A legszemélyesebb közügy

2016. szeptember 12. 10:35

Lehet, hogy ezek a felülről irányított intézkedések megtámogatják egy kereszténység által lefektetett alapra ráépített Európa konzerválási kísérletét, de az Isten közöttünk megvalósuló országát biztosan nem.

2016. szeptember 12. 10:35
Kovács Viktor
Kötőszó

„Úgy tűnik, hogy a hit bekerült a közéletbe, ahogyan azt a posztom elején felvázoltam. Pedig nem. Egy ideologikus gondolatkör került bele a politikába. És a kettő nagyon nem ugyanaz. Ugyanis nem Krisztus Istenhez vezető szeretetének üzenete hangzik újra és újra, a tapasztalatokra épülő hit nyomán, hanem egy casus belli formálódott meg öncélú változtatásokra és irányvonalakra. És a kettő nagyon nem ugyanaz.

Ugyanis lehet, hogy ezek a felülről irányított intézkedések megtámogatják egy kereszténység által (valamikor régen) lefektetett alapra ráépített Európa konzerválási kísérletét, de az Isten közöttünk megvalósuló országát biztosan nem.

Ez a két folyamat nem ugyanaz. Mármint az Isten országának hirdetése és terjedése, valamint egy kultúrkör és egy hozzá kapcsolódóan vélt vagy valós életstílus védelme. A vasárnapi zárvatartás mögül mindenki kihátrált, mert nem volt társadalmi támogatottsága (sem eredménye), a hit- és erkölcstant a pedagógusok és diákok nagy része is utálja (nem is feltétlenül a tartalom, inkább a bevezetés módszere miatt). Most pedig azt látják az emberek, hogy van egy hatalmas összeg, ami eltűnik egy olyan cél érdekében, amihez – sokak szerint – semmi közünk sincsen, de legalábbis van nagyobb bajunk idehaza.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kgyula
2016. szeptember 20. 17:21
Tökéletesen igazad van, kedvs Kovács Viktor. Csak az a baj, hogy kevesen értik, amit mondasz. A vallástalanokat nem érdekli, az általam egyháziasaknak nevezett, intézményeket tisztelő, az egyházaknak intézményesült világi szerepet követelő vallásosak pedig nem tudják, mi fán terem Isten országa...
Öreg
2016. szeptember 15. 12:30
Sajnálattal veszem észre, hogy a "Kötőszó" szemlézett cikkei inkább a "kötekedő szó" jelzővel illethetők. A kötelezően VÁLASZTHATÓ hitoktatás miatt már korábban is jelent meg ott egyet nem értő nyilatkozat, miközben az erkölcsök tanításának hiányát minden épeszű ember érzékelte. Nem értem az evangélikus egyházat, inkább árt, mint használna a kereszténység
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!