Bolond a magyar világ?

2016. augusztus 09. 11:47

Van, aki szerint még vitatkozni a kormány képviselőivel is egy árulással ér fel.

2016. augusztus 09. 11:47
Szent-Iványi István
hvg.hu

„Van, aki szerint még  vitatkozni a kormány képviselőivel is egy árulással ér fel. Rendre meggyanúsították és megvádolták a többi ellenzéki párt vezetőit, hogy kollaborálnak, egyezkednek vagy éppen paktumot kötnek a kormánnyal, esetleg a kormány fizeti őket (a kormány itt természetesen tetszőlegesen felcserélhető Orbán Viktorral, vagy a FIDESZ-szel). Nem nagyon van olyan MSZP, Együtt, LMP vagy liberális vezető, akit ne ért volna hasonló vád a DK politikusai vagy holdudvarába tartozó reprezentánsai részéről. Pedig tudomásom szerint még egyiküket sem jelölte a magyar kormány egy nemzetközi szervezet vezető posztjára. Ezeket a hazugságokat a most háborgók annyit hallották már, hogy végül elhitték és kezdték komolyan venni. A bűnük annyi csupán, hogy most ezt szeretnék számon kérni saját politikai közösségükön.

Most derült ki számukra, hogy ezeket az ostobaságokat – az ország józan többségéhez hasonlóan - sem Eörsi Mátyás, sem Gyurcsány Ferenc nem veszi komolyan. Ez alapvetően jó hír! Lehet, hogy vannak, akiket megbolondítottak, de ők maguk cseppet sem bolondok. Nem tekintik illegitimek a kormányt, különben nem kérték volna a támogatását, nem tekintik önmagában problémának, ha valaki tárgyal vagy egyezkedik a kormánnyal és általában a politikai realizmus talaján  állnak. Azt teszik, amivel eddig – gyakran alaptalanul – vetélytársaikat vádolták, amit eddig folyamatosan gyaláztak és elvtelen opportunizmusként pocskondiáztak. Ezek után egy csendes bocsánatkérés kijárna az alaptalanul megvádoltaknak, de erre alighanem hiába várunk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2016. augusztus 10. 09:28
Allitsak oket rogtonitelo Bartus ele, o szabja ki a buntetest!
teljesenertelmetlen
2016. augusztus 09. 19:58
Olyan szép, amikor ezek a lúzerek egymást ekézik! :)
2016. augusztus 09. 19:40
Mindenesetre sikerült ennek a libsi-libsinek a nemzeti libsik kegyeibe férkőznie.
Akitlosz
2016. augusztus 09. 16:38
"Van, aki szerint még vitatkozni a kormány képviselőivel is egy árulással ér fel." Egy társaságba jár a kormány képviselőivel, ugyanazon "értékrend" híve. Atlantista ez az alak is ugyanúgy, mint sok prominens fideszes, közöttük a fővezérrel. Szóval sokkal kisebb a politikájuk között a különbség, mint ahogyan azt igyekeznek előadni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!