A püspöki kar miért nem szólalt fel a kerítés ellen?

2016. február 23. 08:53

A hit karrieristái mostanság Európa válságán bánkódnak. Azt bizonygatják, hogy meg akarják - és meg is tudják - menteni az európai kultúrát, mert jobbak, igazabbak a többieknél.

2016. február 23. 08:53
Giczy György
Népszava

„A tengerentúli példát a hazai eseményekkel összevetve ránk fokozottabb mértékben nehezedik a pápai figyelmeztetés, mert ami ott ez idő szerint csak egy kampány-ígéret, az itt, nálunk megvalósult kormányprogram. Ezért is vetettem fel egy korábbi cikkemben, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Karnak is meg kellett volna szólalnia, amikor a kerítésépítés elkezdődött. Amiért aztán az Új Ember című katolikus hetilapban komoly kritikát kaptam, mondván, hogy nyilatkozattételre vonatkozó javaslatommal bele akarom rángatni a pártpolitikába a magyar katolikus egyházat. Holott a hallgatásnak, a tudatos elhallgatásnak is lehetnek politikai következményei. Például az, hogy Magyarországon a hívő emberek a kerítésépítést keresztény kötelességnek gondolhatják, hiszen Európát védi, ennek a vallási gyökerű eszmeiségnek elkötelezett kontinenset.

A mi keresztény politikusaink így lesznek a hit karrieristái. Egy 17-18. századfordulón íródott mű szerint »a hit karrieristái sokkal nagyobb veszélyt jelentenek még azoknál is, akik semmilyen módon nem mutatnak hitbuzgalmat«. Fent említett cikkemben többek között éppen erre a veszélyre kívántam felhívni a figyelmet. Mert ez mindig így volt. Aki valamelyest ismeri az egyháztörténelmet, tudja, hogy a hit mártírjainak sokasága mellett mindenkor léteztek a hit karrieristái, akiknek mindig nagy hatásuk volt a politikai eseményekre. Az elfogult, és ennek következtében felszínes kritika sokszor éppen velük azonosítja az egyházat, miközben nem vesz tudomást a gyakorta a remeteség magányába kényszerült hit hőseiről.

A hit karrieristái mostanság Európa válságán bánkódnak. Azt bizonygatják, hogy meg akarják - és meg is tudják - menteni az európai kultúrát, mert jobbak, igazabbak a többieknél. Már Bernanos a második világháború kezdetén felfigyelt a hozzájuk hasonlókra. A hamis szenvelgésükre, amely küldetéstudattal kendőzte a kisszerűséget és az önzést. Ezt írja: »Szüntelenül ismételgetik, a tehetetlenségtől, lustaságból és gőgtől könnyes szemmel, hogy a világ mindjobban eltávolodik a kereszténységtől.« Miközben egy igazságos birodalmat akarnak létrehozni - igazság nélkül, egy kereszténységet - Krisztus nélkül.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
moricka13
2017. március 26. 16:26
A Giczy sem, de a Népszava főszerkesztője sem normális, amikor a Népszavában szólítgatja a püspöki kart.
kowecses
2016. december 26. 14:21
Geczy volt az, aki Kupával együtt megszivatta 2002-ben az Orbán kormányt a választáskor. A templomba járó buzgó hívek (szomszéd Piri néni is) rá szavazott, mert Ő (G.Gy) volt a "keresztény"
KannibálTatárÚr
2016. június 26. 17:34
Giczy György. "1989-ben a Kereszténydemokrata Néppárt alapító tagja, ill. a párt Hazánkért c. lapjának felelős szerkesztője volt. Az 1990-es országgyűlési választáson pártja országos listájáról szerzett mandátumot. 1993-ban a párt programszerkesztési bizottságának elnöke lett, majd az 1994-es országgyűlési választás után, ahol újra mandátumot szerzett, a párt országos alelnökévé, majd 1995-ben annak elnökévé választották. Elnöksége idején esett szét két részre a párt, melynek csúcspontja az 1997-es pártszakadás volt, melynek során a párt országgyűlési frakciójának nagyobb része átment a Fideszhez, míg a Giczy-féle szárny tagjai független képviselőkként folytatták munkájukat. 1998-ban indult az országgyűlési választáson, de mandátumot sem ő, sem a KDNP nem szerzett. 2001-ben távozott a párt éléről. Párttagságát 2002-ben vesztette el, amikor bírósági úton újjáalakult a KDNP az 1997 előtti állapotok szerint." Egy bukott keresztény ne kereszténykedjen!
balbako_
2016. április 30. 19:14
Mert Giczy-vel szemben, nem hülye!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!