1294

2016. március 14. 11:32

Egyedül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében annyian ülnek börtönben, ahányan menekült Magyarországra érkezne, ha beengednénk őket.

2016. március 14. 11:32
Rab László
Népszabadság

„Az Euró­pai Unió őszi döntése szerint Magyarországnak 988 menekültet kellene befogadnia Görögországból, és 306-ot Olaszországból, vagyis 1294 embert. Nem illegális bevándorlókat, hanem olyan menekülteket, akiknek a kérelmét már elbírálták.

Durván hétezer-ötszáz magyarra jutna egy menekült. Az országos telefonkönyv találatai szerint csak Szabó Jánosból 2374 van az országban, de még Bakó vezetéknevűből is 1548 él köztünk, több mint a menekülő, és például egyedül Bendegúzból (2924) kétszer annyi van, mint ahány ember befogadását kérik tőlünk. Ha Combino villamossal indulnának a Vígszínházba (353 fő/járat), négy szerelvénnyel meg lehetne oldani a dolgot. A Pancho Arénában lazán elférnének, pedig annak igen szerény méretű nézőtere van, és még így is maradna 2206 hely. (Nem szoktak ennyien lenni.)

Magyarországon több mint száz biztonsági őr jut tízezer lakosra (a menekülteknél ez a szám nem érné el a nyolcat). A jóval nagyobb Németországban összesen 170 ezer biztonsági őr dolgozik, nálunk 105 ezer. Az akadémiai tudományos fokozattal rendelkezők közül 2736 a tudomány doktora, 9029 a kandidátus. A magyarországi egyetemeken 18 ezer külföldi hallgató tanul, igaz, nagyjából 9 ezren határon túlról érkezett magyar. Egyedül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében annyian ülnek börtönben, ahányan Magyarországra érkeznének, ha beengednénk őket.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ellensúly
2016. május 05. 01:50
Nem a számokról van szó, bogaram, ez elvi kérdés. Megpróbálom hasonlattal elmagyarázni. Azt mondtam, építsünk közös gátat a falu határába, mert jön a víz, a faluvezetés viszont nem segített, sőt a tisztviselők még üres fenyegetéseket is kilátásba helyeztek, ha magánakcióba kezdek. Nem törődtem velük, megépítettem a gátat a saját birtokom szélén. Amikor megjött az árvíz, a falu vezetése csak pislogott. Most azt mondják, hogy átvágnák a gátamat, én néhány százezer liter vizet beengednének a birtokomra, mert ezt diktálja a szolidaritás.
Burmin
2016. május 04. 19:58
Ha valamelyik ebből megkettyintené Bugyik ( Budai ) Bernit, vagy a Fekete Barbit akkor is beengednéd e te igen hülye...
gudmen
2016. április 15. 20:44
egy gyöngyszem az ünnepekre is: "Elítélt csaló intézi a Budapesti Kereskedelmi Ipara Kamaránál a hiteleket. B.A. Ákost nem kevesebb mint 939 rendeli csalásért ítélték el jogerősen. A gazdasági bűncselekményért elítélt férfi emellett a BKIK tagok Széchenyi kártya ügyintézéséért is felel. Úgy tudjuk B.A.Ákos csak azét kerülhetett a BKIK igen fontos pozíciójába mert élettársának a fia nem más mint a Fidesz országgyűlési képviselője és ex-államtitkára Szatmári Kristóf. Igen kínos ügybe keveredett az ex-államtitkár Szatmári Kristóf Fideszes országgyűlési képviselő. Édesanyjának az élettársát , aki jogerősen elítéltek nem kevesebb mint 939 rendeli csalásért ugyanis a BKIK alkalmazza. ráadásul olyan pozícióban, ahol bizony komoly pénzek,tízmilliók forognak. Azaz Szatmári ex-államtitkár elítélt rokonára bízták mindezt, mint kecskére a káposztát a hitelügyintézést és a Széchenyi kártya igénylést. Nos kutya legyek, hogyha jogerős ítélettel a hátunk mögött bárki pénzügyeket bízna ránk,főleg tudván,hogy épp a pénz szédített és terelt tévútra. ide be is másoljuk az illető utolérhetőségét, akit a BKIK simán megnevez a honlapján és nem is titkolja, hogy alkalmazza. Mindez érthető,hisz mégis csak a kormány egyik ex-államtitkárának a rokonáról van szó."
balbako_
2016. április 15. 10:19
És ez az 1294 mennyibe kerül nekünk? (Arról nem beszélve, hogy még hány millió jön és azokat is szétszórnák és, ha ilyen hülye Rabok lennének hatalmon be is fogadnánk mindet és akkor lennénk aRabok....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!