Az Index marad, ami volt

2018. szeptember 18. 15:05

Mi nem akarunk mást, csak azt, amit eddig is tettünk: újságot írni a legjobb tudásunk szerint.

2018. szeptember 18. 15:05
Tóth-Szenesi Attila
Index

„Van két alapvető dolog, ami nélkül nem létezik Index. Az egyik a tartalmi függetlenség, vagyis az, hogy a szerkesztőség a szakmai szabályokat betartva azt ír, amit akar, olyan képet közöl, amilyet akar – ebbe kívülről beleszólni nem lehet. A másik: a szerkesztőség azokkal a munkatársakkal dolgozik, akikkel akar, kívülről ránk erőltetni senkit nem lehet, ahogy külső utasításra kirúgni sem.

Az alapítványi tulajdon eddig mindkettőt biztosítani tudta.

Amit akarunk, nagyon egyszerű. A háborúban az összes egészséges lelkületű ember nem akar mást, csak békét. Mi nem akarunk mást, csak azt, amit eddig is tettünk: újságot írni a legjobb tudásunk szerint, függetlenül jobboldaltól, baloldaltól, Fidesztől, MSZP-től, Jobbiktól, Vörös Hadseregtől, Wehrmachttól.

A JELENLEGI HELYZETBEN KÉT GARANCIA VAN ARRA, HOGY AZ INDEX ÚGY MŰKÖDJÖN, MINT EDDIG.

Az egyik a jelenlegi alapítványi konstrukció. Amíg ez nem változik, a kuratórium egyetlen tagja Bodolai László marad, a szerkesztőség szabadon dolgozhat.

A másik a mindenkori főszerkesztő, akit – úgy, mint eddig – a szerkesztőség megbecsült tagjai közül választ a szerkesztőség, és támogatja bizalmi szavazáson.

HA ÍGY MARAD, AKKOR HISZÜNK ABBAN, HOGY MARADUNK, AKIK VOLTUNK, A TARTALMI FÜGGETLENSÉGÜNKÖN CSORBA NEM ESIK, ÉS AZOKKAL DOLGOZHATUNK, AKIKKEL MI JÓNAK LÁTJUK.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zod
2018. szeptember 18. 15:54
A Zindex volt már szadeszos független, bajnaista független, összefogás független, jobbikos független. Most milyen független lesz?
turáni sólyom
2018. szeptember 18. 15:21
"Az INDEX marad ami volt" A tisztességes újságírás ellentéte! Anti újságírás! A mocsok széthintője.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!