Elvették tőlem az esélyt, hogy születhessen egy lányom

2015. október 22. 12:37

Annak idején a társadalom érdekeire hivatkozva rendszeresen előfordult, hogy a cigány nőket szüléskor kényszersterilizálták, így nem lehetett több gyerekük. Interjú.

2015. október 22. 12:37
Elena Gorolová
WMN

Hogyan emlékszik vissza a 25 évvel ezelőtt történtekre? 

A történetem 1990-ben kezdődött, amikor a második gyerekemmel voltam terhes. Szülés közben komplikációk léptek föl, így császármetszést kellett alkalmazni. A vajúdás kellős közepén jártam, óriási fájdalmak közepette, a szülőszobán mindenki föl-le rohangált. Egyszer csak az orrom alá toltak két papírt, hogy írjam alá, gyorsan, gyorsan. Az egyiken a születendő gyerekem neve volt, arra emlékszem. A másikra meg csak ráböktek, hogy ott a vonal, oda írjam a nevemet, és siessek, mert nem tudnak különben megműteni, és erre a papírra szükség van, ha esetleg meghalnék. Egyáltalán nem tudtam elolvasni, hogy mi volt rajta, nem láttam a fájdalomtól.

Egyáltalán semmire sem emlékszik abból, ami a papíron volt? 

Semmire, teljesen homályos volt az egész – az írás a papíron meg a helyzet is. Aztán elvégezték a császármetszést. És egyúttal sterilizáltak, elvágták a petevezetékemet.(...) 

Mennyire volt tudatában akkor, hogy önt azért sterilizálták a beleegyezése ellenére, mert roma? 

Ott és akkor nem tudtam azonnal, hogy ezért történt. Erre csak akkor jöttem rá, amikor elkezdtem utánanézni a dolognak. És kiderült számomra: annak idején a társadalom érdekeire hivatkozva rendszeresen előfordult, hogy a cigány nőket szüléskor kényszersterilizálták, így nem lehetett több gyerekük. 

Az 1990-es években ez a cseh kórházakban valóban bevett gyakorlat volt. Egy 1972-es rendelet tette lehetővé. Ezt a rendeletet 1993-ban eltörölték, de még a kétezres évek közepéről is nyilvánosságra kerültek esetek. Mi a helyzet ma? 

Szerencsére ma már nincs ilyen. Azt hiszem, ez annak is köszönhető, hogy az olyan nők, mint én, felemeltük a szavunkat. És mellénk álltak civil szervezetek, mint a mai konferenciát szervező Európai Roma Jogi Központ. Egyszerűen nem hagytuk, hogy ez a gyakorlat életben maradjon. Nagyon örülök, hogy annak idején vettem a bátorságot, és nyilvánosan beszéltem a történtekről. Nem is gondoltam volna, hogy milyen sok nő érintett.” 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2015. október 23. 08:37
Nálunk már az utcán is végeztek császár metszést Patai Jauzsikán Mortimer. TGM bácsi ki is ment tüntetni a Moszkva térre (Széll Kálmán) a hatalmas rasszizmus ellen. Széll Kálmán miatt TGM bácsi azóta már Nemmász Kálmán ilyen tüntetésekre.
csurcsányi
2015. október 22. 22:25
Ha gazdatest elpusztul akkor az élősködő belehal!
jairus
2015. október 22. 21:45
kilencvenes, korai kétezres magyar statisztikák szerint, egyetlen "nemhiábaszületett" börtönlakóra (...) annyit költünk, amiből konkrétan 6 felsőoktatásban továbbtanuló fiatalt tudna támogatni a magyar állam. Gyanítom, hogy most is így állunk. Fussa rá...?
Brigadéros
2015. október 22. 21:43
Ez nyilván nem lehet megoldás... A megoldás az lehet, hogy ha a fehérek rájönnek, 1,7-es szaporodási rátával kihalnak a cigányok lényegesen nagyobb rátájával szemben. Az pedig egyenesen önámítás, hogy azért vállalok kevés gyereket, hogy el tudjam tartani, hiszen ekkor is eltartod az ő sok gyereküket...ez van, lehet gondolkozni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!