Tiltakozunk

2016. május 03. 09:43

Tiltakozunk a radikális forráskivonás ellen, mely különösen érzékenyen érinti az irodalmi folyóiratokat és szerzőiket.

2016. május 03. 09:43
Írószövetségek

Alulírott reprezentatív irodalmi szervezetek tiltakozunk a szakterületet érintő radikális forráskivonás ellen, mely különösen érzékenyen érinti az irodalmi folyóiratokat és szerzőiket.

A Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága a 2016. évben mindössze 350 millió forintot szánt folyóiratok támogatására, mely még a kiemelt lapok megjelentetésére sem elegendő. Az idei indítókeret jelentősen kevesebb, mint a Folyóirat-kiadás Kollégiuma rendelkezésére álló 2015. évi 655 millió vagy a 2014. évi 633 millió forint.

Az NKA szakmai kollégiumai az elmúlt hetekben saját keretük terhére kicsivel több, mint 158 millió forinttal egészítették ki a rendelkezésre álló 350 milliót, hogy a folyóiratok azonnali ellehetetlenülését elkerüljék. A szakmai kollégiumok által végrehajtott kényszerű átcsoportosítás azonban egyéb fontos területektől, többek között az irodalmi ösztöndíjaktól von el forrásokat. Ez a mintegy fél milliárd forintnyi támogatás azonban még mindig jóval kevesebb annál a hozzávetőleg évi 800 milliónál, amennyit az NKA az utóbbi években a folyóiratok támogatására fordított.

A magyar irodalmi kultúra és nyilvánosság legalább két évszázadra visszamenőleg hagyományosan folyóirat-centrikus. A forráskivonás alapjaiban érinti a kortárs irodalom közvetítését, jelenét és jövőjét, ugyanis olvasók nélkül nem létezhet kortárs irodalom.

A színvonalas határon túli és vidéki folyóiratok ellehetetlenülése ráadásul nem pusztán egy sajtótermék, szellemi műhely megszűnéséhez vezethet, hanem a helyben gondozott, Kárpát-medencei fókuszú kultúraközvetítés és értékteremtés felszámolásához is. Egy országos rangú vidéki vagy határon túli periodika rendkívül összetett feladatkörrel bír. Teljes országrészek kophatnak ki a kortárs kultúrából a kedvezőtlen viszonyok miatt. A határon túli magyar nyelvterületeken pedig nemzeti identitásunk megőrzésének évszázados munkája kerül veszélybe, hiszen a folyóiratműhelyek a szépirodalmi és tudományos közlemények publikálása mellett identitáserősítő és olvasásnevelő erővel is bírnak.

A Nemzeti Kulturális Alap ez idáig a magyar nemzeti kultúra, így a magyar irodalom legfőbb támogatója volt.  Az NKA szellemiségével ellentétes intézkedés azonban veszélybe sodorja a hazai és határon túli magyar folyóiratok, portálok megjelenését. Ellehetetleníti azt a magas színvonalú értékteremtő szakmai munkát és tehetséggondozást, melyet a hozzájuk kapcsolódó kulturális, művészeti és tudományos szellemi műhelyek végeznek.

Minden európai ország állami költségvetése támogatja a nemzeti kultúrát, különös hangsúllyal a nyelvi önazonosság és a közösségi emlékezet megőrzésében nélkülözhetetlen irodalmat. Irodalmi életünk, ezen belül folyóirat-kultúránk fenntartása alapvető nemzetstratégiai érdek, nem leépítésére, hanem nagyarányú fejlesztésére volna szükség.

A szépirodalomnak nincsenek önálló felsőoktatási intézményei, nincsenek az állami költségvetésből finanszírozott műhelyei, intézményrendszerének 80%-át az NKA pályázatokon elnyert támogatások segítségével tartják fent, nehéz körülmények között, egyik napról a másikra élve. Ebben a helyzetben felmérhetetlen következményekkel jár a viszonylagos biztonságot jelentő három éves pályázati program megszüntetése és az azt követő forráskivonás.

Az új kollégiumi struktúrában úgy kerültek vissza az egyes szakmai kollégiumokhoz a folyóirat-pályázatok, hogy a hároméves programok éves költségkeretét az új kollégiumi támogatási keretek már nem tartalmazták. Ez a költségvetési helyzet a legnagyobb gondot a Szépirodalmi Kollégiumban idézte elő, mert itt évente együttesen 10 budapesti és vidéki irodalmi folyóirat hosszútávra elnyerhető támogatási programjának hiányzik a fedezete, hozzávetőlegesen évi 150-200 millió forint.

A kiszámítható működés érdekében elengedhetetlennek tartjuk, hogy a Nemzeti Kulturális Alap haladéktalanul biztosítson megfelelő összeget a folyóiratok megjelenésére, továbbá pótolja a szakmai kollégiumok által véghezvitt átcsoportosítással kieső forrásokat.

Egyúttal felhívjuk az érintett folyóiratok, portálok szerkesztőinek és szerzőinek figyelmét, hogy csakis széles körű szakmai összefogással lehetséges a folyóiratok és a hozzájuk kapcsolódó szakmai műhelyek jövőjét megnyugtatóan biztosítani.


Budapest, 2016. május 3.

Erdélyi Magyar Írók Ligája
Fiatal Írók Szövetsége
József Attila Kör
Magyar Írószövetség
Szépírók Társasága
Szlovákiai Magyar Írók Társasága

(Közlemény.)

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2016. május 03. 15:33
kuwiq [Hozzászóló kiszűrése] 2016. május 3. 10:49 Ez a tiltakozás elsősorban nem a balódal által sztárolt kortársakat értinti rettenetesen, hanem az elszakított országrészekben élő, a magyar nyelvet ápoló, őrző , továbbadó magyar írókat." Ja vagy, úgy...erre nem gondoltam. De abban biztos vagyok, hogy ezek, amennyiben tényleg a magyar kultúrát ápolják, támogatva lesznek. De remélem csak ezek, és nem a Dragomán, Závada, Bartis féle "felvidékiek" Ja, és még egy apróság, a leghangosabban a "felvidéki" zsidó Szombat c. lap háborgott. Magyarázza el nekik, amit nekem próbált bemesélni.
polnemkor
2016. május 03. 14:41
Megnéztem, tényleg ettől durculhattak be: http://www.atv.hu/belfold/20160503-nem-kapott-tamogatast-a-szombat-a-kulturalis-alaptol (http://www.atv.hu/musorok/kipa)
vendelin
2016. május 03. 14:23
"...olvasók nélkül nem létezhet kortárs irodalom." Így van. Olvasók kellenek, akik fizetnek a "kivételes élményért", nem állami támogatás. Meg lehet próbálni megélni a szent piacból.
Droite
2016. május 03. 14:12
Itt kellene megjegyeznie valakinek, hogy az allam "karos" szerepvallalasa ferditi az erinthetetlen PIAC mindenhatosagat, ontisztitasat... ja ide nem ildomos, sem a komolyzenei penznyelo kapcsan....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!