Létezhet-e olyasmi, hogy „keresztény értelmiség”?

2017. július 31. 11:25

Minél közelebb jutunk ahhoz az állásponthoz, hogy „tulajdonképpen minden szakmai kérdés", annál távolabb kerülünk a keresztény emberképtől, mely erkölcsi mérlegelésre képes, jó s rossz között választani tudó s választásaiért felelősséget viselő személynek tekint bennünket.

2017. július 31. 11:25
Bethlenfalvy Gábor
Érme Háló

„Úgy tűnik azonban, napjainkra ez is kevés lett: az emberiség – a huszadik század tragédiái hatására – nagyrészt elvesztette a hitét a tudományosan megkonstruált földi mennyországok megvalósíthatóságában. Milyen szerep juthat így azoknak, akik a tudás birtokosaiként kívánnak befolyáshoz jutni, embertársaik sorsa felett rendelkezni? Úgy tűnik, az értelmiségiek közül sokan napjainkban a »szakértő« szerepében látnak erre lehetőséget. 

Természetesen nem állíthatjuk, hogy nincs szükség szakértelemre – ha van valami, amire leginkább szükségünk van abból a tudásból, amit az értelmiségiek a fejükben felhalmoztak, az éppen a szakértelem. A hatalom nagy kérdése azonban az, hogy ki hozza meg a döntéseket. Esetünkben ez azt a problémát veti fel, hogy vajon mely ügyek eldöntését kell szakértőre bízni, s melyeket kell a legitim hierarchia adott helyén álló döntéshozónak eldöntenie. Azaz: mit tekinthetünk szakmai kérdésnek és mit értékválasztás kérdésének?

Például nyilvánvalóan szakértők dolga egy út megtervezése és megépítése – de mondjuk hogy az az út egy természetvédelmi terület közelében haladjon, vagy inkább egy azt elkerülő, költségesebben kivitelezhető nyomvonalon, az már értékválasztás kérdése. Hasonló a helyzet mondjuk kulturális vagy oktatási természetű döntések esetén is; nem csak műszaki, környezetvédelmi jellegű példát említhetünk. Természetesen bonyolítja a helyzetet, hogy értékek ügyében is csak akkor lehet értelmes döntést hozni, ha a szakemberektől ehhez valós helyzetet feltáró és adatokat és tényeket kapunk, illetve a döntési alternatívák felvázolása sem nagyon lehetséges szakemberek nélkül. Mindenesetre ha a tudás birtokában lévő értelmiség nagyobb hatalomra tör, akkor elemi érdeke, hogy „a szakértelem mítoszát" táplálja, azaz az eldöntendő kérdések minél szélesebb körét próbálja az értékválasztások világából a szakmai kérdések világába áttolni (mondjuk – az előbbi példánál maradva – azt hirdetni, hogy az út nyomvonala ügyében a hozzáértő mérnöknek kell eldöntenie, nem a tudatlan laikusnak). Így ha az értelmiségnek nincs is immár helye a jól látható döntéshozói szinteken, attól még a háttérben, szakértőként megkaparinthatja a vágyott befolyást, ha elég tág tere nyílik arra, hogy ily módon az ügyek széles körében átvegye a valós kezdeményezést.

Mondanunk sem kell, hogy ez a jellegzetes értelmiségi törekvés szintén alapjaiban ellentétes a keresztény szemlélettel. Minél közelebb jutunk ahhoz az állásponthoz, hogy »tulajdonképpen minden szakmai kérdés«, annál távolabb kerülünk a keresztény emberképtől, mely erkölcsi mérlegelésre képes, jó s rossz között választani tudó s választásaiért felelősséget viselő személynek tekint bennünket.

Persze az a legsúlyosabb eset, amikor az értelmiségi a szakértelmét valamely rossz ügy szolgálatába állítja, amikor fontos értékeket árul el, felismert igazságot tagad meg. Ez a végletes korrupció esete, mint a szakmáját magas színvonalon művelő bérgyilkosé vagy prostituálté. Korunk legsúlyosabb értelmiségi bűneit talán azok követik el, akik a fogyasztóiság gerjesztéséhez, a családok és közösségek rombolásához szállítanak szakértelmet, ideológiát. Sokszor akár elveik ellenére, csupán pénzért.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. július 31. 21:42
"Létezhet-e olyasmi, hogy „keresztény értelmiség”?" Csak úgy, mint ahogyan "etikus hacker".
catalina9
2017. július 31. 16:00
Létezhet-e olyasmi, hogy „keresztény értelmiség”? lenne rá igény, de nem létezik..
OberEnnsinnen
2017. július 31. 15:35
S. Király Bélát is hasonló aggályok foglalkoztatják, nyilván nem véletlen a veszélyérzet, rohanunk a lejtőn, és már nincs lehetőség sem a megállásra, sem a kiszállásra. Így én is ide hozom, amit S. Király gondolatai váltottak ki belőlem, lényegében Bethlenfalvy Gábor írása az éremnek ugyanaz oldala: Ezt írja S. Király: "a nyugati kultúra civilizációs alapjait ma a metropoliszok által kitenyésztett elitektől kell félteni. Azoktól, akik nem ismernek mást, mint a pénzt, az érvényesülést és a vele járó gyökértelen, nomád életformát. A normákba a kisember kapaszkodik, a becsületre való hivatkozás a vesztesek kiváltsága. " Eddig az idézet S. Királytól és következik a hsz-em: "a metropoliszok által kitenyésztett elitek" nem ismerik a négy égtájat, hogy azok egyáltalán mit jelentenek, sem a négy évszakot. Az ő szellemi képernyőjükön nagyjából három szó villódzik, folyamatosan. Egyed - a legjobbat. Igyad - a legjobbat. B.sszad - a legjobbat. Mára ennyi maradt a szab., egyenl., testvériség "szent" eszményéből. Ennyi a New York-i Szabadságszobor - nálam "világ kurvája" áramvonalasított liberális csúcsteljesítménye. A kereszténység - nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Ferenc pápa mimimum kétértelmű, valóságban Európa-ellenes megnyilatkozásai, G. Soros mint Európa fölötti elnöki regnálása, az amerikai katonai/pénzügyi terror harapófogója Európa testén estébé... egyelőre a helyzet reménytelen, és komoly.
annamanna
2017. július 31. 13:40
Édes Jézus. Ez egy rettenetes írás. A szerző gondolatai a hatalom körül forognak. Ki és hogyan kaparinthatja meg a hatalmat, milyen feljogosultság alapján uralhat le másokat. Hát nem tudok semmit, de akkor is van jogom mást leuralni, mert én keresztény vagyok!!! És miért is vagyok keresztény? Mert olyan szerényke vagyok, hogy nyíltan hirdetem, milyen ostoba vagyok! Úgyhogy hocinesze, ide nekem a hatalmat!! A szerzőnek úgy tűnik, nem sok haja szála görbült (vagy őszült) meg azért, hogy tudjon valamit. Úgy tesz, mintha az értelmiségi ember teljes fegyverzetben pattanna ki Zeusz fejéből. A tudás az csak úgy VAN. Mint valami természeti csapás. Az értelmiségi így született oszt kész. Mintha nem kellene a tudás megszerzéséért TANULNI! A tanulás az, ami a lényeg, ez a praktikum, a gyakorlat, ami bizony nehéz, és nagyon sok lemondást igénylő, fárasztó, szorongást keltő (legalábbis a mai iskolarendszerben biztosan az). A tanulás bizonyos értelemben kínos. Tudni jó, de tanulni nem jó. Pontosan a TANULÁSHOZ KELL ALÁZAT, pontosan ez a folyamat az, ami alázat nélkül lehetetlenség, hiszen ha beképzelt vagyok, akkor nem hajlok meg a tanító előtt. Aki megszerzett egy adott tudást, az valamennyire biztosan hajlandó volt megalázkodni, alárendelődni annak, akitől tanult. Korábban már biztosan hajlandó volt megbecsülni mást, akit maga fölött állónak ismert el. Előzetesen már biztosan hajlandó volt valami hatalom alá rendelődni. A szerzőt a hatalom kérdése foglalkoztatja - és különös módon elfelejti, hogy hatalomhoz nem lehet jutni anélkül, hogy valaki először alá ne vesse magát egy hatalomnak. Ez vezet el az önkorlátozáshoz, vagy jobb szóval az önuralomhoz. A hatalomgyakorlás legfontosabb formája a magam feletti uralom, az önuralom. Annál biztosabb, hogy nem okozok másoknak kárt, minél inkább képes vagyok magamnak sem kárt okozni; és csak úgy kerülhetem el, hogy magamnak kárt okozzak, ha képes vagyok uralkodni magamon. A tanulás és az önkorlátozás egymásból következik. Amikor Éva evett a tudás fájáról, akkor nem az volt az alapvető probléma, hogy tudáshoz jutott; hanem hogy ennek kerülő útját választotta, úgy akarta megszerezni, hogy ne kelljen hozzá egy legális úton végighaladni, mert az fárasztó és hosszadalmas. Éva tanulni nem akart, csak rögtön tudni, kilesni a titkokat, titkos tudáshoz jutni. A beavatás, az okkult tudás ezt ígéri: anélkül jut valaki hozzá a titkokhoz, hogy bejárna érte egy hosszadalmas, fárasztóan praktikus utat, a tanulás útját. Csak úgy, helyből zutty, ráöntik a fejére, és akkor már tud is. Csakhogy ez nem működőképes tudás, hasznavehetetlen - és ez vezet el a felfuvalkodáshoz. Az értelmiségi emberek átlagosan egyáltalán nem beképzeltebbek, mint a társadalom nagy része, sőt - leginkább a tanulatlan emberek azok, akik felfújják magukat, mint egy béka. Ahogyan a mondás is tartja: az üres kalász felveti a fejét, a teli kalász meghajlik. Az értelmiségi "társadalommérnökösködés" és az okkult tudás két teljesen különböző dolog, ha a szerző ezt nem tudja elkülöníteni, az sokatmondó. Számomra kérdőjel, hogy mit értett a nácik társadalommérnökösködésén. Amit Marx összeszedett, azt ma sem lehet megkerülni, ma is tanítják és olvassák, tanulmányozzák a szövegeit; de hol van Marx náci párja? A nácizmus esetében pont az a feltűnő, hogy mennyire az okkultizmusra támaszkodtak. A szimbólumokra, a mitikus leszármazásra, a felsőbbrendű butaságra, amivel teljesen megbolondítottak egy alapjáraton józan, praktikus, szorgalmas, racionális népet. Maguk fölé emeltek egy bolondot, aki ordítani ugyan jól tudott, bőgött, mint egy tüzelő szamár, na de mit tudott? Vagy a Szovjetunióban Sztálin mennyit küzdött a tudásért? Vagy Rákosi? A kommunizmusra általában pont az értelmiségellenesség volt a jellemző; a szakértők helyére tanulatlan embereket állítottak, akik annyira híján voltak annak, hogy átlássák a maguk feladatát, hogy semmi egyebet nem tehettek, mint várták a "felsőbb utasítást", és azt hajtották végre gondolkodás nélkül. Pontosan a tudás hiánya teszi lehetővé a diktatúrák kiépítését, illetve a tudás hiánya vezet el a diktatúrához, hiszen ha hatalomhoz jut az, aki valójában nem tud semmit, az nem lesz egyéb, mint a mögötte állók bábja, önállóság nélküli pojáca. Plusz egy megvadult tulok, aki a maga hatalmát abban tudja kiélni, hogy árt azoknak, akik fölött áll. Semmilyen más módját nem ismeri a hatalomgyakorlásnak, mint a bántalmazást, fájdalomokozást. Akinek van tudása (mert korábban tanulás, önkorlátozás útján hozzájutott) az a tudásával SZOLGÁL másokat; annak a hatalomgyakorlása valójában szolgálat, amivel másokat óhajt felemelni. De csak addig tud valaki másokat emelni, ahol ő is áll, följebb nem. Ha egy hatalommal rendelkező ember valójában nem áll följebb, mint a többiek, az csak úgy tud fölébük kerekedni, hogy elnyomja, megnyomorítja azokat, és amikor azok megnyomorodtak, akkor röhöghet, hogy háháhá, na most aztán erősebb vagyok nálatok!! A Biblia rengetegszer figyelmeztet a tanulásra, a tanításra, a bölcsesség megszerzésének fontosságára. A Biblia nem tudásellenes, mivel nem tanulásellenes, sőt pártolja a tanulást. Jézust is rabbinak hívták, tanítóként tekintettek rá, és ez volt a szolgálata: tanította az embereket. Ha a kereszténység tudásellenes lenne, akkor mi szükség lett volna arra, hogy Jézus, majd az ő tanítványai tanítsanak másokat? Jézus legutolsó parancsa konkrétan így hangzik: "És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!" (Máté 28:18-20) A legutolsó parancs tehát a tanítás, mások tanítvánnyá tevése, tehát a tanulás, taníthatóság. Ehhez kell az alázat. Jézus konkrétan ezzel kapcsolatban említette a maga hatalmát. Az alázatból következik a tanulás, a tanulásból következik a tudás, a tudásból következik a szolgálat, az pedig nem más, mint hatalom. A bibliai hatalom szolgálat. Ahhoz pedig tudás kell. Például egy orvos a maga tudásával szolgálja a betegeket; ha nem volna tudása, szolgálni sem tudna. A beteg mégsem fogja azt érezni, hogy az orvos az ő csicskája; pontosan tudja, hogy az orvosnak joga van olyan döntéseket hozni, amiket a beteg nem tudna meghozni, mivel átlátja azt, amit a beteg nem képes átlátni; a beteg tudja, hogy az orvos hatalmat gyakorol fölötte, miközben szolgálja is egyben. Ezért a beteg tiszteli az orvost - mivel az orvos is tiszteli a beteget, és tudja, hogy az ő dolga a beteg segítése, gyógyítása, és nem a megölése, elpusztítása, rongálása, elnyomása. Az orvos-beteg kapcsolatban (általában) értelmezhetetlen az elnyomás és leuralás, a behódolás és csicskáztatás, hiszen az végzi a nehezebb feladatot, aki tud, és ezzel fölérendelt - nem pedig az, aki alárendelt és elnyomott. A tudás nélküli uraság (például egy középkori hűbérúr) viszont a maga uralmát abban látta, hogy őneki magának semmit sem kell csinálnia, minden munkát az alárendelt szolgahad végez, minden valós szakértelem, tudás a szolgáknál van, neki erre nincs szüksége. Neki sem tanulnia, sem tudnia nem kell. A középkori urak írni-olvasni sem tudtak, és ez a mentalitás vezetett el például Mohácshoz is, ahol az urak már olyannyira tudatlanok voltak, hogy a hadsereg vezetéséhez sem értettek, semmiféle praktikus tudással nem rendelkeztek, hiszen nekik erre nincs szükségük, mert ők urak. Jól mutatja a hatalomgyakorlás ezen uraskodó módját az alábbi szövegrészlet a Kőműves Kelemen rockballadából: https://www.youtube.com/watch?v=MVGFf1WjHiQ "Hazamegyek és úr leszek [úr leszek, nagy úr leszek] Dolgoztam én már eleget [úr leszek, nagy úr leszek] Csinos házat építtetek [úr leszek, nagy úr leszek] Szerszámot kézbe' nem veszek [úr leszek, nagy úr leszek] Hazamegyek és nősülök [élvezem az életet] Amíg bele nem őszülök [élvezem az életet] Az asszonyom majd kiszolgál [élvezem az életet] Helyettem mindent megcsinál [élvezem az életet] (...) Úgy tesz, ahogy én akarom [élvezem az életet] Mert különben elzavarom [élvezem az életet] Refr.: Élni csak az urak tudnak A közönséges nyomorultnak, semmi se jut" Ez a hatalomgyakorlás ördögi módja. A bibliai pedig a szolgálat, amihez szakértelem, tudás, tanulás, alázat szükséges. A pofátlan leuraláshoz nem kell tudás, csak erőszak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!