Az én katolikus reformációm

2017. november 02. 20:10

Elsősorban azt láttam, hogy ez a hit közösségi.

2017. november 02. 20:10
Kiss Máté
777

„Elsősorban azt láttam, hogy ez a hit közösségi. Egy szertartás mindig akkor volt a legszebb, ha minél többen vettünk részt rajta. Sőt, még ez sem elég, akkor volt még ennél is jobb, ha akik ott voltak, tevékenyen részt is vettek odafigyelésükkel és énekükkel. Kezdtem azt is tapasztalni, hogy ez identitást ad, tartozhatsz valahova.

De ami a legfontosabb volt, hogy rájöttem arra: hitem alapja a SZERETET! Ez az első karácsonyi lelkigyakorlatomon volt, melyet az osztályunknak egy pap tartott. Sok előadása volt, néha egy kis játék, ilyen-olyan kérdések, de akkor, ott értettem meg, hogy attól vagyok én keresztény, ha tényleg szeretem a társaimat, és ők is szeretnek engem. Később a vacsorán szinte igazi utópisztikus hangulat volt, amikor nagy mosollyal tudtuk egymást kiszolgálni.

Ez indította el bennem azt, hogy sokkal komolyabban vegyem katolikus hitemet. Persze ennek is tovább kellett fejlődnie. Felnőttként most már tudom, hogy nem az a legfőbb dolog, hogy egymást szeretjük, hanem hogy Isten szeret minket! Mégis szükségem volt erre a megújulásra, mint ahogy szükségünk van rá, nem csak egyszer, hanem életünk folyamán újra és újra. Merjünk szembe nézni önmagunkkal, és ha látjuk, hogy elfásultunk hitünkben, akkor újítsuk meg magunkat a szeretetben. Térjünk vissza az első szeretethez! (Jel 2, 4-5).”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viator
2017. november 03. 10:34
A hit Isten szeretete. A szeretet azonban a közhiedelemmel ellentétben nem egy érzelem. A szeretet egy attitűdből következő akaratlagos cselekedet. "Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja." Jn 14,21 A főparancs, az Isten szeretete nem más, mint önmagunk alávetése Isten akaratának: elfogadjuk, amit ad és végrehajtjuk parancsait. A második parancs, a felebarát szeretete ebből következik, Isten parancsainak alapján viszonyulok embertársaimhoz és akaratlagosan, viszonzást nem várva teszek értük. Fontos a sorrend, csak a helyes istenszeretet alapján tudom helyesen szeretni embertársaimat.
I_Isti
2017. november 03. 07:34
Árad a szeretet, mint az ektoplazma, vagy mint kanálisban a hákettőó...
péterx
2017. november 02. 21:39
Isten valóban szeret , méghozzá előbb és végtelenül . EZÉRT ragaszkodunk - az ő szeretete kedvéért - feltétlenül a katolikus egyházhoz . Nem a körülmények miatt fogadjuk el Krisztust , hanem Krisztus miatt a körülményeket !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!