Nem értem a pápát 2.

2016. augusztus 01. 16:44

A jónak és a rossznak az első lázadás óta tartó kozmikus küzdelmében, az elkezdődött harmadik világháború mindennapjaiban Ferenc pápa ezért hirdette meg az Irgalom Évét.

2016. augusztus 01. 16:44
Sajgó Szabolcs SJ
Facebook

„Van világosság a zavaros információáradatban?

A nyílt, őszinte és kulturált beszédre minden szinten éhezünk. Köszönet mindenkinek a tiszta szándékban és szavakban való megnyilvánulásért a Szentatyával és az ugyancsak zavaros »menekültáradattal« kapcsolatban. És köszönet azért is, hogy nem frázissá silányított jelszavak üres, tudálékos ismétlésével jön a válaszok legnagyobb része.

Hogy mi van a »nagy« médiumokban, az kevéssé függ tőlünk. Hogy mi van a mi közösségi médiumainkban, az a mi felelősségünk. A felelős és közös megfontolás terének reményében van itt ez a bejegyzés.

Ismerjük valószínűleg a pár nappal ezelőtt elhangzott pápai szavakat. A szentmise közben nemrég megölt francia atya is méltó összefüggésben említtetik:

»Van egy szó, amelyet… sokat ismételnek: a ‘bizonytalanság’. De az igazi szó a ‘háború’. Jó ideje zajlik. Azt mondhatjuk: ‘a világ – darabokban – háborúban áll.’ Ez háború! Volt az 1914-es háború, a maga eszközeivel, aztán az 1939-től 1945-ig tartó, egy másik nagy háború a világon; most pedig ez. Talán nem annyira összefüggő, de szervezett, az igen; nem mondanám egységesnek… De háború. Ez a szent pap, aki éppen akkor halt meg, amikor az egész egyházért imádkozott, csak egyetlen áldozat; de mennyi keresztény, mennyi ártatlan, mennyi gyermek hal meg… Gondoljunk például Nigériára. ‘De hiszen az Afrika…’ Háború van! Ne féljünk kimondani ezt az igazságot: a világ háborúban áll, mert elvesztette a békét.«

»…Szeretnék egy tisztázó megjegyzést tenni. Amikor háborúról beszélek, valódi háborúról beszélek, nem vallásháborúról, nem. Az érdekek háborúja folyik, háború a pénzért, háború a természeti erőforrásokért, háború a népek feletti hatalomért: ez a háború! Azt gondolhatná ugyanis valaki, hogy: „Ez [a pápa] vallásháborúról beszél.” Nem! Minden vallás békét akar. A háborút mások akarják. Remélem, érthető voltam.« (Ferenc pápa)

Sok minden összekeveredik a mediális zűrzavarban. A pápa szavainak és cselekedeteinek világos az üzenete: aki valóban rászorul, azt az irgalmasság testi-lelki cselekedeteinek szellemében kell tekintenie és fogadnia a valódi krisztuskövetőnek. Tehet másként bárki, hisz Jézus nem bilincsekkel terjeszti az evangéliumot, de ha más irányba megy valaki, az elvezeti őt Jézustól. És a valódi élettől, ami Benne van. Ugyanakkor az igazi Európa védelmére sincs ennél autentikusabb cselekedet. Aki nem így tesz és beszél, az maga is az igazi európaideált rombolja. Belülről. Magát is ámítva.

Hogyan terjedt el a kereszténység? Az életét önként odaadó, ártatlan Jézus áldozata révén. A Gonosz csak a testét érte el, a lelkét nem: a kínhalál közepette is megmaradt az Atya iránt és az irántunk való feltétel nélküli szeretetben. Ezért álltak a kereszt alatt bírái, lesve minden megnyilvánulását, hogy aztán igazolva láthassák tettüket és lelkiismeretfurdalás nélkül továbblapozhassanak. De nem láttak-hallottak semmit, ami igazolta cselekedeteiket. Az Örökkévaló irgalma járta át a Megfeszített minden porcikáját. Ezért nyitott máig a Názáreti pere. Az elítélő bírák tanúsága, az idegen római százados megrendülése még erősebb, mint a tanítványoké, akiknek a Föltámadottal való találkozás és a Lélekkel megerősítés kellett, hogy igaz tanúk legyenek.

Akik pedig Jézust ezen az úton ténylegesen követték, hiteles tanúivá lettek, azokat szemlélve mondatott: »A vértanúk vére a kereszténység vetése.« - Csak az tudja ezt az utat vállalni, aki számára valóban a legnagyobb érték már most, és nemcsak szóban, az Örökkévalóban lakozás – nem pedig az Ő szépnek alkotott világa, ez az átmeneti földi élet. Az Örökkévaló pedig mindenestül irgalom. Vagyis új esély a teljes életre, minden helyzetben, ha csatlakozunk hozzá. Mi más a világ végéről szóló krisztusi látomás? A megsemmisülő világból új, örök világ támad, az Örökkévaló otthona. És nem mi tesszük ezt, azért jön el biztosan.

Kik is vagyunk? Az Ő képmásai. Lehetőség, amit az Ő segítségével beteljesíthetünk. Ha más utat választunk, önmagunktól is távolodunk a semmi felé. Ő az út az Életre kivétel nélkül minden ember számára. Ez Jézus egyetemes örömhíre. Erre hívta zsidó és nem zsidó kortársait, erre hív ma is kivétel nélkül mindenkit: keresztényt, zsidót, muzulmánt, hindut, buddhistát… Kivétel nélkül.

A jónak és a rossznak az első lázadás óta tartó kozmikus küzdelmében, az elkezdődött harmadik világháború mindennapjaiban Ferenc pápa ezért hirdette meg az Irgalom Évét.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
*ufó*
2016. szeptember 10. 16:19
--ahogy megyilvánul általa a legalantasabb szentimentalizmus nyálkás szóáradata,-- Fidesz-Kdnp = kommunizmus. Ez - megyilvánul-. -- amelyben gyerekkorom óta a legőszintébben hittem,-- Ideje felnőni, ideje a valóságnak, ideje elszakadásnak a habonyi szánalomtól. --Tényleg semmink sem maradt.-- De igen, a Quaestor károsultakat fizesd ki. /Ja ez csak vicc volt, nem fogtok Ti kifizetni semmilyen áldozatot/ Már megint a sok üres pofázás Újabb nyomorult négy év Ugyanaz a szarrágás Egybehangzó igenekkel megy a szopatás 2014 Tolonganak a férgek a hatalomért Tülekednek ezek a fasszopók Mind megérdemelné a golyót Rákosi - 2014 https://www.youtube.com/watch?v=-UXnVcDgnUU Welcome to Mandiner Keresztény Tényleg ez megy itt ?
paraklétosz
2016. augusztus 16. 19:22
Leszboszra menni, repülőn muzulmánokat fuvarozni a Vatikánba?
*ufó*
2016. augusztus 06. 16:14
Amúgy nem kocsmába járok, hanem koktél-bárba. Bárcsak járhatnék kocsmába. Beszélni értelmes emberekkel. Még vannak emlékfoszlányaim róla. A kocsmáról, ahol, a feles nem 0,4, hanem feles. Vagy 1,2 Székelyudvarhelyen - ez Erdély. Oasis Cigarettes and Alcohol w/ lyrics https://www.youtube.com/watch?v=ojgg0Bnyg54 Welcome to Mandiner Keresztény
néhai Ch.Pilot
2016. augusztus 06. 16:10
Nem az Egyház a hamis, csak a pápua! Az Egyházban otthon van minden keresztény ezután is. Az meglehet, hogy ki kell takarítani az Egyházat, ahogy egy közönséges házat is. Ez a mi felelősségünk! Mert minden megkeresztelt ember azonos jogú tagja az Egyháznak. A pápua nem urunk és nem parancsolónk. Az csak egy van: az Atya-Fiú-Szentlélek Szentháromság Úristen. Ez a pápua most egy próbatétel. Egy probléma, amit meg kell oldanunk. Mivel Krisztus Egyházában erőszaknak helye nincs, békésen kell megoldanunk. Vagyis akár az is elég lehet, ha végezzük napi dolgainkat, templomba járunk, gyónunk, áldozunk és lelkiismeretünk szerint cselekszünk, NEM PEDIG ÚGY, ahogy ez a pápua mondja. Levegőnek nézzük. Mintha nem is lenne. Ő egyedül ugyanis semmit sem tehet. A világon semmit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!