Az iszlám terjesztése a migránsok célja

2015. szeptember 17. 10:00

Meg fogják szállni egész Európát. A csalit már bekapta a földrész. Interjú.

2015. szeptember 17. 10:00
Youssef Khalil
MNO

Meg lehet állítani a migránsáradatot?

Már késő. Akik megérkeztek, már bőven elegen vannak. Számoljon utána, mennyibe kerül az államnak, ha valakinek négy felesége van, és mindegyiktől születik öt gyereke, a kormány mindannyiuknak fizeti az iskoláztatást, egészségügyi ellátást. Azután átveszik a magyarok helyét.

Inkább a németekét vagy a svédekét, leginkább oda tartanak.

Meg fogják szállni egész Európát. A csalit már bekapta a földrész.

Integrálhatók még ezek az emberek?

Egy ateista társadalomba? Az érkezők azzal a szándékkal jönnek, hogy terjesszék az iszlámot, idő kérdése, de Európa mohamedán kontinens lesz. Mert akik érkeznek, abban hisznek, hogy ha nekik köszönhetően az európaiak felveszik az iszlámot, ők a mennyországba kerülnek.

Szavai szerint a jóléti társadalmak biztosította segély csak az első lépcső?

Igen, ugyanaz a kéz, amely most segélyért folyamodik, megfogja a kést, és szép lassan ellenünk fordul. Ami most történik, azt már azóta mondom, hogy idejöttem. Mindig azzal vádoltak, hogy gyűlölködő vagyok. És tessék, most minden valóra vált. Ugyanakkor azt is szem előtt kell tartani: a mozlimok nem ellenségeink, de nem szeretem azokat a tanításokat, amelyek erőszakra szólítanak. Krisztus a békére, a szeretetre hív, mi ezért követjük őt. Jézus azt tanítja: szeresd felebarátod! Ezért sajnálom a mohamedánokat, és imádkozom értük.

Tart attól, hogy a migránsokkal terroristák is beszivárognak Európába?

Már bent vannak, képek, videók tanúskodnak erről.

Mit tanácsolna ebben a válságos helyzetben Európa vezető politikusainak?

A politikához nincs közöm, az egyházaknak viszont azt: közeledjenek még inkább Krisztushoz, híveiket vigyék közelebb Istenhez. Kopogjanak be az emberekhez, kérdezzék meg, hol van a Szentírás és Jézus az életükben. Tanítsák meg az embereket, hogyan kerüljenek közelebb Krisztushoz, és a hitük megerősödik. Nemrég huszonegy vértanú halt meg Líbiában, akiket az Iszlám Állam fejezett le. Túlélhették volna, ha áttérnek az iszlámra, de ők Istent választották, és kitartottak a hitük mellett. Ez annak a gyümölcse, hogy már a gyerekeknek is Jézus szeretetét tanítjuk, mert nincs más megmentő rajta kívül, valódi békét a szívekbe csak ő adhat, mert azt mondta: a békességet adom nektek.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tóth mária
2015. szeptember 17. 16:50
Ha csak a fele igaz, amit mond, már akkor is késő!
brabant89
2015. szeptember 17. 15:48
"Számoljon utána, mennyibe kerül az államnak, ha valakinek négy felesége van, és mindegyiktől születik öt gyereke" Na, ez nagyon jól mutatja, mennyire komoly ember ez a Youssef Khalil. Az iszlám ugyan engedi a többnejűséget, de hát nem minden állam engedi ezt. Pl. Európában sehol sem engedélyezett a többnejűség, tehát itt senkinek, muszlimnak sem lehet 4 felesége. A másik, ritkák azok a családok, ahol 5 gyerek van, hát még az olyan, ahol egyszerre 20 lenne. Teljesen komolytalan ez az egész felvetés.
Jancsipapa
2015. szeptember 17. 14:02
Nagyjából mindennel egyet lehet érteni abból,amit mond ,kivéve jövőbeni teendőkre vonatkozóakkal .Ott nem elég az ima...
br-o
2015. szeptember 17. 13:25
És tartsd szárazon a puskaport.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!