Ez az a nap: jer, dicsőítsük Istent!

2016. július 01. 09:21

A rendezvényeinken fellépő együttesek minden egyes dala imádság vagy prédikáció. Ha elénekelünk, illetve meghallgatunk negyven olyan dalt, amely külön-külön is prédikáció, akkor zenés prédikáció az egész délután. Interjú.

2016. július 01. 09:21
László Viktor
Evangélikus.hu

Mivel az Ez az a nap! esetében a zenén keresztény könnyűzene értendő, ez azt is feltételezi, hogy a mozgalom célközönsége a tizen-huszonéves fiatalság. Jól gondolom?

Akik tizenhat évvel ezelőtt huszonévesen kapcsolódtak hozzánk, azok ma – velem együtt – a negyedik iksz körül járnak. Rendezvényeinken nyilván ma is markáns többségben vannak a fiatalok, de a könnyűzene ma már nem kizárólag az ifjak műfaja. Sillye Jenő, aki a katolikus egyházban az elsők között pendített gitárjával keresztény könnyűzenét, ma is ezt teszi, jóllehet a hetvenhez közelít. De a lényeg nem ez. Mi a Szentlélek vezetését kérve évről évre azon dolgozunk, hogy az Ez az a nap! alkalma jó értelemben vett lelki feltöltődés legyen. És Istennek hála, sok ezer olyan résztvevőről tudunk, akik hitükben megerősödve, megújulva tértek vissza saját gyülekezetükbe. Mert természetesen nem célunk az eltérő felekezetű hívek identitásának megváltoztatása. Sokak számára lehet üdítő felfedezés, amikor rendezvényeinken különböző történelmi és nem történelmi egyházak képviselői adják egymás kezébe a mikrofont. Mi nem akarunk igazságot tenni abban, hogy teológiailag melyik felekezet látása helyesebb, hanem – mint egy ünnepre – szeretnénk összegyűjteni Krisztus követőit Istent dicsőíteni. A rendezvényeinken fellépő együttesek minden egyes dala imádság vagy prédikáció. Ha elénekelünk, illetve meghallgatunk negyven olyan dalt, amely külön-külön is prédikáció, akkor zenés prédikáció az egész délután. De minden alkalommal hangzik prózában is Isten igéje, minden alkalommal van megtérésre hívás és ösztönzés az odaszántabb hitéletre. Idén a bizonyságtételeknek is nagyobb hangsúlyt szeretnénk adni.

Ez az a nap! csak egyszer van egy évben – hiszen az az a nap –, de az Ez az a nap! mint szervezőcsoport az év egészében tevékeny…

Nagyon fontos, hogy a bennünk lévő talentumokkal folyamatosan szolgáljunk. Általában kéthavonta szervezünk „kisebb”, ötszáz és ezer közötti résztvevővel zajló dicsőítő alkalmakat az Akvárium Klubban, az A38 hajón vagy másutt. Többnyire ősszel is tartunk egy-egy nagyobb rendezvényt valamelyik sportcsarnokban, és karácsony környékén is igyekszünk közvetíteni az evangéliumot.

Ígérem, legközelebb a szervezés kulisszatitkairól fogom faggatni, de most arra lennék kíváncsi: mikor és milyen megfontolásból tematizálták az Ez az a nap! rendezvényeit a pünkösd metaforáinak jegyében?

Valóban, tavaly a víz volt, idén a szél, jövőre pedig a tűz lesz a rendezvény témája. Személy szerint nekem nagyon sokat jelent a Szentlélekkel való közösség. Mennybemenetele után Jézus nem hagyta magára követőit. Itt van velünk a Szentlélek, és – ha hívjuk – segítségünkre siet. Szerintem abban is a Szentlélek működik, hogy az Ez az a nap!-ra ennyi ember összegyűlik. Nálunk nem természetes, hogy tízezer ember meg tud mozdulni a hívásra, és ráadásul – még ha visszafogott árú is, de mégiscsak – megvásárolja a belépőjegyet, ami, valljuk be, keresztény közegben nem megszokott. Másként persze nem tudnánk vállalkozni a szervezésre.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dorki
2016. július 02. 22:39
Persze otthon ingyenes a dicsőítés :) De egy ilyenen rendezvényen azért elég sok költség keletkezik.
Békanász a hasadon
2016. július 02. 09:33
Belépőjegyet isten dicsőitésére?
ottapont
2016. július 01. 21:36
Ha jól látom az ide beszemlézett részből kimaradt, hogy az esemény e hó negyedikén lesz megtartva és nem egy mezőn, hanem a Papp László Budapest Sportarénában. Annak meg ugye ki kell fizetni a bérleti díját...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!