Borász-államfő Franciaországban? Tudunk ilyet mi is

2016. július 28. 14:18

Szerencsés csillagállás mellett akár a Taittinger pezsgőház első embere lehet Franciaország köztársasági elnöke. Ami Franciaországban business as usual, Magyarországon sem lehetetlen: a Mandiner összeszedett öt magyar borászt, aki remekül ellenne a Sándor-palotában.

2016. július 28. 14:18
Bukovics Martin

Magyarország első emberének legfőbb feladatait az alaptörvény 9. cikkének (1) bekezdése rögzíti. Ezalapján Magyarország államfője a köztársasági elnök, aki kifejezi a nemzet egységét és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.

Hört sich gut an. 

Ezt csak azért hozom most fel, mert pár napja megírtuk, hogy Pierre-Emmanuel Taittinger is bejelentkezett a francia elnöki posztra. A világ egyik legismertebb pezsgőházának vezetője független jelöltként indulna olyan ellenfelek mellett, mint Nicolas Sarkozy, Francois Hollande vagy Marine Le Pen.

Franciaországban a bor központi szerepe miatt egyáltalán nem meglepő egy ilyen lépés. De itthon se lenne az, a magyarországi borkultúra jelenleg is gőzerővel zajló megszilárdulása közben lassan a borászokból lesznek az ország legnépszerűbb emberei, megelőzve politikusokat, celebeket, színészeket, jogászokat, közgazdászokat, pláne újságírókat.

Mi se megy könnyebben pár palack bor mellett, mint a nemzet egységének megteremtése, pláne amikor a borosgazda felteszi a kérdést a pince mélyén, tölthet-e még.

A Mandiner ezért – különös tekintettel arra, hogy Áder János a sajtóhírek szerint nem vállalna újabb ciklus, utódját illetően pedig még csak találgatások vannak – öt olyan magyar borászt ajánl a nagyérdemű figyelmébe, aki kimondottan nagyot tudna alakítani a Sándor-palotában. Nem beszélve az újévi, pezsgővel koccintós tévébeszédekről.

Szepsy István

Magyarország leghíresebb és legnagyobb hatású borásza, Mád és Tokaj-Hegyalja koronázatlan királya, elsőosztályú szőlész és marketingszakember, és mint azt Tallián Hedvig írásaiból tudjuk, spirituális guru is. Tokaj-Hegyaljának a 2000-es Királyudvar Úrágya-furminttal nemcsak új lendületet, de új stílust és piacokat is adott. Interjúiban rendre Tokaj és Magyarország felemelkedéséért szólal fel, ezekért az ügyekért dolgozik cégében és borvidékén nap mint nap. Szepsy István Magyarország- és világszerte köztiszteletben álló borász, az államfői feladatokat a kisujjából rázná ki. Hát még ha az aszúszemek áztatta kezei közé kerülne az ország!

Varga Péter

Felépíteni egy szocialista italgyárból Magyarország legnagyobb és egyik legsikeresebb borászatát? Egész Magyarországgal ez a teendő, Varga úr! A cégvezetésből apránként visszavonuló közgazdász jobban tenné, ha idilli, szőlők között fekvő badacsonyi házikója helyett inkább a Sándor-palotát választaná; hiszen persze, szép a Balaton is, de mi az a budavári borfesztivál legmagasabb VIP-státuszához képest? Varga Péter borait egy ország issza – tehát a magyar néplelket és ízlést nála jobban senki nem ismeri –, emblematikus hátcímkéinek köszönhetően pedig minden második ember minimum főnökeként köszönti, ha meglátja az utcán. Itt az idő, hogy Varga Péter ne csak a borfogyasztók, hanem mind a tizenötmillió magyar főnöke legyen! 

Heimann Zoltán

A szekszárdi borosgazda nem egyszer bizonyított: legyen az borkereskedelem, mezőgazdaság, menedzsment, bankszektor vagy bortermelés, a Rajk László szakkollégium egykori diákjának névjegye sokak kezében megfordult már. Amióta 2009-ben Szekszárdra költözött, hogy csak a – felesége és fél világot bejárt fia munkájának is köszönhetően az itthon egyébként a legjobbak között jegyzett – bornak éljen, közösséget építve-formálva új lendületet és saját arcot adott az addig kívülről csak halvány Villány-utánérzésnek tűnő borvidéknek. Heimann Zoltán mindeközben a boros közélet megkerülhetetlen alakja: ott van Pannonhalmán, a borászok érdekképviseleti szerveiben, és a pécsi egyetemmel is szorosan együttműködik. Lehet, hogy kicsit önzők vagyunk, de Heimann Zoltán államfőként, visszaköltözve Szekszárdról Budapestre egy egész nemzetnek megtaníthatná a siker szót, egy pohár Barbárral pedig még az ízét is.

Jásdi István

Az Origón, Gazda Albert főszerkesztősége alatt, a Mandineren és a Vinoporton megjelent publicisztikái alapján Jásdi István csopaki borteraszáról jóval messzebbre ellát a siófoki strandnál. Legyen az a migráció és az integráció témaköre, legyen az a nő és férfi viszonyának örök kérdése, legyen az a magyar bor szabályozása – a filozófus Kardos Gáborhoz hasonlóan az északi parti mineralitás őt sem ejti az öncenzúra rabjává. A jelenleg az olaszrizlingnek új arcot és piacokat kereső borász igazi közéleti ember, kifinomult, mérsékelt, művelt karaktere remekül mutatna a Sándor-palotában. 

Zwack Izabella

Olaszországban született, számos nyelven beszél, mellette az egyik legjobb választékú borkereskedést és az egyik legmenőbb tokaji borászatot, a Dobogó Pincészetet irányítja. A Zwack név már önmagában jól cseng itthon és a nagyvilágban, de Zwack Izabella képes ezt fokozni, személyisége Magyarország külföldi reputációján is nagyot dobna. Merjünk bátran újítani, legyen egy sikeres fiatal nő Magyarország királynője!

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Knerten
2017. január 17. 09:53
Én a cuki szőke kislányt minden további nélkül megtenném köztársasági elnöknek.
kispufi
2016. október 31. 17:07
Szeremley Huba? Sőt, Kardos Gábor?! Nehogy már csak ti tudjatok hülyéket beszélni. Bezzeg ha lenne egy pecabuzi a szerkesztőségben, már most lehetne melldöngetni.
kispufi
2016. szeptember 09. 16:43
ja, de ha valós esélyest akartok a kategóriában, akkor Tiffánt kellett volna első helyen... (hogy itt merre görbüljön a szmájli, nem tudom, ezért kihagyom)
kispufi
2016. szeptember 09. 16:43
ma épp borban utazik, holnap pedig bejelentkezik köztelnöknek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!