Egy baloldali ország, amely a jobboldalra szavaz

2018. augusztus 25. 12:24

A magyar társadalom alapvetően újraelosztás-párti, ami azt jelenti, hogy Magyarország valójában baloldali, szociáldemokrata nézeteket vall. Interjú.

2018. augusztus 25. 12:24
Pogátsa Zoltán
Pogátsa Zoltán
FüHü

„Úgy gondolja, egy ilyen teszt sokat segít abban, hogy sikerüljön megvilágítani, a mai politikai dzsumbujban ki merre tart?

Mielőtt a tesztet kitettük a honlapunkra, a Policy Solutions a Závecz Research-el, egy országosan reprezentatív mintán lefuttatta. Azt már korábban is tudtuk, hogy a magyar társadalom alapvetően újraelosztás-párti, ami azt jelenti, hogy Magyarország valójában baloldali, szociáldemokrata nézeteket vall. Ezt az eredményt kaptuk a teszt próbáján is, ami a jövő formálásának lehetőségeit is megmutatja. Ha ugyanis valaki valóban le akarja váltani az újraelosztást ellenző és mellőző Orbán Viktor kormányát, akkor a jelenlegi rendszerrel szemben nem a piaci liberalizmus nevében kell programot kínálni, mint eddig, hanem a gazdasági újraelosztás irányából. Ezen kívül az Orbán-féle »nemzeti« érzés helyett – ami identitást ad a társadalomnak – inkább a »nép« fogalmát lehet hatásos azonosság-képző tényezőnek használni, ami az igazságos, szolidáris társadalom elvére épül.

Ilyen politikai teszt, vagy értékmérő sokféle van a világban, de vajon a néhány perc alatt kitöltött kérdőív a maga 30 kérdésével képes pontosan megmutatni kiállítója politikai világképét?

Viszonylag nagy pontossággal. Sok forgalomban lévő tesztet megnéztük, a legegyszerűbb az lett volna, ha a piacon találunk megfelelőt. A nemzetközi tesztek tematikája, szóhasználata azonban nem alkalmas a magyar viszonyokra. A korábban Magyarországon használatos kérdések pedig a különböző pártok holdudvarából érkeztek, s a feladatuk is az volt, hogy a pártok felé tereljék a szavazókat. Ezért döntöttünk úgy, hogy szerkesztünk egy saját kérdéssort, amelynek a valós célja valóban a különböző vélemények kategorizálása volt. A végső formájában a tesztet kipróbáltuk a politikusokkal is, összevetettük például a rendszerváltás utáni Orbán Viktor véleményét a 2018-as Orbán Viktoréval. A kormányfő meggyőződésében bekövetkezett változást jól mutatta a koordináta-rendszerben bekövetkezett mozgás; a korábbi nyitott, baloldali értékeket valló kormányfő az idők során egy zárt, jobboldali politikussá formálódott. De a tesztünkön megmutattuk Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Szél Bernadett helyét is, tehát akik kitöltik a tesztünket, hozzájuk képest is térbe tudják helyezni önmagukat.

A legnagyobb vélemény-változást valóban Orbán Viktor produkálta, de vajon vele együtt a szavazói is megváltoztatták a véleményüket, vagy a miniszterelnök karizmája, esetleg a gazdasági érdekeik vezérleték a választókat?

Valószínű, ma Orbán Viktorra nem ugyanazok szavaznak, akik ’98-ban, de ezt külön kutatás igazolhatná. Az bizonyosnak látszik, hogy például egy olyan személyiség, mint Jeszenszky Géza tíz éve még Orbán Viktor híve lehetett, de ma már biztosan eltávolodott a miniszterelnöktől, s vele együtt a tömegek is. De a képlet fordítva is igaz lehet, hisz manapság Orbánnak olyan hívei is vannak, akik ’98-ban biztosan ellene szavaztak. Mindez a Fidesz változásával magyarázható.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agricola
2018. augusztus 28. 00:02
POGÁTSA ZOLTÁN szerint "manapság nincs olyan politikai szereplő, aki hitelesen képviselni tudná a skandináv típusú zöld baloldalt. Azt az irányt tehát, ami egyébként megfelelne a magyar nép értékeinek." Pedig az a helyzet, hogy politikai szereplő személyek nélkül csak teória marad mindaz, amit POGÁTSA ZOLTÁN összehordott!
DrPepper
2018. augusztus 27. 22:42
Ez egy féligazság (másik fele). Ugyanis amíg a bérek európai szinten alacsonyak, addig a "dolgozó" joggal várja el, bizonyos szociális rendszerek működését, ami ezt kompenzálja, és élhetővé teszi a rendszert. Ez viszont nem feltétlenül "oldaliság" hanem egy adottság, aminek a megváltoztatása nem hetek vagy akár évek kérdése.
Akitlosz
2018. augusztus 27. 17:46
"Valószínű, ma Orbán Viktorra nem ugyanazok szavaznak, akik ’98-ban, de ezt külön kutatás igazolhatná." Jó pénzért mi? Én bizonyítom ingyen. 1. Orbán Viktorra nem is lehet szavazni. El sem indul a választásokon. A parlamentbe a pártja delegálja listáról. Miniszterelnöknek pedig a parlament nevezte ki. 2. Feltételezve, hogy lehetett volna Orbán Viktorra szavazni, akkor pedig: Az 1998-ban rá szavazók jó része ma már halott, így ők már nem szavaznak senkire sem. A 2018-ban rá szavazók jó része 1998-ban még nem volt 18 éves és így nem is szavazhatott. Örülök, hogy segíthettem. Pogátsa úr fáradhat a kasszához, felvenni a sok pénzt a "kutatásért".
Akitlosz
2018. augusztus 27. 17:40
"Ezt az eredményt kaptuk a teszt próbáján is, ami a jövő formálásának lehetőségeit is megmutatja. Ha ugyanis valaki valóban le akarja váltani az újraelosztást ellenző és mellőző Orbán Viktor kormányát, akkor a jelenlegi rendszerrel szemben nem a piaci liberalizmus nevében kell programot kínálni, mint eddig, hanem a gazdasági újraelosztás irányából." Ezt azt feltételezi, hogy a szavazók csak a zsebükre hallgatnak. De ez nem így van. Létezik a nemzet vagy internacionalizmus viszonyrendszer is. Így szerintem az a párt lehet a nyerő, amelyik jobban képviseli a magyarok érdekeit az idegenek érdekeihez képest. De nem lep meg, hogy a riportalany szerint ez a dimenzió nem is létezik. Pedig rohadtul nem mindegy, hogy milyen szempontok alapján osztanak újra azok az így is úgy is baloldali pártok. Nemzeti vagy nemzetellenes alapon szocializálnak? Aztán meg az sem mindegy, nagyon nem hogy egy álláspontot hány párt képvisel. Az egy dolog, hogy a szavazók többsége újraelosztás párti baloldali, de jut is rájuk rengeteg párt. Míg a tényleg jobb oldali szavazókért egyetlenegy párt sem versenyez. Pedig a nullánál azért jóval több szavazójuk lenne. A pártoknak eszük ágában sincsen képviselni a szavazók jelentős részének az érdekeit. Lásd pl. a szavazók 18%-a nem akarja, hogy Magyarország EU tag legyen, ez nem kevés, de mégsem képviseli ezt a nézetet egyik politikai párt sem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!