Száraz kavics

„Európa kereszténysége ebben a feloldozásban mutatkozik meg. Nem a bűnben, hanem a bűnbocsánat lehetőségében. Kereszténység nélkül nem létezne az irgalmasság kultúrája, amely még egy testvérgyilkos maffiafőnök életét is megmentheti. Bár Európa olykor nem tud élni vagy nem képes helyesen élni az irgalmasság kultúrájával, mélyen átjárja az irgalom utáni vágy. Olyan mélyen áthatja az irgalmasság gondolata, hogy erre építette fel jogrendjét, középpontjában az emberi személlyel. Ha csak görög és latin eredetijét nézzük, a személy színházi maszkot, legfeljebb jogi személyt jelentett, a kereszténység azonban új értelemmel ruházta fel a fogalmat.  A Szentháromság személyeinek különbségéről és lényegi azonosságáról, valamint a Krisztus kettős – isteni és emberi – természetéről és személyének egységéről folytatott viták során kikristályosodott az a gondolat, hogy a személy »értelmes természetű oszthatatlan valóság«, valaki, aki szabad, de más személyekkel áll viszonyban, s így szabadságának a másik szabadsága szab korlátot. Személyi méltóságát tekintve minden ember egyenlő, nincs különbség görög és zsidó, férfi és nő, úr és szolga között. Amíg ezt a személy-fogalmat az európai intézmények megőrzik, addig Európa akaratlanul is keresztény marad. (...)

Az európai ember a kereszténységnek köszönheti azt a szemléletmódot is, amellyel képes az eseményeket, társadalmi jelenségeket, intézményeket történetiségükben értelmezni. Amikor azon töprengünk, hogy keresztény-e még Európa vagy sem, akkor Európát történetiségében gondoljuk el, melynek kultúrája, intézményrendszere, tudománya, emberképe a történelem során alakult ki. Szinte észre sem vesszük, mennyire sajátosan európai módon gondolkozunk ilyenkor. Szemléletmódunk ugyan sokat köszönhet a görög-római történetírásnak, de lényegében bibliai eredetű. A bibliai történetek ugyanis minden más antik elbeszélésnél nagyobb mértékben tartanak igényt arra, hogy olvasójuk a leírtakat történeti valóságnak fogadja el. Az ószövetségi Szentírás úgy beszél a világ történetéről, mint aminek kezdete és vége van és egy nagy isteni terv része. Ez a történet a kereszténység értelmezésében lesz világtörténelemmé, hiszen egy kis nép története Jézus Krisztus által az emberiség történetévé szélesedik, s az emberi világ története ettől fogva nem rendezetlen események kusza halmaza. A kereszténységgel megjelent egy szemléletmód, amely ok-okozati összefüggéseket keres az egyes események között, és bizonyos irányt, rendezettséget és ésszerűséget feltételez a történelemben. Akarja vagy sem, az európai embert áthatja ez a történeti szemléletmód, különösen, mivel minden egyes nap Krisztus születéséhez képest datálja élete eseményeit.

A kereszténység nem azonos egyetlen kultúrával sem, de bebizonyította, hogy képes kultúrákat létrehozni, átalakítani, megtermékenyíteni. Talán a kavicsot nem áztatja át, de a száraz sziklából is tud vizet fakasztani, és még a legmegátalkodottabb bűnözőből is képes előcsalogatni a bűnbánat könnyeit. Európa keresztény, mert azt a kultúrát, amelyet sajátosan európainak tarthatunk, a kereszténység emberképe, természetfogalma és történelem-szemlélete alakította ki. Ha meggondoljuk, mind az Isten képmására alkotott személy, mind a semmiből teremtett természet, mind az emberi üdvösség történetének gondolata egy olyan istenképben gyökerezik, amelynek lényege az irgalmas szeretet. Európa most éppen azon tanakodik, miképpen is kell azt okosan gyakorolni.”