Mit jelent vallásosnak lenni?

2019. július 24. 09:56

Lehet, hogy sokan már elátkoztak, de a vallás számomra egy életérzés, amely cselekedeteinknek a ki nem kényszerített megnyilvánulása – nem pedig szigorú kötelességtudat, ahol megmondott tevékenységek és szabályok szerint kell élni életünket, például az étkezés előtti imádságokkal.

2019. július 24. 09:56
Mihajlov Márkus Krisztián
20on

„Lehet, hogy sokan már elátkoztak, de a vallás számomra egy életérzés, amely cselekedeteinknek a ki nem kényszerített megnyilvánulása – nem pedig szigorú kötelességtudat, ahol megmondott tevékenységek és szabályok szerint kell élni életünket, például az étkezés előtti imádságokkal.

Hogy mit is jelent ez? Ha például fontosnak tartod a barátságot, akkor biztos vagyok benne, hogy nem fogod csak úgy eldobni egy kisebb-nagyobb csetepaté miatt, hiszen nemcsak a gondtalan, de a nehezebb időkben is ki szeretnél tartani a másik mellett. Ha számodra fontos a becsületesség, akkor hidd el, nem fogsz másokat becsapni. Ha szeretsz másokon segíteni, akkor nem tartod számon, hogy kinek, hányszor, miben segédkeztél, hanem örömmel és elégedettséggel tölt el a tudat. Ha számodra valóban fontos a másik ember tisztelete és elfogadása, akkor nem idiótázod le még magadban sem (!) a másikat, ha véleménye, nézete szöges ellentétben áll a tieddel. Sorolhatnám még az ezzel kapcsolatos gondolatokat, de szerintem ennyiből is bőven kiszűrhető volt a lényeg.

Úgy hiszem, elsősorban ezekről kellene beszélni, amikor a vallás, mint téma előjön – nem pedig az imádságokról, a templomokról, és kőbe vésett kötelességekről, istentiszteletekről.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
heizer
2019. július 25. 21:25
Semmi sem szükségszerű. A bűn elkövetése sem, noha természetesen a környezet és a kísértés nagysága befolyásoló tényező. Az ezekkel szembeszálló erkölcsi tartás megszerzéséhez kíváló segítség a rendszeres gyónás és áldozás. Ha a bűn elkövetése a környezet miatt szükségszerű, akkor az eleve elrendelésnél, a szabad akarat tagadásánál vagyunk, és annál, hogy a bűnösöket rendre felmentsük a nehéz gyerekkoruk meg a hátráltató társadalmi környezet miatt a bűneik következményeinek vállalása alól. A gyónás visszatartó erő. Egyrészt nem tudod, nélküle meddig süllyednél, a bűnöknél a számuk is fontos. A penitencia a három matyánk-üdvözlégy helyett lehet húsbavágóan komoly is: békülj meg a haragosoddal, térítsd meg a kárt, vagy akár az is, hohy feladod magad a világi hatóságoknál, ha olyat tettél. A penitencia teljesítése nélkül a gyónás érvénytelen. "Vagyis a gyónásnak nincs visszatartó szerepe, csak rendezi a lelkiismeretet, hogy lehessen figyelni az élet egyéb dolgaira. " Még ha igaz is lenne az első, vajon önmagában a második nem óriási ajándék? "A valódi megbánást nagyon nehéz a külvilágszámára bizonyítani. Pedig ezen a megítélésen múlik minden. Ha pedig az a bűn megint a gyónás témája lesz, ott nem beszélhetünk valódi megbánásról… ki hisz a visszaeső bűnösnek??" A bűnnek szükségszerűen következményei vannak. Akár az is, hogy a külvilág számára megvetés az osztályrésze a bűnbánónak, és a világ nem ad neki újabb és újabb esélyt. De a keresztényeknek elsősorban a túlvilág a fontos, és Jézusnál mindig van új esély. De a következményeket vállalni kell. Az ország 2/3-adban mondhatja magát kereszténynek, de a rendszeres templombajárók száma ennek töredéke. Tehát a rendszeres gyónók bizonyosan nem haladják meg a 8 %-ot. Hogy a többit minek tekintjük, a lehúzó többségnek, vagy az egyház aranytartalékának, istenkeresöknek vagy árulóknak nézőpont kérdése. Mivel a gyónásról beszélünk ide nem érdemes belevenni azokat akik nem gyónnak, vagy gyónásuk eleve érvénytelen. Ők visszaélnek a szentségi adományokkal. Mivel többen vannak, ezért az egyház külvilági megítélését ők határozzák meg. De ez nem perdöntő abban a vitában, hogy a gyónásnak van e haszna, hogy ha a többség ezt az eszközt nem úgy használja, ahogy kell. Ha az autók 90%-át mindig csak hátramenetben használnák, akkor az autó egy értelmetlen dolognak tűnne. Mindenesetre Jézus ezt mondja: akinek megbocsájtjátok bűneit, az bocsánatot nyer. Nem köti számokhoz, azonban logikusan a megbocsátás előfeltétele a bocsánat kérése. Tiszteletre méltó a társas kapcsolatokhoz való hozzáállásod. Úgy vélem erős, határozott erkölcsi alapokkal rendelkező ember lehetsz. De hidd el: az emberek nagy többségének ez az ajándék nem adatott meg. Nekem sem.
néhai Ch.Pilot
2019. július 25. 00:00
Mihajlov elvtárs megnyilvánult vallásügyben. Kívülállóként - mint erről írása nyomán meggyőződhettünk.
dorkorob
2019. július 24. 18:44
Ez az íromány a kereszténység teljes félreértéséről szól, valamint a szerző mérhetetleen önteltségéről és felfuvalkodott hólyag mivoltáról tanúskodik.
Senye Péter
2019. július 24. 16:44
https://www.metazin.hu/index.php/item/2842-ferenc-papa-a-hitetlenek-udvozuleserol ferenc-papa-a-hitetlenek-udvozuleserol
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!