A Kormányzó I.

2017. július 06. 13:01

Horthy mint magas rangú katona pontosan tudta, hogy az atrocitások tűrése aláássa a fegyelmet, ami nélkül a hadsereg gyorsan csürhévé képes zülleni.

2017. július 06. 13:01
Aristo
Aristo

„Az addig békés országot mélyen megrázta az államilag, ideológiai alapon támogatott terror, a nyílt színi rablások, gyilkosságok. Az egész teljesen ellenkezett mindazzal az értékrenddel, melyet a magyar társadalom vallott. Különösen súlyosan ítélte meg az akkoriban még nagy többségében vallásos ország a lázadó csőcselék által elkövetett az egyház és képviselői elleni gaztetteket.

Ez teszi érthetővé a kommunisták bukása és a törvényes rend helyreállítása között elkövetett önbíráskodásokat, melyek hasonló kegyetlenséggel és önkénnyel történtek. Ezeket azonban nem a Horthy által vezetett Nemzeti Hadsereg követte el, hanem különböző tiszti különítmények és más paramilitáris alakulatok. Sőt, volt példa arra is, hogy a feldühödött lakosság maga szolgáltatott igazságot.

Horthy maga, napiparancsában a következőt mondja: »Minden önítélkezés feltétlenül mellőzendő, különben a hadsereg létét veszélyeztetjük.« Annál is inkább így látta, mert mint magas rangú katona pontosan tudta, hogy az atrocitások tűrése aláássa a fegyelmet, ami nélkül a hadsereg gyorsan csürhévé képes zülleni. Ott állhatott előtte a példa, ahogyan 18-ban szétzüllött/szétzüllesztették a magyar hadsereget, amely képes lehetett volna ellenállni a környező országok rabló szándékainak.

A „FEHÉRTERRORT” – MELLYEL MÉG A NAGYESZŰ GRÓSZ FŐPÁRTITKÁR IS FENYEGETŐZÖTT, NEMIGEN LEHET HORTHY NYAKÁBA VARRNI.

Többé-kevésbé érthető reakció volt a vörösterrorra. Az adott körülmények között nem is volt sem kiépített parancsnoki lánc, sem működő közigazgatás, melyek lehetővé tették volna a közbeavatkozást. 1920-ban aztán fel is számolták a különítményeket.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Autofocus
2017. július 07. 00:17
Aristo, ez most a szokásoshoz képest is bölcs, tartalmas, és korrekt elemzés volt. Köszönjük. Igazából ritkán érzem azt hogy valaki helyettem a nevemben valamit ennyire pontosan, lényegre törően fogalmaz meg. 1919-től gyakorlatilag kényszerpályán volt a magyar külpolitika. Ezt a normális világlátással élők tudják. De ebben az írásban még több síkja, vetülete fogalmazódott meg ennek a 25 évnek. Különös, hogy a "rendszerváltás"-nak hívott történelmi útjelzőt immár 27 éve elhagytuk, ezért van összehasonlítási alapunk és elmondhatjuk, hogy Horthy ennél kevesebb idő alatt, a mostaninál százszor nagyobb gyomrosból építette újjá az országot.
Harangláb
2017. július 06. 22:41
Nagyon jó az eredeti írás, érdemes elolvasni!!! Szerintem sokkal fontosabb a Mandiner által szemlézettnél az alábbi gondolata, ami a bevezetőjében van: "A magyar baloldal – ha volt olyan – a kezdetektől saját hamis legalitásának megteremtéséhez használta az 1945 előtti időket. Horthy és „rendszerének gonoszsága” volt a háttér, melyet, ha sikerül kellően feketére festeni, akkor szebbnek látszottak a baloldali muszkavezetők tettei. EZT AZ ÁLLÁSPONTOT A MAI NAPIG KÖRÖMSZAKADTÁIG VÉDIK."
írmag
2017. július 06. 22:12
Köszönet az igaz magyar történelem néhány lapjáért. Mielőbb jussunk el az őszinte történelemkönyvekig, hogy hazaszeretettel és magyarul vegyék birtokukba azt gyerekeink, unokáink.
Kundi
2017. július 06. 19:00
Aristo most is jó, mint mindig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!