Leverni a keresztet

„Most már a kereszt van soron. De a ploermeli polgárok talán megmakacsolják magukat. Bretagne-ban nehéz emberek élnek. S talán megirtóznak attól a destruáló hadjárattól, amely országukban s Európában folyik a tradíció, érték, szabadság ellen. Mert a kereszt elleni merénylet a szabadság elleni merénylettel azonos. Ezért mondom, hogy ne távolítsák el, ne helyezzék át magánterületre, mint Teleki Pál vagy Eszterházy János szobrát, ne is »vegyék le a keresztet« szép mívesen. János Pálhoz fogható erős, nagy hatású kortársamat nem ismerek. Láthattuk, hallhattuk, érezhettük a jelenlétét. Sokat köszönhetünk neki. Fülemben most is zeng fáradt hangja, a szenvedés örömét közvetítő szava. Ő olyan hiteles ember volt, akinek azt is elhittük, hogy az Úr olaszul vagy lengyelül szól hozzánk, mert mintha magyarul mondta volna. 

Üssék le azt a keresztet, akik a döntést hozták. Talán akkor észhez tér Európa, hogy kik is ágálnak itt a szabadságjogok, az emberi méltóság meg a nyílt társadalom mellett. Ez lesz II. János Pál pápa új és minden eddiginél súlyosabb keresztje. Tudom, hogy el fogja bírni, ahogy láttuk a Colosseumban, s ha Ő elbírja, akkor nekünk is el kell bírni. S talán még azok is megértik, hogy a kereszt mit jelképez, akik már régen nem éreztek rózsával és krizantémmal illatos, titkosan reszkető szeretetet. 

(Írtam ezt 2017 novemberében abban a biztos hitben, hogy nem merik megtenni. Ha mégis megtették, tényleg fel kell kerekednünk, ahogy a Kossuth-nóta mondja, mindnyájunknak el kell menni.)”