Csökken a rezsi, zuhan a lift

2015. november 12. 14:44

Ha eddig nem tudtuk, milyen kockázatokat vállal egy olyan állam, amely nem hoz meg és tartat be felelős/valamirevaló biztonsági előírásokat, akkor a másfél héttel ezelőtti bukaresti diszkótűz komoly figyelmeztetés lehet.

2015. november 12. 14:44
Pap Szilárd István
Kettős Mérce

A »rezsicsökkentés célkitűzésének megvalósítását érvényesíti« – ez az indoklás is szerepel a HVG által megszerzett minisztériumi dokumentumban, amely a szeptemberben kihirdetett, a liftek biztonságát súlyosan befolyásoló kormányrendeletet készítette elő. A rendelet értelmében lecsökken a kötelező ellenőrzések száma – a húsz évnél fiatalabb liftek esetében évi egyre, az annál idősebbek esetében pedig évi kettőre. Az eddigi évi négy ellenőrzés megvágása mellett a rendelet megszünteti a karbantartási kötelezettséget, eddig ugyanis a húsz évnél idősebb lifteket 35 naponta karbantartásnak kellett alávetni, ezentúl azonban ez teljesen az épülettulajdonosok szabadságára lesz bízva.

A szakértők egybehangzó véleménye szerint az intézkedés komolyan megnöveli a balesetek veszélyét – és ezt még a minisztériumi anyag is elismeri, bár a kormányrendelet szövegéből már kimaradt. A magyarországi liftállomány jelentős többségét 20 évnél idősebb liftek képezik, és a megszólaltatott szakemberek szerint az eddigi megbízható ellenőrzési rendszer és a rendszeres karbantartások kötelezettsége akadályozta meg a liftek állapotának leromlását és a balesetek bekövetkeztét. Mostantól ez a helyzet megváltozik, és egy-két éven belül, amikorra megszűnik az eddigi ellenőrzések hatása, bármilyen szörnyűség elképzelhető.

És mindezt miért? Hogy a Fidesz tovább nyomulhasson a rezsicsökkentés ötletével.

A szabályozások leépítése, az ún. dereguláció általában egy ideológiailag vezérelt elképzelés, amely szerint a szabályozási környezet leépítése segíti a vállalkozások működését, vagyis a gazdaság fejlődését. Bár ezt a számok föltétlenül nem támasztják alá, a különböző balesetek, például munkabalesetek vagy a bukaresti diszkótűzhöz hasonló tragédiák egyenes következményei a nem megfelelő előírásoknak és ellenőrzésnek.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Brigadéros
2015. november 12. 21:47
Jaj, már egyszer vagy 5 éve telesírtátok a sajtót, hogy összedől majd az elektromos ellátás...:)
malakka
2015. november 12. 17:51
Gyíkemberek is jönnek a külső űrből?
balbako_
2015. november 12. 17:20
Ha az összes kábel elszakad, a lift valóban zuhanni kezd, de azonnal működésbe is lép egy biztonsági rendszer. Ha a megengedettnél nagyobb ereszkedési sebességet mér a liftbe épített mechanikus sebességmérő, akkor automatikusan bekapcsol a fékező rendszer. Néhány típusban ez összeszorítja a síneket - mint egy tárcsafék -, másokban pedig éket ver bele, így állítva meg a zuhanást. Ez lehet, hogy nem túl kellemes élmény, de semmiképpen sem halálos. Ha fékezés után két emelet között maradtunk, nem érdemes feszegetni az ajtót és kimászni - emiatt vannak a valódi balesetek. Ez olyan, mint a biztonsági öv. Tehát nem tud a lift lezuhanni.
balbako_
2015. november 12. 17:15
Tanulság: járjunk gyalog és még egészséges is!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!