„Az országunkba való bevándorlás az utóbbi időben olyan méreteket öltött, hogy nem lehet elkerülni az állásfoglalást ebben a lassan mindannyiunkat közvetlenül is érintő jelenséggel kapcsolatban. Az interneten és a nyilvánosság egyéb fórumain rengeteg gondolat, felvetés és mendemonda látott napvilágot.
A gondolatok, felvetések és mendemondák egy része olyan, sokszor minden racionalitást és jóindulatot nélkülöző felvetés, amely olyan alantas és gondolatoknak sem igazán nevezhető indulatoknak a halmaza, amelyeket nem lehet szalonképessé tenni azzal, hogy reagálunk rájuk. Létezhet viszont egy többé-kevésbé jogos félelem sokakban azzal kapcsolatban, hogy ez a folyamat – ha tartósnak bizonyul – hova fog vezetni. Ez a félelem azonban – akár tényleges akár képzelt alapokon nyugszik – olyan ördögi kör kialakulásához vezethet, melyben az eleinte képzelt veszélyek valós és végül minden határon túl növekvő tényleges fenyegetéssé válhatnak mindkét fél számára. A hányattatott sorsú kelet-európai országokban különösen is könnyen indulhatnak be ezek a szörnyű folyamatok, ennek kívánjuk elejét venni az alábbiakban leírtakkal.
Nincs itt most hely és mód azoknak a teológusoknak, filozófusoknak és egyéb gondolkodóknak a felvonultatására, akik részletesen bemutatták és elemezték, hogy az Európában kifejlődött modern társadalmakban hogyan vesztették el emberek tíz és százmilliói életük földöntúli megalapozottságát, és hogyan vált ezzel az élet értelmetlenségének lehetősége az egyik legfenyegetőbb és legmegkerülhetetlenebb szorongás forrásává. Tudósok érvelése helyett utalhatunk egyrészt az elmúlt évszázad emberi életet és méltóságot lábbal tipró rendszereire, melyek ál-életcélokkal bódították a szorongó tömegek százmillióit vélt ellenségek millióinak kiirtásával. Súlyos hiba volna azonban azt gondolni, hogy az emberirtást pillanatnyilag szüneteltető Európában az élet értelmetlenségtől való szorongás egy meghaladott probléma lenne. A probléma jelenlétét a szimbolikus síkon olyan esetek mutatják, mint hogy létezik olyan európai állam, amelyben egészséges fizikumú pszichiátriai betegek bírói jóváhagyással és orvosi segítséggel lépnek ki az életből, a mennyiségi síkon pedig egy olyan évtizedek óta tartó demográfiai krízis látható, ami minden a probléma elbagatellizálását célzó kísérletet szánalmassá tesz. Ebben a helyzetben nem tehetünk mást, mint hogy megvalljuk: számunkra az ember és az emberélet érték. Akkor is ha…….. és itt most következhetne egy hosszú felsorolás ami helyett jobb, ha mindenki behelyettesíti a számára legellenszenvesebb embercsoport jelzőjét.”
A teljes cikk az alábbi linken érhető el: