A pedagógiai szakma szenved a globalizmus kihívásaitól

2018. október 07. 17:41

El kellene dönteni, hogy a globalizmusnak akarunk-e megfelelni vagy a magyar közoktatásnak.

2018. október 07. 17:41
Gergely Gyula
Magyar Idők

„A tanulási kompetenciának közvetett szerepe lehet, de előzés közben a tanulásnak keserves következményei lehetnek.

A példával talán tudtuk érzékeltetni, hogy az alapkompetenciákat nem kell komolyan venni, ennek tudományos alapja nincs, olyan súlya pedig végképp nincs, hogy alaptantervben szerepeljen, legfőképpen azt áthatva tudománytalanná tegye. Elhagyásával jelentősen lehetne csökkenteni az amúgy is terjengős, túl részletes szöveget. A terjedelem csökkentése mellett – egyetértve másokkal – az idegen szavak használatát mérsékelni, a magyartalan mondatokat átfogalmazni szükséges.

El kellene dönteni, hogy a globalizmusnak akarunk-e megfelelni vagy a magyar közoktatásnak. Vissza akarunk-e találni a hagyományokhoz, a hagyományokra épülő, akár új utat kereső magyar közoktatáshoz, s ebben szánunk-e szabályozó szerepet egy nevelésközpontú, célhierarchiára épülő tantervnek. Ez viszont több mint alaptantervi ügy, bár nem független attól.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
JMoflicheque
2018. október 07. 18:59
Az elmúlt 50 évben folyamatosan reformálták a közoktatást - Ez lett belőle. Talán, ha a társadalmi elvárásoknak akarna megfelelni, akkor lenne jó. "A pokorni féle szabad iskola választás, évente százezer filozófussal - röhej" Meg kell mondani ki mire alkalmas, mit tanulhat állami pénzen. Ha nem tetszik neki mehet, a fizetős szférába, ahonnan állami céghez nem alkalmaznék senkit...
zakar zoltán béla
2018. október 07. 18:24
A dolog egyszerű, de sok a hülye!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!