Furcsa forradalmak

2016. február 05. 15:40

Öt évvel a télbe forduló arab tavasz után a közel-keleti és észak-afrikai társadalmakban általánossá vált az apátia és a demokrácia ideájából való kiábrándultság.

2016. február 05. 15:40
Sayfo Omar
Demokrata

„Öt évvel a télbe forduló arab tavasz után a közel-keleti és észak-afrikai társadalmakban általánossá vált az apátia és a demokrácia ideájából való kiábrándultság. Az állapotokat mutatja az is, hogy az arab tavasz egyetlen sikeres országából, Tunéziából csatlakoztak a legtöbben az Iszlám Államhoz. A mesterséges arab nemzetállamok bukása (Egyiptom kivétel) immár tény. Líbiában és Jemenben mára kilátástalannak látszik az országok törzsi és felekezeti határokon átívelő újraegyesítése. A Szíria és Irak határait 1916-ban megrajzoló Sykes-Picot egyezmény ugyancsak megbukott. A helyzetet tovább nehezíti a térség két középhatalma, Irán és Szaúd-Arábia, amelyek a felekezeti ellentéteket kihasználva, azokra ráerősítve támogatják a Jemenben, Szíriában és Irakban harcolókat. Közben az Iszlám Állam ősi közösségeket űzött el lakóhelyeikről.

Öt évvel az arab tavasz után Oroszország minden korábbinál nagyobb befolyást szerez a Közel-Keleten, melyről szép lassan kiszorulnak a hagyományos játékosok, Európa és az Egyesült Államok. Öt évvel az arab tavasz után Törökország neo-oszmán politikája is elbukott. Recep Tayyip Erdogan elnök, aki az etnikai hovatartozást háttérbe szorítva, vallási alapon próbálta integrálni hazája kurdjait, most politikájának újragondolására kényszerül, és nem kizárt, hogy részlegesen visszatér a nacionalista, kemalista hagyományokhoz, ezzel biztosítva politikai túlélését.

Öt évvel az arab tavasz után az Európai Unió repedezik. Az Európára zúduló migránsáradat bebizonyította, hogy a közösség nem képes egységesen fellépni baj esetén. A nemzetek közti szolidaritás hanyatlik, a nacionalizmusok újraéledése pedig hosszú távon formálja át az öreg kontinens arculatát. A migránskrízis azt is bebizonyította, hogy Európa nem számíthat oly mértékben az Egyesült Államokra, mint régen, mely fél évszázadon át biztonságának záloga volt. Hogy megérte-e? Hogy hasznos volt-e az arab tavasz a térség és a világ számára? Aligha. Azonban elkerülhetetlen volt. És most mindannyiunknak szembe kell nézni a következményekkel.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Droite
2016. február 06. 11:46
Egeszen addig volt rend a regioban amig megszallasi ovezetek voltak. Libanon kozel kelet svajca volt most mi? Egy szetlott szemetdomb.
Vezetéknév Utónév
2016. február 05. 22:51
Ha az ember lemond a demokráciáról és belenyugszik a zsarnokság különféle formáiba, akkor gyakorlatilag fel is kötheti magát. A szavazati jog, az egyenlőség és az emberi jogok nem maguktól hullottak a nyugati emberek ölébe, hanem kiharcolták őket. Küzdelem nélkül nincs fejlődés.
Sitiveni Klein
2016. február 05. 21:55
Demokrácia és arab vidék...... Annak idején a szocializmust akarták exportálni a Közel-Keletre, Észak-Afrikába. Talán Hofi mondta? "A szocializmus nem bírja homokot, nem nő meg, kiszárad." Valahogy így van a nyugati demokrácia is, nem jó neki a homokos talaj.
dave
2016. február 05. 21:34
A fentebb szólók teljesen jól leírták a helyzetet, nem tudom eddig ez az Omar hol élt. Sajnos, ha visszaelemzünk mindent, egy rohadt nagy összeesküvéselmélet rajzolódik ki. Ezt nevezik bizonyos történészek Trianonra visszavezethető folyamatokra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!