Túltolni a geekciklit – Ernest Cline: Armada

„Cline könyvében minden megvan ahhoz, hogy remek sci-fi olvasmányt kapjunk végeredményként. Izgalmasan fűzi a történetet, amit akciódús csatajelenetekkel fűszerez, a karakterei humorosak, a ’80-as évekkel szemben tanúsított tisztelgése pedig legalábbis szívet melengető. Csakhogy ez sajnos nem bizonyul elégnek, vagy talán éppen túl sok is. Kifejezetten jól működik Zack felnőtté válása, ami annak köszönhető, hogy szerethetően suta a karaktere, mégis kellően tökös, amikor az Armadával játszik. A hősies önfeláldozás(ok sorozata) pedig egészen szívfacsaró végkifejletet hordoz magában, ami bőven elég egy jól sikerült, ambivalens érzelmeket kiváltó befejezéshez.

Ehhez képest a szerző a saját maga által kreált banánhéjakon csúszik el. A történet hiába izgalmas, egyszerűen annyira csak panelekből építkezik, hogy minden pontjáról süt a kiszámíthatóság. A popkultmánia pedig oda vezet, hogy hiába humorosak és könnyedén megkedvelhetőek a karakterek, vannak olyan szereplők, akiknek az egész személyisége annyiból áll, hogy kevésbé ismert geek alkotásokból idézgetnek vagy épp azon vitatkoznak gyerekes módon, hogy mi a jobb fegyver, a Mjölnir vagy a Fullánk, esetleg közlik, hogy heti ötször nyomják a Dungeons & Dragons-t. Volt, aki kimondottan agyrohasztóan csak így volt képes kommunikálni. Legyinthetnénk, hogy »á, de hisz csak gyerekek!«, nos nem, a felnőtt karakterek körülbelül kilencven százaléka pontosan ugyanilyen idiótán viselkedik.”