A legszemélyesebb közügy

„Úgy tűnik, hogy a hit bekerült a közéletbe, ahogyan azt a posztom elején felvázoltam. Pedig nem. Egy ideologikus gondolatkör került bele a politikába. És a kettő nagyon nem ugyanaz. Ugyanis nem Krisztus Istenhez vezető szeretetének üzenete hangzik újra és újra, a tapasztalatokra épülő hit nyomán, hanem egy casus belli formálódott meg öncélú változtatásokra és irányvonalakra. És a kettő nagyon nem ugyanaz.

Ugyanis lehet, hogy ezek a felülről irányított intézkedések megtámogatják egy kereszténység által (valamikor régen) lefektetett alapra ráépített Európa konzerválási kísérletét, de az Isten közöttünk megvalósuló országát biztosan nem.

Ez a két folyamat nem ugyanaz. Mármint az Isten országának hirdetése és terjedése, valamint egy kultúrkör és egy hozzá kapcsolódóan vélt vagy valós életstílus védelme. A vasárnapi zárvatartás mögül mindenki kihátrált, mert nem volt társadalmi támogatottsága (sem eredménye), a hit- és erkölcstant a pedagógusok és diákok nagy része is utálja (nem is feltétlenül a tartalom, inkább a bevezetés módszere miatt). Most pedig azt látják az emberek, hogy van egy hatalmas összeg, ami eltűnik egy olyan cél érdekében, amihez – sokak szerint – semmi közünk sincsen, de legalábbis van nagyobb bajunk idehaza.”