Merkel belső bírálói veszítettek

2016. szeptember 05. 20:38

Mecklenburgban szembement a CDU a berlini központtal a kampányban. Kikeltek a burka, a saria szerinti törvénykezés ellen, és a kettős állampolgárság korlátozását ígérték.

2016. szeptember 05. 20:38
Szabó Dániel
Index

„A magyar politikai viszonyok között szinte elképzelhetetlen, hogy egy kormánypárt vidéki szervezete szembemenjen az országossal, de Németországban ez egyáltalán nem példa nélküli. Merkelt politikai szövetségén belül bírálta bevándorlási politikája miatt a bajor testvérpárt CSU, de a CDU több vidéki politikusa is. 

Most Mecklenburgban is szembementek a berlini központtal a kampányban. Kikeltek a burka, a saria szerinti törvénykezés ellen, és a kettős állampolgárság korlátozását ígérték. Sőt, még Angela Merkelről is azt mondták a kampányban, hogy naivan áll a menekültekhez. Mindezt úgy, hogy a párt listáját az a Lorenz Caffier vezette, aki belügyminiszterként a németországi terrortámadások után is kitartott a menekültek befogadása mellett. Igaz, június óta egyre gyakrabban említette a bevándorlók kitoloncolását és a szigorúbb biztonsági intézkedések szükségességét. 

Ám a bevándorlásellenes szavazók a jelek szerint mégsem maradtak a CDU-nál. A párt négy százalékponttal kevesebb voksot kapott, mint 2011-ben. Az elmúlt választásokon egyébként mindig egyre kisebb volt a kereszténydemokraták támogatottsága, tehát menekültválság nélkül is borítékolható volt, hogy szavazatokat, képviselői helyeket veszíthetnek.

A most vasárnapi és az április három másik tartományi választás után nagyjából látszik, hogy a helyi CDU-s politikusok hiába bírálják az országos szervezet által képviselt programot, ha valaki nem ért egyet Merkel politikájával, akkor lokálisan is ellene szavaz majd.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VéZSé
2016. szeptember 06. 17:04
"A most vasárnapi és az április három másik tartományi választás után nagyjából látszik, hogy a helyi CDU-s politikusok hiába bírálják az országos szervezet által képviselt programot, ha valaki nem ért egyet Merkel politikájával, akkor lokálisan is ellene szavaz majd." - annyira érződik ezen, hogy próbál manipulálni egy valóságkontextust. Akkora semmitmondás ez a "merkel belső bírálói vesztettek", akkora egy lózung, hogy fáj. Most akkor hogyan veszítettek: fogták, bírálták, szembe mennek a kancellárral belülről? Miben veszítettek? Ahogy elnézem: Merkel bukja a belső támogatóit, sőt, testvérpártjának támogatását is. De most komolyan, nem értem, mit mond Dániel? Miért veszítettek?
Öreg
2016. szeptember 06. 15:55
Ha szembe mentek Merkelékkel, akkor " ENNEK ELLENÉRE VESZTETTEK !"
mustarharmas
2016. szeptember 06. 13:23
Kicsit szerecsenmosdatás jellege van a bulvárindexes cikknek.
kuwiq
2016. szeptember 06. 11:47
Hahah, a német szavazók a sariát akarják?! Ennek elmentek otthonról, és már vissza se jönnek. Nem dk-s e z a fazon?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!