Orbán és az őcsényiek

2017. október 05. 10:07

A miniszterelnök óriási hibát követett el, amikor kijelentette, hogy teljesen rendben van az, ami Őcsényben történt, ahelyett, hogy a garázdaságot elítélte volna.

2017. október 05. 10:07
Solymosi Frigyes
Népszava

„Jómagam a Széchenyi-díjasoknak adott egyik vacsorán már a kezdet kezdetén szóvá tettem, hogy véleményét nem elég humánusan, diplomatikusan fejtette ki. Ezt az empátiát, az erkölcsi megfontolások hiányát nehezményezte a nyugati országok vezetése és sajtója is, amikor a bevándorlás már oly méreteket öltött, hogy az EU egyik legfontosabb gondjává vált. Szilárd meggyőződésem, hogy ilyen esetekben rendkívül fontos a hazájukat különböző okok miatt elhagyó embertömegek semmiképpen sem ellenséges kezelése. Szerencsére nálunk is vannak olyanok, akik lehetőségeikhez képest – saját félelmüket legyőzve – próbálnak segíteni.

A sok kivétel között meg kell említeni az őcsényi panziótulajdonost, aki volt olyan bátor és tisztességes, hogy néhány napra felajánlotta üres szobáit a törvényesen hazánkban tartózkodó menekülteknek. Ez falujában sajnálatos módon nem egyetértést, támogatást, hanem tiltakozást váltott ki, sőt még az autóját is megrongálták. A miniszterelnök ezután óriási hibát követett el, amikor kijelentette, hogy teljesen rendben van az, ami Őcsényben történt, ahelyett, hogy a garázdaságot elítélte volna. Nem annak a polgártársunknak a segítőkészséget ismerte el, aki példát mutatott emberségből, segítőkészségből, hanem azok tettét, akik rongálással próbáltak véleményüknek hangot adni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zőldsas
2017. október 06. 11:37
Aki nem látja be, hogy az egész egy provokáció volt. Keszthely és Hévíz elutasította a nyaraltatást. Amit nem lehet tudni, hogy a vendéglős kereste a migráns mentőket vagy fordítva. Ami biztos a túlzott alkoholfogyasztás nem hozott volna profitot. Ami az Orbáni véleményt illeti nem lehetett mást mondani amikor a nagy kertet /ország/ védi akkor kiskertek védelme az ott lakók tisztje. Az erőszak elutasítása nyilvánvaló. Kíváncsian várom, hogy melyik település lesz a következő ahol próbálkoznak.
Fregoli
2017. október 05. 21:28
Solymosi úr írta? Nem a kedves neje, egy szegedi újságírónő? Az öreg tudja egyáltalán?
matykox
2017. október 05. 20:18
Szégyelld magad, Frici! Ilyen ostoba demagógiát csak egy elhülyült vénember képes összehordani.
illiberator
2017. október 05. 18:09
OV nagy bűne: "A kormányfő újságírói kérdésre elmondta, hogy "semmi kivetnivalót" nem talál abban, hogy Őcsényben a helyiek tiltakoznak a migráns gyerekek táboroztatása ellen, mert mert annyit hazudtak már a magyaroknak migránsügyben, hogy nem hiszik el, hogy csak gyermekek érkeznének." OV hozzátette, hogy: "a magyar ember szereti a gyerekeket, és az elesetteket mindig szívesen segíti, de annyit hazudoztak migránsügyben, hogy ha azt mondják, hogy gyerekek fognak jönni, arra azt mondja a magyar: először gyerekek, aztán a szülők, aztán családegyesítés, és ott vagyunk a bajban". A miniszterelnök szerint nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket az őcsényiek." (Autókerékről tehát nem esett szó. Egyébként is az autókerék kiszúrás, és a migráns üdültetés nem más mint ballib provokáció)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!