A népirtás nem megoldás

2016. szeptember 13. 15:00

A politikai korrektség a mágia egyik (igen ősi) fajtája. Ha nem beszélünk valamiről, akkor az nincs.

2016. szeptember 13. 15:00
Farkas Attila Márton
Farkas Attila Márton

A népirtás nem megoldás

(Szélesi Sándor: Pokolhurok c. regénye apropóján)

 

A pokolnak nincs feneke, szólt. Aki belebukik, abban a zuhanás örök. Az őrületnek nincs alkonya, mert éjszaka.” (Hamvas Béla: Karnevál)

 

Évekkel ezelőtt, még az LMP alapításakor páran azon ötletelgettünk, miként tudnánk újszerűen megszólítani a társadalmat. Az én koncepcióm az volt, hogy mérsékelt tartalmat (baloldali, konzervatív és liberális értékek optimális és komfortos szintézisét) radikális formában kéne közölni, mivel a publikum az erős állításokra figyel oda. Milyen lenne például, ha a híres-hírhedt Benetton reklámok mintájára, provokatív, felrázó, sokkoló verbális és képi formákban (is) kommunikálnánk az erre vevő társadalmi csoportokkal. Így merült fel az a mondat a rasszizmus kapcsán, hogy „A népirtás nem megoldás!” Ebben azok a nénik és bácsik inspiráltak, akiktől gyerekkoromban sokszor hallottam, hogy Hitler miért a zsidókat irtotta ki, miért nem a cigányokat, meg a körzeti orvos, aki cigány pácienseivel viccelődött, hogy inkább géppisztoly-injekcióval gyógyítaná őket, meg a rendőr, aki bement a kocsmába, és elrikkantotta magát: akik nem idén barnultak le, azoknak kifelé. És ez még a kádári érában volt, nácik, fajmagyarok se közel, se távol. A „nem megoldás” értelemszerűen az Endlösungra, a „végső megoldásra” asszociált, viszont azt volt hivatva üzenni, hogy ugyanazok a társadalmi és kulturális konfliktusok újratermelődnek cigányok híján is, ahogyan voltak nálunk ilyen problémák már a kunokkal.

Szélesi Sándor regénye, a Pokolhurok egyrészt ilyen sokkoló közlés, csak épp a fentinek a fordítottja: radikális állítás mérsékelt formában. Inkább lélektani tanulmány, mintsem politikai horror. Szikár írás, semmi szentimentalizmus vagy moralizálás. Nem rágódik rajta, csak megmutatja a szörnyűséget, méghozzá belülről, minthogy egyes szám első személyben mesél magáról egy fiatal tömeggyilkos szakember. Bizonyos szempontból lehetne Merle Mesterségem a halál c. regényének az analógiája, egy belső út leírása, hogyan jut el valaki a népirtásig. Szembesít azzal, hogy itt démonok lappanganak, akik bármikor testet öltenek, mihelyt mód és lehetőség adódik rá.

Gábor tehetséges fiatal genetikus, aki Los Angelesben dolgozik egy laboratóriumban, majd házilag kikísérletez egy rasszspecifikus vírust, hazautazik, és kiirtja Magyarország cigány lakosságát. Sőt, a vírus hosszabb távon végezni fog mindazokkal a népcsoportokkal, akik beleesnek ebbe a génállományba, „Európa hontalanjaival” és „Ázsia nyomorúságos lakóival”.

Gábor pszichopata, vagy inkább szociopatának mondhatnánk, minthogy a történet azt sejteti, hogy a srác egy gyerekkori trauma: szülei brutális meggyilkolása miatt lett olyan, amilyen. Érzelemmentes, képtelen bármiféle emberi kapcsolatra, barátságra éppúgy, mint szerelemre. Semmi és senki nem érdekli. Talán abban különbözik az ismert pszichopatáktól, hogy kommunikációs készsége is legalább annyira nulla, mint az empátiája. Viszont a mámorító hatalom érzése, a tudat, hogy istent játszhat, amikor a zsebében hordozza a tömeggyilkos fiolát, már a pszichopata mitológia legklasszikusabb alakjait idézi.

*

A regény olvasásakor nyilván felmerül, hogy létezhet-e olyan vírus, ami célzottan bizonyos népcsoportok kiirtására alkalmas. Vélhetőleg nincs olyan szakember égen és földön, aki erre igent mondana, legalábbis nem hivatalosan, nem nyilvánosan. De a téma nem új. Már az AIDS pánik kezdetén, majd az Ebola kapcsán is megjelentek a konteók, hogy ezek katonai laborokban létrehozott vírusok, miknek célja az afrikai lakosság megtizedelése. Persze a Pokolhurok mégiscsak egy sci-fi, és a lényeg nem a tudományos háttér hitelessége. A vírus tökéletes eszköz és egyben szimbólum, a felelősségmentes, színtelen-szagtalan tömeggyilkosság szimbóluma. Gázkamrák vagy gödrökbe lövések helyett egy kevésbé látványos végső megoldása a felesleges milliók eltüntetésének.

Fontos eleme ennek a lélekrajznak, hogy Gábor a politika és az eszmék iránt is legalább annyira érdektelen, mint a nők vagy az őt körülvevő emberek iránt. Szülőhazája közéleti viszonyai legalább annyira hidegen hagyják, mint az amerikai elnökválasztás. Ugyanígy nem érdekli a történelem sem, sőt kifejezetten megveti ezt a műfajt. Családja múltjáról is csak nagyanyja temetésén értesül. Hát persze hogy semmi köze a szélsőjobbos mozgalmakhoz, hiszen ott eszmék vannak, akármilyenek is, ő pedig hideg szakember. Tulajdonképp az áldozatai se igazán érdeklik. Meghallgatja ugyan a rasszista nézeteket a cigányokról, de ennek semmi jelentősége, legfeljebb egy kis utánigazolás a tettére, hiszen a vírust már annak előtte létrehozta, hogy bármiféle fajgyűlölő véleménnyel találkozott volna. Még az is kétséges, hogy bosszú ez szülei haláláért, akit gyerekkorában állítólag cigányok öltek meg.

Gábort minden idegesíti, ami behatol a szférájába. Megtestesítője az elidegenedett és kegyetlen társadalomnak, ami eltünteti mindazt, ami megzavarja a nyugalmát. Ilyenek, akik zajosak, piszkosak, szegények és bűnöznek. Akik egyszerűen idegesítőek és feleslegesek. Ha nem lennének, jobb lenne. Ennyi. Semmi fajelmélet a felsőbbrendű és alsóbbrendű kultúrákról vagy etnikumokról. Az ún. „ordas eszmék” másodlagosak, sőt szánalmas romantika.

*

A Pokolhurok érdekesen botrányos képet fest a magyar társadalomról. Az egyik mellékszereplő keményen rasszista, miközben a minisztériumban dolgozik a roma integráció ügyén. A cigányok nem képesek dolgozni, még odafigyelni se semmire, tök fölösleges ez az egész igyekezet, de hát kell a pénz a kamu melóért. Gábor meghallgat egy előadást is az írószövetségben. Az értelmiségi szerző lényegében náci nézeteket hirdet, de van annyira gyáván szofisztikált, hogy a cigányság tulajdonságait nem a géneknek, hanem a mémeknek, vagyis sajátos kulturális evolúciójuknak tulajdonítja. És megjelenik egy meleg buddhista is, a minisztériumi ember ismerőse, aki egyfajta „fehér varázslóként” él a leszuttyadt cigányfaluban, mint a szegények tanítója, valójában pedig csak szexuálisan kihasználja, és persze mélyen lenézi a falu lakóit. A liberális, antirasszista-toleranciapárti ellenvéleményt ironikus módon éppen Gábor (arisztokrata származású) gyerekkori barátai képviselik, akik szeretik és féltik őt, viszont halvány fogalmuk nincs, kicsoda is ő valójában.

Amikor az új párt levlistáján annak idején leírtam, hogy „A népirtás nem megoldás”, meg hogy Benetton reklámok és hasonlók, a párttal rokonszenvező egyik ismert tévés személyiség azonnal kioktatott, hogy előbb jegyezzük meg annak a tizenvalahány embernek a nevét, akik repcét termesztenek valahol a Dunántúlon, utána mondjunk mondatokat. Egy barátom akkoriban cigányokat tanított egy ormánsági faluiban és írt egy szociografikus regényt az ottaniak életéről, amiben voltak persze csúnya dolgok is. A könyve miatt ki akarták üldözni a faluból, pesti liberálisok segítségével, pedig szívszerelme volt az ügy, és egy csöpp rasszizmus nem volt a könyvében, hrabali ihletésű szeretet annál több. Mit akart mondani a tévés személyiség? Miért akarták elüldözni a barátomat? Hogy vannak az integrációnak sikeres példái, az a tizenöt ember, aki repcét termeszt, és vannak a faluszépítők-építők, csakis erről kell beszélni, minden más rasszizmus és hangulatkeltés a cigányság ellen, mondja bárki bárhogy, bármilyen jó szándékkal. Semmiről nem szabad beszélni, mert abból Auschwitz lesz.

Értem én a tabusítás logikáját. Ha egy témát szóbahozunk, vagy egy rossz fogalmat használunk, máris az keretezi az egész beszédet. Hogy lehet olyan fogalmi keretben gondolkodni egyáltalán, hogy népirtás? Ha egyáltalán felhozzuk a gondolatot – tök mindegy, miért -, úgy a szörnyet máris megidézzük. A népirtás nem megoldás – szembesítjük a társadalmat valamivel végletes módon. De mi van, ha valaki kevésbé fogékony a provokatív avantgarde sokkolásra és azt mondja: dehogynem az?

Ugyanakkor nem beszélni erről az egészről? Figyelmen kívül hagyni a néniket és bácsikat, akik nem nácik, csak egyszerű emberek, mégis azt mondják, hogy Hitler miért nem irtotta ki a cigányokat? Csak a repcetermesztők és a faluszépítők nagyszerűségéről lehet írni vagy szónokolni? Vajon, ha benne lett volna a köztudatban a háború előtt a népirtás eshetősége, hány ember menekült volna meg? Vélhetően sokkal több.

*

A politikai korrektség a mágia egyik (igen ősi) fajtája. Ha nem beszélünk valamiről, akkor az nincs. Mert a szó hordozza a dolgot magát. Tényleg? Tilos nemhogy esetleges népirtásról, de még romakérdésről is beszélni. Nincs ilyen. Csak integráció, munkanélküliség, szociális problémák, és a többségi társadalom előítéletei. Ha valaki mást mond, akár a legjobb szándékkal is, azonnal abba a zsákba kerül, ahová a gyűlölködők, sőt a potenciális népirtók. Ez kábé olyan, mint amikor régen lefejezték a rossz hírt hozó hírnököt, mert akkor nincs rossz hír.

Vajon mi a jobb? Elfojtani a gyilkos indulatokat, vagy kiereszteni a gőzt? Tiltani vagy tűrni a szélsőséges nézeteket, szimbólumokat, beszédeket, gondolatokat? E dilemma kapcsán jobbára ugyanazokat a köröket futja mindenki, mint az erőszakos filmek vagy a gyilkolós számítógépjátékok kapcsán. Ha valaki a GTA vagy a Postal játékosaként gyilkolászik, talán soha nem fog az utcán vagy az iskolában. Mások szerint viszont épp ez gerjeszti fel benne a vágyat, hogy az utcán vagy az iskolában is megtegye, amit a képernyőn.

Persze a gőz kieresztésének nem csak a virtuális erőszak lehet az egyik (és vitatott) módja, hanem a kibeszélés is. Minden kibeszélése, első sorban a sérelmeké. Ám ilyenkor jön az, hogy hol a határa a kibeszélésnek? Van, aki szerint jobb nem kibeszélni semmit, mert a probléma puszta említése, sőt eleve problémaként való meghatározása máris utat enged azoknak az erőknek, amelyek Auschwitzot is létrehozták. Először csak hőzöngünk, aztán már gyűlölködünk, aztán lövünk. Minden rémség azzal kezdődik, hogy jár a pofánk.

Szélesit nyilván megvádolják majd azzal, hogy interjúiban előadott tolerancia-szövegei dacára ő csak meglovagol egy rázós témát. De a könyv elolvasása után azt látjuk: semmi rázós nincs ebben a regényben a szó hagyományos értelmében – persze magán a témán kívül. Ez egy szociopata egyén és egy szociopata társadalom lélekrajza. Nincs leírása a népirtásnak, nem tudunk meg semmit Gábor további sorsáról, de még azt se tudjuk meg, hogy mi a franc lehet a társadalom reakciója a nyolcszázezer cigány halálára.

Leírni, tanúskodni, figyelmeztetni, és leszarni azokat, akik ettől óvják a szerzőt: ez az író dolga.   

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
22-es csapdája
2016. szeptember 14. 09:36
Sajnos a cigány kultúra és a cigányok viselkedése közötti összefüggés egyértelmű. A vándorló életmód alakította ki a kultúrájukat, olyan körülmények közötti fennmaradásra, amelyek lényegesen különböznek a letelepedett, termelő népek életkörülményeitől. A kultúra határozza meg, mit tekint a kultúrához tartozó értéknek, hogyan viszonyul a kultúráján kívülihez, hogyan gondoskodik a kultúrájának (magatartásmintáinak) fennmaradásáról, továbbéléséről, hogyan viselkedik a kultúrát megváltoztatni szándékozókkal, abból kilépni szándékozókkal szemben pl. Ami a vándorló életmódban sikeres, fennmaradást biztosító magatartásminta, az a letelepedett, termelő kultúrákban jellemzővel sokszor homlokegyenest ellenkező. Azt több szociológus is feszegette már, hogy a cigány családokban a magyaroknál jellemző értelemben vett tudás (iskolázottság, verbális készség, udvariasság stb.) nem érték. Annak elsajátítását nem kívánják meg tagjaiktól, ellenkezőleg. Vagy kitaszítják, vagy mindössze eszköznek használják fel őket a saját coport érdekében (pályázati pénzek megcsapolása, betörésekhez tippadás stb.). A többségi társadalomban bevett értékek tagadása, átvételének tiltása során a cigányság maga fosztja meg magát a törvényes keretek közötti gyarapodáshoz szükséges készségektől. A szegénységet, a kriminalitásban érvényesülést örökíti újra. (Van a többség irányából is bizalmatlanság a cigányok felé, ez tagadhatatlan. Ez azonban nem megalapozatlan, és sajnos a legjobb szándékú, művelt, beilleszkedni vágyó cigány mögött is ott a rokonság. Ami bármikor belekeverheti a bűnözésbe, vagy használhatja tippadóként akaratán kívül is, az őt foglalkoztató magyarral szemben.) Szóval itt FAM téved, amikor ezt alaptalan, náci ihletésű elméletként értelmezi a regényben.
mucsay
2016. szeptember 13. 15:55
"csak ki kéne próbálni"
br-o
2016. szeptember 13. 15:46
1. Szélesi Sándor - Anthony Sheenard vérliberális ember, civilben sci-fi írónak álcázza magát. 2. A "rasszspecifikus vírus" olyan friss ötlet, hogy kb. 19 éve bulvárhír. https://en.wikipedia.org/wiki/Ethnic_bioweapon 3. A liberális Szélesi a friss ötletét most veti papírra. Politikai szándék, anyone? 4. Csak a regény minőségéről nem tudtunk meg semmit... Feltételezhetően xar, de azért elemezni is lehetett volna. Van is mandiner sci-fi rovat.
Akitlosz
2016. szeptember 13. 15:46
"A regény olvasásakor nyilván felmerül, hogy létezhet-e olyan vírus, ami célzottan bizonyos népcsoportok kiirtására alkalmas. Vélhetőleg nincs olyan szakember égen és földön, aki erre igent mondana, legalábbis nem hivatalosan, nem nyilvánosan." De nemet sem mondanának. Annyit mondanának diplomatikusan, hogy "elképzelhető, hogy nem kizárt, meglehet, hogy van rá esély".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!