Brüsszelnek figyelembe kell vennie a referendumot

2016. szeptember 07. 08:31

Rendkívül nehéz kibogozni, hogy a baloldalon ki mit mond valójában: mindenki mondott mindent és az ellenkezőjét is. Interjú.

2016. szeptember 07. 08:31
Kósa Lajos
Magyar Idők

– A magyarok számára miért fontos a népszavazás?

– Ez egy pártok feletti ügy, az egész ország, sőt egész Európa ügye. Érdekes módon a legtisztábban ezt a velünk egyébként szinte semmiben egyet nem értő Thürmer Gyula fogalmazta meg az ellenzéki pártok közül. A Munkáspárt vezetője azt mondta: a helyzet az, hogy október elsején ugyanúgy a Fidesz kormányoz, mint október harmadikán. A népszavazásnak a kormányzásra nincs hatása. Itt az a kérdés: kivel kell együtt élnünk és arról mi, vagy más dönt? Ráadásul azt is tudjuk, hogy a migránsok nem tisztelik a kultúránkat, az értékeinket, a jogszabályainak és a méltóságunkat. Úgy követelnek segítséget, hogy ezeket semmibe veszik, integrálódni nem akarnak. Ez teljesen abszurd. Nem folytathatunk olyan politikát, amely az embercsempész bandákat szolgálja ki és visszaél sok nehéz sorsú ember életével. (…)

– Ha ön ellenzéki szavazó lenne, tudná, hogy mit várnak öntől a baloldali pártvezetők?

– Rendkívül nehéz kibogozni, hogy a baloldalon ki mit mond valójában: mindenki mondott mindent és az ellenkezőjét is. Az általános ellenkezésen kívül nem világos, hogy mit képviselnek. Isten őrizzen, hogy ez az ellenzék, amely egy ilyen fontos sorskérdésben képtelen világos álláspontot kialakítani, valaha kormányozzon. Hetet-havat összehordanak, bizonyságot téve a teljes inkompetenciáról, széthúzásról, politikai alkalmatlanságról. Onnan indultak, hogy nincs is migráció, most már egyesek a plakátok letépésére szólítják fel a híveiket. Ennyit a törvénytiszteletről. A jobboldali ellenzék ebben a kérdésben egyenesebb politikát folytat. Megértették, hogy ez nemzeti ügy, így ők is ellenzik a kvótát és azt mondják, hogy el kell menni és nemmel kell szavazni. (…)

– A frakcióülésen a következő választásokig terjedő időszakra vonatkozó politikai stratégiát is megtárgyalják. Mi lesz a népszavazás után a politika a középpontjában?

– Nem fognak változni a legfontosabb preferenciáink. Mi nem szocialista kormányzat vagyunk, hogy hetente olyan bombasztikus ötletekkel álljunk elő, amik rögtön el is halnak. A családtámogatás áll a kormányzás középpontjában. A népességfogyás megállításának legjobb eszköze a családtámogatási rendszer. Az egész szociál- és gazdaságpolitikánkra érvényes: az a legjobb, ha mindenkinek van munkája és munkából származó jövedelme. Egy munkaalapú társadalmat akarunk, amely ugyanakkor mindenkivel szolidáris. Az a legfontosabb törekvésünk, hogy a munkával szerezhető jövedelem egyre több legyen. Továbbra is az a célunk, hogy emelkedjenek a reálbérek és mindenki érezze azt, hogy ha becsülettel tanul és dolgozik, akkor boldogulni fog. Ennek a konstrukciónak a megvalósítására akarunk odafigyelni. Az egészségügy és az oktatás is kiemelten szerepel a frakcióülés napirendjén. Az a célunk, hogy az oktatás versenyképes tudást adjon, de közben segítsen a társadalmi beilleszkedésben is. Segítse az oktatás a társadalmi mobilitást és segítse az előbbre jutást, adjon jövőképet a fiataloknak. Az egészségügyben az a célunk, hogy a legjobb ellátást nyújtsuk az embereknek. (…)

– Sokak figyelmét felkeltették azok a hírek, hogy több egykori ellenzéki politikus kapott kormányzati megbízást, Dobolyi Alexandrát, Veres János volt szocialista pénzügyminiszter feleségét például a külügyminisztérium kérte fel a moldovai nagyköveti posztra. Nem voltak alkalmasabb szakemberek?

– A külügyminiszter úr kiválóan végzi a munkáját, de ezzel a döntésével nem értek egyet, ahogy Eörsi Mátyás támogatásával sem.” 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2016. szeptember 08. 09:09
A baloldal össze-vissza beszél, Orbán csak mondja a magáét. Lehet, hogy Orbán szórta szét a terroristákat? Ő javasolta a világméretű kvóták bevezetését, amint ez az alábbiakból látható: http://ktkj.blog.hu/2016/08/26/mit_nem_ertenek
=nessuno=
2016. szeptember 08. 00:17
Thürmerrel egy platformon lenni....Célba ért a Fidesz? :(
katus
2016. szeptember 07. 20:07
Vona Gábor Benedek ötödikes lett és elkezdi tanulni a történelmet. Már nagyon vártam ezt a napot. Mivel mind az anyukája, mind jómagam történészek vagyunk, szakmai ártalom, hogy alaposabban nézzük át ezt a tankönyvét. Nos, nagyon felhúztam magam, mert a könyvben továbbra sincs említés a sorsdöntő pozsonyi csatáról, bezzeg, az augsburgi vereség kiemelve, a kalandozások elemzését pedig inkább hagyjuk. Nemrég arról beszéltem a soltvadkerti értelmiségi találkozón, mennyire fontos, hogy gyermekeinket büszke és győztes tipusú emberekké neveljük. A történelemtanításunk azonban továbbra is posztkommunista, vagyis vesztes- és bűnös tudatra nevel. "Tanuld meg, kisöcsém, hogy te egy kicsi, lúzer és rabló nép fia vagy!" Ezzel szemben azt kellene mondani: "Tanuld meg, hogy magyar vagy. Attila unokája, Árpád fia. Egy győztes, szabadságszerető és bátor nemzet fia. Legyél méltó hozzá, és legyél mindig hazafi!" Ugye, van különbség? Eközben mai hír, hogy a nyolcadikos könyvben már benne van Orbán Viktor 2015-ös beszéde. Van-e összefüggés a két dolog között? Szerintem van. Valószínűleg ez is egy posztkommunista jelenség...
csuka
2016. szeptember 07. 15:40
Ezt is vegyék 'figyelembe': TÍZSZERES TÚLÁRAZÁSSAL IS LENYÚLHATJÁK AZ UNIÓS PÉNZEKET Minden eddiginél komolyabb lehet az uniós támogatások korrupciós felhasználása, következtet matematikai számításai alapján a budapesti Korrupciókutató Központ (CRCB). A vizsgálat szerint egyes projekteknél akár tízszeres túlárazásról is beszélni lehet, magyarán a támogatási összegként lehívott pénz kilencven százalékát visszaosztják az ügylet résztvevői egymás között. Ismert, legutóbb Mengyi Roland fideszes parlamenti képviselőről derült ki, hogy a Harry Potter regények főgonosza után Voldemortnak hívatta magát, és "alkotmányos költség" néven kért és kapott tízmillió forintot. Abban az esetben is uniós támogatást osztottak volna szét a legmagasabb politikai körökig, sőt, a teljes pénzösszeg 90 százaléka ütötte volna a fejesek markát, csupán tíz százalék jutott volna valódi munkavégzésre, és az ötlet kitalálóinak hasznára. Az ügyben több embert letartóztattak, a képviselőt még nem. A korrupciókutatás során 2009 és 2015 közötti közbeszerzési szerződéseket vizsgáltak meg, nem kevesebbet, mint 127.776-ot. A vizsgálatot az ún. Benford-eloszlás nyomán végezték. Eszerint ha a piaci verseny normális és törvényes, a szerződési összegek számainak eloszlása matematikailag felismerhető. Ha viszont "a természetes rendtől való eltérést" mutatnak a számok, akkor -esetünkben- korrupcióról, avagy túlárazásról van szó. A Benford eloszlást, vagy Benford törvényt széleskörűen használják a csalás (adócsalás, tb csalás, választási csalások, kutatók által meghamisított kutatási eredmények, stb.) detektálására. A lényeg, hogy a várt megoszlástól való eltérések alapján megfigyelhető, hogy az 1-es, és 2-es számjegyek, mint első számjegyek gyakrabban, és a 3-as, 4-es, 5-ös, és 6-os számjegyek a vártnál ritkábban fordulnak elő. Ez csak úgy lehetséges, - ha például az egyébként piaci áron 30, 40, 50, 60 milliós projekteket 100-299 milliós árra árazták be és a közbeszerzések során így kötöttek szerződést, vagy - az egyébként piaci áron 300, 400, 500, 600 milliós projektek 1,0-2,99 milliárdos árra lettek beárazva, stb. Mint a kutatók írják, az a lehetőség ugyanis, hogy az egyébként piaci áron pl. 30, 40, 50, 60 milliós projekteket rendszeresen 10-20 millióra áraztak volna be, nem nagyon lehetséges, mivel ezzel a profitorientált cégek a piaci ár töredékéért szállítanának. Ennek megfelelően, ha egy piaci áron 30 milliós projektet áraztak be 299 millióra, akkor közel 10-szeres, ha egy 60 millióst 100 millióra, akkor 1,7-szeres túlárazásról van szó. A Korrupciókutató Központ tehát azt állítja, hogy ilyen nagymértékű túlárazásoknak is számottevő gyakorisággal elő kellett fordulniuk az EU által finanszírozott közbeszerzéseknél Magyarországon 2009-15 között. Másképp nem lehetséges, hogy ilyen számok jöjjenek ki. /alfahir.hu/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!