Ha felvenném a szavaidat, örülnél?

„Sokszor mondják, hogy ha nem tudsz semmi jót mondani akkor inkább maradj csendben. Nos, én ezzel nem értek egyet. Vagyis inkább úgy mondanám, hogy ezzel a kijelentéssel kapcsolatban lenne egy kérdésem:

Ha nem tudsz semmi jót mondani, akkor hol van a szíved? 

Vajon a Mindenható és Szent Isten kezében? Olyan a szíved, ami azt mutatja, hogy a Mennyei Atya gyermeke vagy? Ezt adják át a szavaid? Mert ha nem így van, akkor ugyan miért hívjuk magunkat kereszténynek?

Amikor pletykálunk, szidjuk egy embertársunkat, káromkodunk, féltékenykedünk…. akkor vajon kire mutat a szívünk?

»Viperák fajzata! Hogy beszélhetnétek jót, mikor gonoszak vagytok? A száj ugyanis a szív bőségéből szól. A jó ember jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember rossz kincséből rosszat hoz elő. Mondom nektek: az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak, amit kiejtenek a szájukon. Szavaid alapján igazulsz meg, és szavaid alapján vonsz magadra ítéletet.« Mt 12, 34-37

Személy szerint én azt veszem észre magamon, hogy akkor van ingerem másról rosszat mondani, kritizálni, vagy kibeszélni, amikor én nem vagyok megelégedve magammal. Amikor szükségem van egy kis elismerésre, azaz azért mondok konkrétan átkot a másik ember felett, hogy nekem jobb legyen. Ilyen egy ideális keresztény, igaz? (Nem.)

Amikor a szívünk Istennél van, amikor Rá fókuszálunk, amikor az Ő gondolataival vannak tele a mi gondolataink, akkor nincs szükségünk más eszközökre ahhoz, hogy értékesnek lássuk magunkat.

A szavainkkal építhetünk és rombolhatunk. Képzeljük el azt a kisgyereket, akit a szülei kiskora óta elismernek, dicsérnek, és a hiányosságaikra is szeretettel hívják fel a figyelmet. Valószínűleg egy ilyen gyermek egészséges önbizalommal rendelkező felnőtt lesz. Nos, ha ezt megfordítjuk, és egy olyan kisgyermekre gondolunk, akinek a szülei csak a hiányosságaira hívják fel a figyelmét, állandó negatív megjegyzések között nevelkedik, akkor szinte biztosak lehetünk benne hogy komoly gondjai lesznek az önértékeléssel.”