A fehér ember terhe?

„Nehogy azt higgyük, hogy mindez a kulturális marxizmusra épülő, a »társadalmi igazságosságot« aberrált módon felhasználó hozzáállás pusztán angolszász unikum. Itthon is hallatszanak már ezek a hangok. Egy oktatáskutató szerint »a magyar iskolarendszer egyoldalúan preferálja bizonyos társadalmi csoportok (a középosztály, a „fehérek”) értékrendjét, tudását, képességeit, kommunikációs kultúráját, és nem képes igazodni az összes tanulóhoz.«. Mások nem aprózzák el: a kormány migrációs politikáját azért kritizálják, mert: »Lehet álmodozni fehér és keresztény Európáról, a boldog 80-as évekről és a Fekete erdei klinika békebeli hangulatáról, de annak a világnak egyszer és mindenkorra és örökre vége.«.

De miért kellene magunkra venni ezt a terhet? És mit tehetünk mi? Semmi egyéb, mint saját történelmünk, saját identitásunk vállalása, a határozott kiállás önmagunkért. Először ezt az egész tragikomikus kánont kell a helyére tennünk. Az »igazságosság« és az »egyenlőség« jelszava alatt tervezett »társadalmi reformokkal« szemben pedig jobb, ha a legsötétebb gyanúval élünk. Magyarország egyelőre nagyrészt a béke szigete ebből a szempontból is – kár lenne a reformdühöt ismét a szabadjára ereszteni. Épp elég kárt tud az tenni politikai hatalom nélkül is a kulturális, vagy a haladónak számító tudomány területén.”