Fekete Gyula igazsága

2019. február 22. 19:44

„Természetesen nem lehet rendeleti úton elősegíteni, hogy szüljenek a nők. Csak nem kéne agyonverni a családokat, a gyerekektől mindent elvenni, ami a jövőben őket illeti.”

2019. február 22. 19:44
Szentesi Zöldi László
Demokrata

„1995-ben találkoztam Fekete Gyula íróval. Illetve nem is, mert már három évvel azelőtt meghívtak a szegedi vendéglőbe, ahol Raffay Ernő, Bíró Zoltán és Domonkos László társaságában hallgathattam megfontolt, bölcs szavait.

És persze Fekete Gyuláért, aki akkor már évtizedek óta folytatta szélmalomharcát a magyar megmaradásért. Mert kár lenne eltagadni, hogy hiába pörölt a hatóságokkal, mutatott utat, írt komplett családvédelmi tervezetet, a hozzá hasonló nemzeti elkötelezettségű értelmiségiek érdemben nem tudták befolyásolni a döntéshozókat.

Innen indultunk tehát. Az ember- és magyarellenes politikától. Az 1994-es kormányváltás után újra mozgásba lendült kommunista hálózattól, a jóléti intézkedésnek álcázott esztelen osztogatástól, a Bokros-csomagtól, az állami vagyon ellopásától.

Istenem, de jó leírni: ezen túl vagyunk. Azt meg olyan rossz leírni, hogy Fekete Gyula meghalt, és nem élhette meg álma valóra válását: hogy újra nemzeti kormány vezeti Magyarországot, amely a család, a gyermekek, az élet pártján áll.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 217 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Esvány
2019. február 24. 07:18
Nem, nem értem és pont fordítva gondolom.
bispora
2019. február 23. 16:27
És akkor azt se feledjük, hogy az akkori Fidesz tagok ragasztották rá az "Agyalágyula bácsi" nevet- és telibe röhögték demográfiai jövendöléseit...
balbako_
2019. február 23. 09:02
Csurka István mellett Fekete Gyula volt a magyar jobboldal vátesze.
lististerc
2019. február 23. 07:47
Nagycsaládosként írom: a bejelentett 7 intézkedésből semmi nem érint. Nincs pénzünk új lakást és 7 személyes új autót venni, mert a gyerekek egyetemen fognak tanulni, illetve tanulnak. A családi adókedvezmény emelése lett volna tisztességes lépés, ha nem politikai-választási marketingakció lenne az egész, hanem felelős családpolitika.(A négygyerekes orvos barátom már tervezi a terepjárója cseréjét és a felesége nem fog szja-t fizetni. Megy is majd március 15-én tapsolni)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!