A lottóötös-akadémiák

2019. május 04. 13:28

Ami a futballban a miniszterelnök játékszenvedélye, az a kultúra világában a hatalmi nagyakarat. Egyik esetben sem számít a pénz.

2019. május 04. 13:28
Nagy N. Péter
168 Óra

„Persze, Pancho Aréna, gondolhatnának e számok láttán Madridban egy számukra is kedves névre, Puskás Ferencre mint felcsúti névadóra, de ezzel együtt sem tudnak mindent.

Például azt sem, hogy mi így bánunk egyebek mellett egy másik akadémiával, az MMA-val is, amelyről csak első hallásra gondolhatnák, hogy tudják, miről van szó, nyilván a vegyes harcművészetekről, Mixed Martial Arts, de mégsem egészen. Politikai értelemben, talán. A Magyar Művészeti Akadémiával, MMA, nálunk ugyanazt megcsinálják, mint a futballal, kiemelten a felcsúti akadémiával. Hasonló, tízmilliárdos nagyságrendben ömlik oda is a pénz megfejelve rengeteg hatalmi státusszal, és ott sem kérnek érte lényegében semmit. Ami a futballban a miniszterelnök játékszenvedélye, az a kultúra világában a hatalmi nagyakarat. Egyik esetben sem számít a pénz. Csakhogy ott, szemben a focival, még csak összehasonlítani sem lehet a teljesítményeket bármivel is. Az is csak nehezen érzékelhető, hogy az MMA kedvéért a Széchenyi Akadémián, vagyis az Arany Jánostól Kodályig terjedő kulturális íven léptek át.

Liszt Ferenc zeneakadémiát álmodott annak idején, fel is épült, ismét zeng az orgonája, most futballakadémiát álmodnak. De több mint tizenkét év elteltével sincs hangszer, ami megszólalna.

Hogy a kör teljes legyen, mennek neki az MTA-nak. Az MMA-ról viszont nehéz megmondani, hogy micsoda. Ők is inkább csak azt tudják, hogy mi nem. Ami addig volt, az nem.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2019. május 04. 22:40
"Ami a futballban a miniszterelnök játékszenvedélye, az a kultúra világában a hatalmi nagyakarat. Egyik esetben sem számít a pénz." Más országokban: Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci. Magyarországon: Nagy pénz, kis foci. (10 éve az UEFA ranglistán az 50. hely körül tanyáztunk, most is.)
Mich
2019. május 04. 17:47
Szegény Gagyi Peti...
puszika
2019. május 04. 17:02
Már pedig a teljesítmény az első Nagy elvtárs Nem szabvány duma! De ezt mondja meg Mester Ákos elvtársnak is ,hogy a lapjával képben legyen!
IV. Fawkes
2019. május 04. 16:49
Szolgálati közlemény: a cikkhez rendelt lájkokat is tessék megpreparálni, így nagyon hülyén néz ki :-DD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!