Tettekkel a terror ellen

2015. november 19. 09:49

Egyetlen kisebbségi közösség egésze sem büntethető, nem is stigmatizálható, ha valamely tagja bűncselekményt követ el. De az iszlám fundamentalista terror nem csupán elszigetelt egyedi elkövetők műve.

2015. november 19. 09:49
Szántó T. Gábor
hvg.hu

„Egyetlen kisebbségi közösség egésze sem büntethető, nem is stigmatizálható, ha valamely tagja bűncselekményt követ el. De az iszlám fundamentalista terror nem csupán elszigetelt egyedi elkövetők műve. A terror hálózatában, az elkövetők mögött szervezők, összekötők, támogatók, fegyverkereskedők, bújtatók, menekítők, ideológiai bujtogatók közreműködnek az akciókban. Az európai országoknak mérlegelniük kell, hogy büntetőjoguk alkalmazkodjon az egyesek által – némileg talán túlzó módon – harmadik világháborúnak nevezett jelenséghez, mely azonban a Nyugat és az iszlám világ elfajuló konfliktusához vezethet, és megingathatja az európai status quót. A túlzások kerülendők, de a terroristákra, a terrort bármilyen formában, akár banki transzferen keresztül adományokkal támogatókra – a terror mindennapos gyakorlattá válását megelőzendő – új európai büntetőjogi és idegenrendészeti szabályokat kellene alkalmazni: egyéb büntetések mellett a vagyonelkobzás, az európai állampolgárságtól való megfosztás és a kiutasítás jogintézményét, akkor is, ha a bevándorlók második, harmadik generációjához tartoznak. Azoknak, akik elősegítik a terrort, európai polgártársaik és Európa eszménye ellen, nincs helyük az európai közösségben. A kemény büntetés kockázata, ha hatékonyan kivitelezett gyakorlattá válik, hozzájárulhat, hogy leválassza a terroristák környezetét a fanatikus elkövetőkről.

Mindez azonban csak egyetlen, jogilag nehezen alkalmazható, de alkalmazható eszköz. Ennél nagyobb jelentőségű lenne a gazdasági célú európai muszlim bevándorlás lefékezése, a már itt élő csoportok hatékonyabb integrációja és politikai leválasztása a fundamentalistákról. Eszköze lehet például e folyamatnak az európai muszlim vallási iskolák és vezetőik szigorúbb állami ellenőrzése, és ha uszító jellegű tanításokat terjesztenek, engedélyük megvonása, vezetőik kiutasítása.

Tudom, mindez riasztóan hangzik, alkalmasint ütközik a jelenlegi európai jogelvekkel. De a helyzet, 130 meggyilkolt párizsi áldozat után, még riasztóbb. A megválaszolandó kérdés az: megőrizzük-e korrekciókkal az európai status quót, vagy a terror révén hagyjuk, hogy meginogjon, és ennek következményeként – miközben az iszlám fundamentalista terror gépezete egyre inkább aláássa európai életformánkat, bizalmunkat, biztonságérzetünket , előbb vagy utóbb mind több helyen a szélsőjobboldal kerüljön hatalomra.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2015. november 19. 14:08
És pont ti mondjátok ezt Szántó elvtárs,amikor a hvg nap nap után megaláz,stigmatizál,magánéletben vájkál........! Teszi ezt országon belül ezerrel!!!Ez lenne az szolidaritás? Ez a kommunista képmutatás bevett gyakorlata!! És most nézz a tükörbe Szántó elvtárs és amit látsz azt köpd le mert azt érdemled!!!
néhai Ch.Pilot
2015. november 19. 13:49
Tudjuk, rabbi: csak a magyarok egésze büntethető és stigmatizálható a holokauszt miatt.
Netuddgi
2015. november 19. 13:07
"Egyetlen kisebbségi közösség egésze sem büntethető, nem is stigmatizálható, ha valamely tagja bűncselekményt követ el" Magyarok? Benes - dekrétum? Mehet a t. szerző ahova gondolom.
Mich
2015. november 19. 12:51
"Tettekkel a terror ellen" Akkor miért nem támogattátok a kerítést, csicska...?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!