Az élet, a gyógyítás, a közbeszéd és a tízparancsolat szellemisége

2018. május 06. 12:00

A barbárok ma is köztünk élnek, a gyilkos indulatok közöttünk lappanganak.

2018. május 06. 12:00
Bencsik Gábor
Bencsik Gábor
Magyar Idők

„Kásler Miklósnak sem ez lesz a dolga miniszterként. Hanem az, hogy szilárd értékrendet teremtsen az általa vezetett minisztériumban, és ezt a szilárd értékrendet igyekezzék minél szélesebb körben terjeszteni Magyarországon.

Hogy e terjesztésre mekkora igény van, azt a fiatal ciszterci szerzetes, Brenner János boldoggá avatásának felemelő ceremóniája is bizonyította. Tizenötezer ember érezte szükségét, hogy személyesen ott legyen a szombathelyi szertartáson, személyesen élje át a katarzist, amely az értékeiket vesztett barbárok okozta tragédiát a lelkek felemelésévé fordította.

A barbárok ma is köztünk élnek, a gyilkos indulatok közöttünk lappanganak. Mindnyájunknak, még a bűnösöknek is közös érdekünk, hogy köztünk hitüket és értékeiket megvalló emberek éljenek, dolgozzanak, szóljanak. Olyan emberek, akik vallják, hogy amit elődeink az erkölcsről, a jóról, a nemesről megfogalmaztak, ma is érvényes. És érvényesek a keresztény hit alapvetései is, közöttük kitüntetett helyen a tízparancsolat:

Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! Isten nevét hiába ne vedd! Az Úr napját szenteld meg! Atyádat és anyádat tiszteld! Ne ölj! Ne paráználkodj! Ne lopj! Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy! Felebarátod házastársát ne kívánd! Mások tulajdonát ne kívánd!

Mindezt nehéz betartani, de megéri. Jó minőségű élet a jutalma.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mr.Falafel
2018. május 07. 07:41
Kásler gyalázásnak oka, hogy nemrégiben genetikai kutatásokkal is bizonyították a finnugrizmus kamu voltát. Innentől az összes liberális zsidó, akik a finnugrizmusban látták a magyarok gyalázásának legadekvátabb módját, morcosak lettek. Kásler a 10 parancsolat felemlegetésével, - lássuk be - adott nekik muníciót. Az archaikus népek tiltásainak (tabuk) jelentős része volt incesztus tabu, vagyis a degenerációt, vérfertőzést és egyéb rusnya betegségeket elkerülendő tiltás. Mivel a liberális zsidók, főleg a pestiek, alapvetően családon belül házasodnak, többnyire degenerált barmok, Káslernek újabb rossz pontot írtak be. Csak meg kell nézni, rühes korcsokon és genetikusan bolsevikokon kívül senki nem támadja Káslert.
koronaszepe
2018. május 06. 22:13
Beáll egy olyan csapatba, ami az egyik legegyértelműbb parancsolaton elbukik? Igen, a ne lopj az! Hááát...
Pelso j.
2018. május 06. 19:59
andris, te az egyik legalkalmatlanabb vagy arra, hogy Káslert mosdasd.. Egy miniszternek viszont nem az a feladata, hogy értékrendet (ja, ideológiai moslék) "teremtsen" a minisztériumban, és azt terjessze is országosan, csak a hozzád hasonlók sulykolnak ilyen hülyeségeket a népnek.
Zokni
2018. május 06. 17:49
"a gyilkos indulatok közöttünk lappanganak." - írja. Így van. És ok nélkül támadnak meg békésen alvó embereket, vagy munkába-iskolába induló nagypapát-unokát...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!