Reformkor

„Winston Churchill, Konrad Adenauer, Robert Schuman, Alcide de Gasperi – többek között őket nevezik az Európai Unió alapító atyái­nak. Jobboldali, konzervatív, kereszténydemokrata politikusok tetemes történelmi tapasztalattal, nemritkán ellenállómúlttal és bölcs belátással arra nézve, hogy mit eredményezett Európa számára a nemzetállami érdekérvényesítés kizárólagossága – két világháborút, megszámlálhatatlan forradalmat és olyan rossz kompromisszumokon nyugvó békerendszereket, amelyektől egyenes út vezetett például a permanens közel-keleti válságig, illetve az abból kiágazó menekülthullámig.

A fent nevezett urak viszont kitaláltak valamit, ami annyival jobb az 1945 előtti világnál, hogy létrejötte az előzmények ismeretében szinte megérthetetlen. Az elmúlt 50-60 év európai fejlődése (egyfelől a jóléti államokkal, az érdekegyeztetés rendszereivel, az em­beri és közösségi jogok garanciáival, másfelől a sokszor értelmetlennek tűnő bürokráciával, a megfékezhetetlen lobbizással és a munkaerő, a tőke, a szolgáltatások mellett olykor a terroristákat is áteresztő légies határokkal) a végső mérleget tekintve annyira bejön az itt élő embereknek, hogy például a régóta az EU ellen hangolt magyar társadalomban is kényelmes kétharmada van az uniós tagság pártolóinak.”