Gréczy Zsolt szélsőjobbos retorikája

„Nem szerettem volna hozzászólni a DK-s képviselők szavazatáról szóló vitához. Egyrészt, amit gondolok, jelentős részben elmondták már mások is (lásd például Szűcs Zoltán Gábor cikkét, aki ugyanitt volt szíves megerősíteni a helyem a DK-elleni támadásokra »mindig kapható megmondóember-kaszt« soraiban), megírni, hogy mennyire igaza van a Mércén vagy a Balra át!-on publikáló szerzőtársaimnak meg nem annyira az én műfajom. Másrészt, fenének van kedve kitenni magát a DK-s trollhadseregnek, akik szerint én fideszes volnék, mert nem tetszik valami, amit kedvenc pártjuk végez.

Legyen az Ara-Kovács Attila problémája, ha beszariságból még szimbolikusan sem áll ki az alapvető emberség mellett, majd egyszerre rendkívül tájékozatlan és felháborító politikai felhangokkal bíró Facebook-posztokban magyarázza a bizonyítványt, az sem az én problémám, ha a DK-sok szerint a parlamentarizmus konszenzusosan működik. Mivel sosem szavaztam rájuk, így az sem érdekel különösebben, hogy a cselekedeteiket érezhetően a kormánypropagandától való félelem motiválja, mintha ezzel a szavazattal ezt ki tudták volna küszöbölni. A javaslat leszavazása, az már zavar, de legyünk jóindulatúak Dobrev Kláráékkal, mindenki hibázhat.

Szóval soha nem szóltam volna ehhez a „botrányhoz”, ha ez tényleg egy rosszul felfogott pragmatikus ostobaság (a kormánypropagandától való félelem) és egy arra adott borzalmas reakció (eleinte egy kapkodós trolloffenzíva, majd Dobrev Klára korrektebb, de azért erősen maszatolós és – hogy úgy mondjam – tárgyi tévedésektől sem mentes írása) igen szerencsétlen keverékéből állna. Csakhogy jó okunk van feltételezni, hogy ez az affér a DK-nál nem annyira hiba volt, mint a politikai működésük kifejeződése.”