A zászló, mely uszít és kirekeszt

2016. március 17. 22:03

Lévén történelmi gyökerű zászló, lehetőséget biztosít arra, hogy a jelenlegi „Nagy-Erdély” területén élő valamennyi polgár – nemzetiségtől függetlenül – azonosuljon vele.

2016. március 17. 22:03
Balog Levente
Főtér

„Foglaljuk össze tehát még egyszer: a kék-piros-sárga, Erdély-címert is magában foglaló lobogó uszító és kirekesztő, a piros-sárga-kék, esetenként Erdély-címert is magában foglaló zászló imádott nemzeti jelkép, amely esetében a kellő mértékű tisztelet hiányát egyesek büntetőjogilag is szankcionálnák.

Persze, persze, tudjuk, Románia egységes nemzetállam, amelyben nincsenek régiók, sem történelmi tartományok, az, hogy utóbbiak történelmi címerei az ország címerében is megtalálhatók, hogy Bukovina önálló régióként hirdeti magát, hogy Moldva zászlaját büszkén kitűzik az illetékes várak ormára, vagy hogy az időjárás-jelentésekben Bánságról, Erdélyről, Moldváról meg Olténiáról beszélnek, csupán a képzelet terméke, zavar a mátrixban, a folyosón a rendszer belső hibája miatt egymás után kétszer ugyanabba az irányba átfutó macska.

Eddig csak a székely zászlót üldözték úton-útfélen, ami már megszokottá is vált – tavasszal kinyílnak a hóvirágok, reggel fölkel a nap, reggelizünk, fogat mosunk, megint késve jön a kettes villamos, elkezdünk dolgozni, valamelyik székelyföldi prefektusnak vagy a székelyföldi románok lelki békéjére éppen valamelyik nyugat-európai országból vigyázó, a román hírszerzéssel bizonyára semmilyen kapcsolatban sem álló Dan Tanásának megint leolvadt az agya, mert valamelyik községházára kihelyezték a székely zászlót. Így zajlanak az erdélyi mindennapok, talán már hiányozna is, ha valamelyik héten nem érkezne hír újabb, székely zászló miatti román feljelentésről. (Na jó, annyira azért nem). Csakhogy a székely zászló üldözésének, bár van tétje, az mégsem akkora, mint az Erdély-lobogó első számú közellenséggé való kikiáltásának. A székely zászló csupán egy kis közösség szimbóluma, amellyel objektív okok miatt még a magyarságon belül sem azonosul mindenki teljes mértékben, még ha a használatát teljes mellszélességgel támogatja is. Erdély zászlaja viszont az egész történelmi régiót jelképezi, amelyhez a sajnálatos trianoni események miatt ma már a Partiumot és a Bánság Romániához került felét is hozzáértjük. És lévén történelmi gyökerű zászló, lehetőséget biztosít arra, hogy a jelenlegi »Nagy-Erdély« területén élő valamennyi polgár – nemzetiségtől függetlenül – azonosuljon vele.

Hát itt lehet az eb eltemetve. Mellékes, hogy ez a zászló szolgált mintául Románia zászlajához – ha fölmerülhet, hogy a Kárpátok nyugati oldalán élő románok inkább azt szeretnék, hogy a mindent elszívó balkáni vízfej, Bukarest helyett inkább helyben dőljenek el a fontosabb dolgok, hogy a természeti forrásaink és az adóink nagy részét ne Bukarest szippantsa el,  és ehhez még az Erdély-zászló és a hozzá fűződő történelmi hagyományok folytán még egy nemzetiségtől független identitás-konstituáló jelkép is adott, akkor el kell kezdeni üldözni a regionalizmus eszméjét és a hozzá kapcsolódó jelképeket.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MZ/X
2016. március 18. 09:12
Román lelkiismeret furdalás...
madarasi.abel
2016. március 17. 22:33
amúgy meg: https://www.facebook.com/schifferandra Van még magyar politikus, aki bevállalja az ügyet?
gudmen
2016. március 17. 22:07
illés zoltán vs rendör http://coub.com/view/bfdek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!