Segítő nők

2016. május 15. 17:19

Hadd gondoljam azt, hogy Ferenc pápának esze ágában sincs a katolikus papi rendet aláásni, viszont megújulást remél attól, hogy a nők előtt szélesebbre tárja a keresztény szolgálattétel kapuit.

2016. május 15. 17:19
Körmendy Zsuzsanna
Magyar Nemzet

„Ma, az iszlám hitű emberek Európába özönlésének idején elképesztő mennyiségű vád éri a keresztényeket, amiért hitük úgymond »nem elég erős«, nem elég határozott, nem elég szembeszegülő, sőt a megértés révén kiszolgáltatott, az irgalom révén pedig önpusztító. Ez gyakran még kiegészül a mazochizmus határát súroló keresztény önváddal, amiért mindenféle dzsihadista elszántság nélkül énekeljük a zsoltárokat a templomban, és passzívan tűrjük, nem ragadva Kalasnyikovot, hogy Isten házának látogatottsága tovább gyérüljön.

Hadd gondoljam azt, hogy Ferenc pápának esze ágában sincs a katolikus papi rendet aláásni, viszont megújulást remél attól, hogy a nők előtt szélesebbre tárja a keresztény szolgálattétel kapuit. A nők – és itt most nem a feministákra, hanem az igazi nőkre gondolok, akik még meg tudtak maradni annak, amik lényegük szerint – hite, embersége, spirituális fogékonyságuk, gondolkodásuk jótékony idegensége mindenféle rendszeralkotástól, kifinomultságuk, érzékenységük a részletekre, intuíciós képességeik, lelki-érzelmi túlfejlettségük mind-mind arra predesztinálja őket, hogy segítők legyenek. Segítők az életben, segítők a szertartásban, segítők a családban, a kórházakban, a bölcsődékben és az élet ezer helyzetében, ahol rájuk van szükség, és nem karikatúráikra.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2016. május 23. 13:55
Ráadásul Pál farizeus volt és a kor gyermeke. Szerintem nem utálja, hanem megveti a nőket, (fidelitas).
Morgen
2016. május 22. 21:04
A nők dolga hitre tanítani a gyerekeiket. Ha Isten-hívő embereket neveltek volna, akkor béke és nyugalom lenne a Földön. A férfiak semmivel sem különbek a nőknél, csak több idejük van, mert nem ők vezetik a háztartást, nem ők nevelik a gyerekeket, így békeidőben és az egyházakban ráérnek marhaságokkal foglalkozni. A hit és az egyházak egy más dimenzió.
acido domingo
2016. május 19. 21:30
Látod, ez a különbség közted és az apostol között. Pál tisztelte a nőket, de azt mondta, hogy az igehirdetésben ne vegyenek részt. Te viszont elvben igen nagy humanista vagy, gyakorlatban viszont lenézed és utálod a nőket.
néhai Ch.Pilot
2016. május 18. 01:45
Mintha lennének még apácák. Nem lehetne ezt a vonalat erősíteni mindenféle forradalmi változások erőltetése helyett? Mert attól tartok, pontosan a feministák fogják Luci-fer-erc pápuának ezt a tervét egy újfajta karrier lehetőségnek tekinteni. A hatalomhoz jutás lehetőségének.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!