Megpróbálják kijátszani a két pápát egymás ellen

2016. március 01. 14:42

Amit ott Benedek pápa a maga módján fogalmazott meg, az Szentatyánk, Ferenc pápa értelmezésében is aktuális és sokatmondó a mai katolikus egyházban. Interjú.

2016. március 01. 14:42
Orosz Atanáz
Magyar Kurír

Érdekes helyzet, hiszen az új pápa elődjének tíz évvel ezelőtt megjelent enciklikáját most tárgyalják, akkor, amikor az előző pápa »emeritusként« itt él közöttünk a Vatikánban.

Igen, tehát egy olyan időszakban, amikor egyesek megpróbálják kijátszani egyik pápa nyilatkozatait a másik pápával szemben. Ferenc pápa a leghatározottabban azonosul egy tíz évvel ezelőtti enciklika aktualitásával, vallja, hogy ez az enciklika teljesen megőrizte üde frissességét mind a mai napig, valamint hogy ebből az enciklikából semmit el nem kell felejteni, semmit félre nem kell tenni. Amit ott Benedek pápa a maga módján fogalmazott meg, az Szentatyánk, Ferenc pápa értelmezésében is aktuális és sokatmondó a mai katolikus egyházban. (...)

Szeretni valamiként minden ember tud, mégis a kereszténység a szeretet parancsában tanítványnak vallja magát. Jézus ezt tanította ugyanis: »Ahogy az Atya engem szeretett, én úgy szerettelek benneteket…« Megjelenik ez a mozzanat, ez a tanult és továbbadott szeretet a keresztények részéről?

Igen, a keresztények részéről az enciklika mai értelmezésében is megjelenik. Egy svájci filozófustól kaptunk nagyon világos útmutatást, irányvonalat arra vonatkozólag, hogy a szeretet terminológiája mennyit változott, és hogy a hiteles karitász ma a világ szemében olykor épp kegyetlenségnek tűnik, és az, amit szeretetként árul ez a világ, az az esetek nagy részében ideológiák hordozórakétája, amely a másság és egyéb ideológiák szolgálatába állítja ezt a szent fogalmat.

Ebben az összefüggésben egy tíz évvel ezelőtti benedeki gondolat aktuális és hasznos lehet ma is, amikor a szeretetnek ez a felhígított értelmezése egyre inkább terjedni látszik?

Hogyne. Éppen aznap, amikor erről beszélt a svájci filozófus, fogadta el az olasz legfőbb törvényhozás a másság olyan értelmezését, mely a kereszténységgel összeférhetetlen és összeegyeztethetetlen. Tehát rendkívül aktuális volt épp azon a napon is, amikor a kongresszus nyilatkozott az ügyről.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
péterx
2016. március 28. 11:11
Orosz Lacinak / Atanáz püspök úrnak / teljesen igaza van : a szeretet - erről már korábban is írtam itt a Mandineren - sokak szemében jó ideológiai védjegy a legbizarrabb és extrém ötletek felkarolására . Mert ugyebár a "szeretet" csak jó lehet . Pedig nem : jót , s jól , ebben áll nagy titok...
péterx
2016. március 06. 20:42
ppppp-pápua...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!