Országlátás

2019. október 02. 19:55

2020-ban ezt a természetes módon mumifikálódott emberi testrészt fogják végighurcolni az országon, értelemszerűen a Horthy-kultusz jegyében.

2019. október 02. 19:55
N. Kósa Judit
Népszava

„A korszerű történettudomány szerint a Szent Jobbot az István után majd’ száz évvel uralkodó Kálmán király idejében »csinálták«, egyszerű politikai-legitimációs okokból. Már ez is elég kiábrándító tény annak tükrében, hogy 2020-ban ezt a természetes módon mumifikálódott emberi testrészt fogják végighurcolni az országon, amikor az 1938-as nagy sikerre való tekintettel hazánk nemcsak az Eucharisztikus Világkongresszust rendezi meg újra, hanem a Szent Jobb turnéját is. 

Mindez értelemszerűen a Horthy-kultusz jegyében történik majd, de azért jegyezzük meg: a legkevésbé sem Horthy szellemében. Az 1938-as év szervezői adtak ugyan a külsőségekre, de ezt elsősorban emberi erőforrásokkal oldották meg. A huszonkét városba ellátogató ereklyét tizenhat koronaőr plusz egy parancsnok kísérte, az állomásokon négy, sőt olykor nyolc pap cipelte le a vonatról az üvegfalú ládát, Pálmonostora és Szeged között pedig ötven kilométeres sorban álltak az iskolások, és élő telefonként továbbították a hírt, hogy »Jön István király!«.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 140 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2006erlelo
2019. október 04. 13:37
Szánalomra méltó, fogyatékkal élő.Bocsássunk meg neki ,mert nem tudja, mit cselekszik.Azt azért megjegyezném, ahol az észt, normalitást, jóra való szándékot osztották, ott mindíg a sor végére tuszkolták.Van ilyen, az ő dolga.Az azért jó, és egyben folyamatos büntetés neki, és a hasonlóknak, hogy ennyire tart, tartanak a hit, a megváltottság ünnepének eljöttétől.Amin a világ szeme, és lelki támogatása velünk lesz.Na, igazán ettől félnek.Nem lehet jó így éln, de ez legyen az ő bajuk.
matykox
2019. október 03. 19:43
Idióta liba ez nőstény. Népszarának láthatóan csak az egyre hülyébbek maradnak.
Kegyes urunk Karolus
2019. október 03. 19:08
Baszki, nem hiszem el, hogy ennyire undorítóan mocskalék a fajtád.
makapaka2
2019. október 03. 18:02
Ez még nyomorultabb, mint a kedves mama!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!