyanmár, meg kéne gondolni, hogy egy hozzáértő újságíró(vagy újságíró csapat) gyűjtse össze az adatokat, majd tegye közzé, hogy melyik fővárosi színház mennyi támogatást kapott és melyikbe mennyibe került egy-egy nézői szék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!