Az örökké „tisztességes” Gyurcsány

2016. május 15. 10:38

Gyurcsány Ferenc a politika sötét oldalának sűrítménye és mementója. Amíg ő ténykedik, addig mindig a szemünk előtt lesz, hogy hogyan nem szabad politikusnak lenni.

2016. május 15. 10:38
Fricz Tamás
Fricz Tamás
Magyar Idők

„Íme, itt áll előttünk az ország nagyon tisztességes politikusa, a tisztesség bajnoka, nevezett Gyurcsány Ferenc. S ahogy Domonkos László fogalmazott a minap egy másik napilapban: érdekes, de igaz, hogy a május elsejei mondatai után – teljesen megmagyarázhatatlan okokból – nem szakadt le az ég. Ki érti ezt? De igyuk ki fenékig a gyurcsányi méregpoharat! Ugyanis még azt is mondta május elsején, hogy – lárifári! – a DK célja a szociális piacgazdaság… Sőt: »nem engedjük meg, hogy az erősebb kutya elvén szabályozódjanak a viszonyok«, ezért fair és – már megint! – tisztességes társadalmi szerződésre lesz szükség, védeni kell a gyengéket. Ennyi azt hiszem elég is lesz a gyurcsányi idézetekből.(...)

A legkevésbé sem a szociális, hanem a piaci elvet kívánta minden szférában érvényesíteni, emlékezetes egykori miniszterének, Horváth Ágnesnek az elszólása: »az egészségügyben is minden a profitról szól!« Nos, ez a Gyurcsány Ferenc 2016-os, május elsejei hevületében már imigyen szóla: szociális piacgazdaságot akar (!), nem enged az erősebb kutya elvének, tisztességes társadalmi szerződés kell, védeni kell a gyengéket. Ez bizony rossz vicc, de sajnos mégsem az. Inkább figyelmeztető: az a közvélemény, amelyik nem veszi észre Gyurcsány tragikomikus, de egyben felháborító köpönyegváltásait, 180 fokos fordulatait, arra kényszerül, hogy elszenvedje azt.

Még egyszer a lényeg: Gyurcsány Ferenc a politika sötét oldalának sűrítménye és mementója. Amíg ő ténykedik, addig mindig a szemünk előtt lesz, hogy hogyan nem szabad, hogyan nem erkölcsös, hogyan nem tisztességes politikusnak lenni és politikát csinálni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 162 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kGyuri0
2016. május 17. 17:12
Van annak egy diszkrlt bája, amikor egy ilyen figura a „tisztességről” értekezik. Úttörő- (kisdobos- cserkész)táborban a tábortűz körül üldögélő öregektől hallhatta életében utoljára emlegetni ezt a csuda különös fogalmat. Ahogy már többen éleslátólag megfogalmazták minden rossz, amit leír Gyurcsányról , ugyanannyi okkal s joggal vonatkozhatna Orbánra. Fölmerül a kérdés, mi lehet egy ilyennek a fejében? Most eltekintve az olyan vicces megállapításoktól, hogy mosogatólé, hát ha meghúzzák a haját, vagy jól valagba rugják, állítólag neki is fáj! Hol téveszthetett utat egy emberi elme? Sunyi, hazug demagóg, vészes, közveszélyes Orbán-fan. Valószínűleg közelről nézve egész elképesztő sötét(morálisan és intellektuálisan) gazember lehet. S persze van az a pénz, amiért neki is korpás lesz a haja.. .
Mindjárt
2016. május 16. 16:57
Pocsék volt a szemkilövető de a felcsúti cigány ugyan olyan moslék Ezek csak lopni tudnak
gudmen
2016. május 16. 13:00
https://www.youtube.com/watch?v=KCat9xD87_k gyurbán ferenc és orcsány viktor müködésének teljes látlelete...
Doromb13
2016. május 16. 12:46
Kedves Tamás! Mindez igaz,csak egy másik név behelyettesítésével: Orbán Viktor! A "lári-fári" helyére pedig tegyünk "dakota indiánt"!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!