Ebből háború lesz

„– Mondhatnál azért valami megnyugtatót. Mérő László nemrég úgy fogalmazott: a jövőt nem tudjuk megjósolni, de azt igenis befolyásolni tudjuk, hogy milyen legyen. Mit gondolsz erről?

– Abban érdemes bízni, hogy a jóléti társadalom felismeri: van hová hátrálnia. Abban érdemes bízni, hogy mindenkinek túl értékes a bőre, még a legnyomorgóbb is túl sokat veszíthet. Amíg mi túl jól élünk itt, ez már nem igaz Szíriában, és látjuk a következményeit. Még mindig van hová hátrálni, de azt a folyamatot nem lehet nem látni, amitől majd ne esne szét a boldog békeidők politikai, társadalmi, gazdasági struktúrája, intézményrendszere. Franciaországban a két szélsőséges jelölt néhány százalékra maradt el a két centrista jelölttől, a négy jelölt közel hasonló eredményt ért el. Látható a polarizálódás. Nézzük meg az Egyesült Államokat, az elnökválasztást, Donald Trumpot!

Mindenhol érződik, hogy a status quo felbomlik, miközben az elit semmi mást nem akar, mint megőrizni azt. Pedig Európa békéjét, a nyugati civilizációt ma már csak a status quo felborításával lehetne megmenteni – ám ehhez államférfiak kellenének. Ez a legnagyobb válságunk, hogy nincsenek államférfiak, már csak szavazatszerző, gátlástalan politikai vállalkozók vannak. Mindenki Kasza Tibi lett. Kasza Tibiről azt tudjuk, hogy ő a legnagyobb lájkmágnes a Facebookon. Mit jelent ez? Azt jelentené, hogy Kasza Tibi az, akit a legjobban szeretnek az emberek? Ellenkezőleg. Az emberek egy bizonyos embertípust szeretnek a legjobban – ezt egy vastag könyvben leírták, Kasza Tibi ezt a könyvet megvette, és a tartalmát alkalmazta magára. Tehát nem Kasza Tibihez tartoznak a lájkok, hanem a lájkokhoz tartozik Kasza Tibi. A politikával ugyanez a probléma: mindenki Kasza Tibivé vált. Nem arról van szó, hogy vannak bizonyos politikusok, akiknek a programját óhajtja a tömeg, és ők ezért kapják a lájkokat.

A politikusok olyan programot, olyan frizurát, olyan öltözéket, olyan kommunikációt, minden vonatkozásban olyan kaszatibiséget gyártanak le önmagukból és a politikából, amit aztán a tömeg lájkolni fog. A politikában az ideológiákat felváltották a lájkok és a pillanat uralása. A művészetben a múzsa csókját, az ihletet felváltották a lájkok és a pillanat uralása. A kultúrában az identitást, a véleményt, az autonómiát felváltották a lájkok és pillanat uralása.

– Ismét nem csupán Magyarországról beszélünk, ugye?

– Nem. Ez is világfolyamat. A brexit is ebből következett: akadt egy gátlástalan politikai szélhámos, aki felmérte, hogy a brexit működik, óhajtják, ezért legyártotta. Az emberek pedig megszavazták, így most már ki kell lépniük az EU-ból. Mi ez, ha nem a sok évszázados brit alkotmányosság válsága? Azt látjuk, hogy a kaszatibiség mindent letarol, ennek megfelelően nincsenek államférfiak. Churchill kiállt és azt mondta: háború lesz, menthetetlenül, készüljetek a háborúra! Kiállt de Gaulle, elmondta ugyanezt. Mit reagált erre Nagy-Britannia és Franciaország népe? „Háborús uszító!” Leszavazták Churchillt, leszavazták de Gaulle-t, aztán, amikor jött a háború, észbe kaptak, és azt mondták: „jöjjön, Churchill!” De Gaulle-nak nem tudták ezt mondani, mert addigra már Párizsban gyakorlatozott a Wehrmacht.

Akkor még létezett olyan politikai alternatíva, hogy készülj a háborúra, amit az akkori Anglia és Franciaország elutasított. Ma ilyen politikának nincs lehetősége, mert a háború nagyon nem szexi politikai termék. Ha egy politikus ilyet tervezne mondani, a saját politikai marketingesei megmondják neki, hogy ezt most azonnal felejtsd el, mert nem akarja hallani a választó, ne mondj ilyet. Ahhoz tehát, hogy ideológiák – vagy legalább koncepciók – mentén zajló, felelős politikát lehessen folytatni, elsősorban államférfiakra van szükség. Ám az a helyzet, hogy a tömeg átvette az uralmat. Ma már a politikusnak nem kell megnyernie a tömeget – a tömeg államférfiakat álmodik, az álmok pedig valóra válnak a plakátokon, valóra válnak a képviselőtestületek élén, valóra válnak az Elysee palotában, a Downing Streeten meg a Fehér Házban.

Olyan repülőn ülünk, aminek a pilótafülkéjében egy bekötött szemű pilóta ül, aki arra vezeti a repülőt, amerre a tömeg hátulról bekiabálásokkal navigálja. Szavaznak, és a tömeg ilyeneket kiabál, hogy „cappuccino-t kérek”, meg „lasagne-t kérek”, vagy hogy „hideg a pulyka”. Ezek alapján vezeti a repülőt a bekötött szemű pilóta – ilyen repülőn ülünk. Hová vezet ez?! Nem kell prófétának lenni, hogy lássuk: ez katasztrófához vezet. Nem látom pontosan a következményeket, de azt látom, hogy ami most a kommentfalakon zajlik, át fog csapni a virtualitásból a valóságba, és ha az megtörténik...

– ...a verbális terror fizikai attrocitásokba fog átlépni?

– Menthetetlenül.”