Ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak

„A Terror Háza az Emlékév egyik kiemelt helyszíne. Tőled, mint a múzeum kutatási igazgatójától kérdezem, mivel készültök a forradalom hatvanadik évfordulója kapcsán?

A Terror Háza természetesen az emlékezés frontvonalában van, már csak helye, szerepe, jellege miatt is. A Múzeum már az év elején, a kommunizmus áldozatainak emléknapján megnyitott egy angol és magyar nyelvű, az Andrássy úti sétányon megtekinthető tárlatot. Ez elsősorban a pesti srácok küzdelméről szól, ahogy elsősorban az Emlékév is nekik, az egyszerű hősöknek, a névtelen forradalmároknak kíván emléket állítani. Ezen kívül több tucatnyi interjút vettünk már fel és fogunk még rögzíteni a következő időszakban is. Ezekben az interjúkban egykori szabadságharcosokat, fegyveres szervezetek résztvevőit, ápolókat szólaltatunk meg. A legnagyobb dobás a most nyáron átadott Egy akaraton 1956–2016 című VR-kiállításunk, ahol 360 fokban nézhető filmek tekinthetőek meg. Ezekből eddig hat darabot mutattunk be, amelyek egyenként öt-hat percesek. A VR-szemüveget felvéve a forradalom ikonikus eseményeibe csöppenhetünk bele, ott lehetünk a vörös csillag leverésénél vagy éppen egy forradalmár kihallgatásán.

Milyen programokra számíthatunk a jeles dátum kapcsán az Emlékév során?

A legsűrűbb időszak október második és november első felére esik az aktualitásra való tekintettel. A központi állami ünnepségek mellett számos hazai és külföldi rendezvény, például megemlékezések, konferenciák zajlanak majd. Fontos leszögezni, hogy az Emlékév komoly anyagi keretet kapott a kormánytól arra, hogy pályázati úton hozzásegítsen cégeket, önkormányzatokat, civil szervezeteket és magánszemélyeket ahhoz, hogy helyi szinten állítsanak emléket a forradalomnak. Hat pályázati konstrukciónk van, amelyekre már csaknem 1500 beadott anyag érkezett, és ezek több mint fele pozitívan lett elbírálva. Ezek a pályázatok súlyponti részét képezik az Emlékévnek, amelyek révén idén ősztől jövő tavaszig ország-, sőt világszerte programok garmadája fog megvalósulni.

Mennyire van a helyén ’56 emlékezete a magyar közgondolkodásban?

Ez korosztályonként is változik, ne felejtsük el, hogy 1956 után harminchárom év kötelező állami amnézia következett, amelynek a megtörése eleinte börtönbüntetéssel járt. A Kádár-rendszer nemcsak depolitizálta a magyar nemzetet, kivette az emlékezetéből ’56-ot, hanem koholt vádakkal még meg is hamisította, és elreteszelte annak az útját, hogy tisztességes és igaz emlékezet alakuljon ki róla. Mivel ez a több mint három évtized felejtésben telt el, kibeszélni sem lehetett a sérelmeket, nem születtek hiteles történettudományi művek. A rendszerváltoztatás évében aztán a történész szakma és a társadalom is hirtelen eszmélt rá, hogy itt bizony hatalmas adósságunk van, és elkezdtek feldolgozások születni. Az azóta eltelt negyedszázad sok idő, de arra nem volt elengedő, hogy e munka elvégzése után össznemzeti, mindenki számára könnyen érthető keretbe kerüljön a forradalom. Éppen ezért hatvan évvel a forradalom után most már szükséges lebontani az emberek többsége számára érthetetlen politikai és ideológiai meséket, és azt a forradalmat, amit a nép csinált, vissza kell adni a népnek. Ez is az Emlékév célja, és nem gondolom, hogy ennek konfliktusos folyamatnak kellene lennie, 1956 ugyanis fekete-fehér történet. A magyar nemzet életében nem is olyan régen történt egy olyan esemény – a golyónyomok még ott vannak a józsefvárosi falakon –, amelyben egyértelmű, hogy ki állt a jó és ki a rossz oldalon.”