Koraszülött cigány kislányt fogadtunk örökbe

2018. november 27. 08:41

Tudtuk, hogy ez azt jelenti: valószínűleg beteg, cigány kisbabánk lesz – mi mégis boldogan vártuk őt. Interjú.

2018. november 27. 08:41
Névtelen
Képmás

„Egy olyan írás nyerte a különdíjat a Nagycsaládosok Országos Egyesülete „Mindent köszönök! – élettörténetek az örökbefogadásról” című szépirodalmi pályázatán, amely egy koraszülött cigány kislány nyílt örökbefogadásáról szólt. A díjátadón felolvasott részlet nagyon megfogott, így felkerestem az álnéven írót, hogy jobban megismerjem történetüket. Sejtettem, megható lesz, de arra nem számítottam, hogy együtt fogunk sírni (és nevetni)...” – írja az interjút készítő Antal-Ferencz Ildikó az álneves interjúalanyról a Képmásban.

***

 

„Milyen előnye van a nyílt örökbefogadásnak?

Számomra nagyon megnyugtató volt, hogy az anya és aztán a kicsi is mennyire hasonlít rám, ahogy az is, hogy hozzánk hasonló körülmények között éltek. Nem egy mélyszegénységben élő családból „téptem ki” a gyermeket, az anya zokogása közepette, mert nem tudta etetni. Olyan kisbabát szerettünk volna örökbe fogadni, akinek nélkülünk nem, vagy jóval kisebb esélye lenne a boldog, teljes életre. Ezért sokféle betegséget vállaltunk, származási kikötés nélkül. Tudtuk, hogy ez azt jelenti: valószínűleg beteg, cigány kisbabánk lesz – mi mégis boldogan vártuk őt. Szerencsére náluk nem a szegénység volt az indok: a férj azzal a feltétellel engedte meg a nőnek, hogy a családjában, vagyis négy gyermeke mellett maradhasson, ha a házasságon kívül fogant babát örökbe adja. Titkos örökbefogadásnál viszont ezt nem tudtam volna, ezért állandóan nyomasztott volna. A nyílt örökbefogadás során van lehetőség kérdezni a családi betegségekről is – bár ennek nem sok értelme, mert ritkán mondják el, ahogy a titkos örökbefogadásnál is csak a legritkább esetben írják le. Ott a kezedbe nyomnak egy gyermeket, és nem tudhatod, anyja esetleg kábítószerezett vagy két nagyobb testvére értelmi fogyatékos, netán leukémiában halt meg – ezek csak a későbbiekben derülnek ki esetleg. A nyílt örökbefogadásnál legalább látod a családot, és lehetőséged van a kérdezésre. Én láttam egy életerős cigány nőt és négy nagyobb, láthatóan értelmes testvért, ami megnyugtatott. Ez volt a jó oldala… (...)

Mi történt utána? 

A baba olyan gyenge volt, hogy – bár megindult a tejem – nem tudott szopni, nem volt hozzá ereje. Sőt, sírni sem. Ha letettem – nagyon ritkán, mert szinte mindig kendőben hordoztam, ahogy a vér szerinti gyermekeimet is – csak némán rázkódott, és csak akkor ernyedtek el az izmai, ha felvettem. Két hónapos korára megerősödött annyira, hogy már enni és sírni tudott. A nagylányom etetésével én már annyit küzdöttem, hogy ez meg sem kottyant nekem. Viszont utána meg folyamatosan sírt; napokba telt, mire rájöttem, mivel csitíthatom el. Meztelenre vetkőztettem és két kézzel simogattam, ölelgettem. Hetekig tartott, míg elhitte: őt is várták, csak éppen nem ott, ahova született. Pár hét után megnyugodott, de csak körülbelül kétéves korára sikerült az átélt traumákat teljesen kisimogatnom belőle.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogas paduc
2018. november 27. 15:09
Nagyon szép gesztus. Remélem, hogy sokkal könnyebb dolguk lesz a gyerkőc felnevelésében, mint ahogyan azt előre gondolják. Az " édes" apa véleményét meg ne firtassuk, kb olyan jelzőkkel lehetne jellemezni, mint az " édes" anyáét. Érdekes, hogy ezen ösztönös szolidaritás, amit egy nő érez egy csecsemő iránt tejelválasztást idéz elő.
Sulammit
2018. november 27. 14:45
Jó helyre került ez a kislány. Egy szerető családba. És milyen jó ötlet, anyai ösztön, hogy az egész testét simogatva szerette, oldotta fel a szorongását, traumáját a babának.
orion
2018. november 27. 13:54
A baba olyan gyenge volt, hogy – bár megindult a tejem – nem tudott szopni, nem volt hozzá ereje. Mi van? Hogy lett teje?
Pandaka pygmaea
2018. november 27. 11:04
Szerintem lesz még gondja a nyílt örökbefogadás miatt a családnak. Előbb-utóbb jelentkezni fognak a "szülők"...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!